Újjáépültem

„Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.” 2Kor 3,4-5

„Alkalmasnak hiszed magad arra, hogy farkánál fogva elkapd a vadmacskát?” kérdezte édesanyám szélesen mosolyogva. Ez volt a válasza, mikor Barry, akivel jártam, megkérte a kezemet.
Még mindig nevetnem kell, mert igazi első gyerek voltam, furcsa egyvelege az engedelmességnek, a szeszélyességnek, a vad függetlenségvágynak és szabálykövetésnek. Ma sem tudom, sejtette-e Barry, mit vállal, amikor igennel válaszolt.
Több mint húsz év telt el azóta, s mikor egy családi nyaraláson Barry feltett nekem egy váratlan kérdést, rádöbbentem, mennyi munkája volt Istennek az életemmel. Az óceán partján ültünk a mólón, halkan beszélgettünk mindenféle fontos témáról: anyagiakról, gyermeknevelésről, tervekről. Hirtelen azt kérdezte Barry:
„Ha lehetőséged volna, hogy egy dolgot megváltoztass bennem, mi volna az?”
Minden gondolatom elszállt, csak azt tudtam, hogy ennek a kérdésnek nagy súlya van. Előbb nem is akartam válaszolni (minek rontsak el egy ilyen szép estét?), de aztán mégis feleltem, majd visszakérdeztem: „És te mit változtatnál meg bennem?”
Gondolatban már soroltam is a lehetőségeket – szeretném, ha kevesebbet kritizálnál, ha kevesebbet beszélnél, ha gyakrabban főznél meleg vacsorát stb.
Meglepett a válasza. „Azt szeretném, ha visszanyernéd az önbizalmadat. Mikor elvettelek, a kedvenc szavajárásod az volt: ’Majd én megcsinálom!’ Azt kellett látnom, hogy az évek során elvesztetted az önbizalmadat, s szeretném, ha visszanyernéd” – válaszolta.
Egy költözés, rosszul végződött barátságok, a küzdelem, hogy megtaláljam a helyem az új lakókörnyezetemben - kiüresített, mintha egy rongybabából kiszednék a töltelékanyagot. Hiába küszködtem a magamat másokkal összehasonlítgató hajlamom, a tökéletességre való törekvésem, a túlzott felelősségvállalás ellen. Szép lassan meggyőztem magam, hogy nem az vagyok, aki lenni szeretnék, alkalmatlan vagyok. Önbizalmam megingott, majd összeomlott. De néha le kell rombolni dolgokat ahhoz, hogy újjáépíthessük őket.
Vajon Isten tervei közt szerepelt, hogy költözzünk el, hogy menjenek tönkre a barátságaim, hogy próbáljak mássá lenni, mint ami vagyok? Biztos, hogy nem. De felhasználta ezeket a rossz dolgokat, hogy valami jót hozzon ki belőlük. Néhány éve már elkezdte újjáépíteni a magabiztosságomat, s fel is rakta rá a tetőt, mikor hazaértem egy Proverbs 31 Ministries She Speaks konferenciáról abban az évben. A konferencián újra meg újra azt sugallta nekem, hogy vessem az életem az Ő irányítása alá. Következő vasárnap a Vasárnapi Iskolában a fenti igéről kellett beszélnem. „Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket, hogy egy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3,4-6).
Évekig saját erőmre támaszkodtam: „Majd én megcsinálom!”, ám Isten megmutatta saját erejét, és tudtomra adta, hogy Ő majd megcsinálja bennem.
Kiemelt saját erőmből, ami korlátozott és törékeny, és rákapcsolt a Lélek állandóan áramló erejére.
Az önmagamban való hitnek vajmi kevés hatalma van, de a Benne való hit korlátlan lehetőségeket tár elém.
Tudom, hogy lesznek még napok, amikor küzdenem kell a magabiztosságért, de újjáépített, megújított önbizalmam már szilárdan támaszkodik Krisztusra. Nagyon jó hely ez.

Uram, gyakran magamra támaszkodtam, és sokszor leestem. Önbizalmam megingott. Építs újjá, segíts, hogy teljes bizalmammal Rád támaszkodjam. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.08.24., www.proverbs31.org, Amy Carroll, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)