Én mit ajánlhatok fel?

„Akkor ezt mondta Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én.” 2Móz 4,10

Mikor úgy alakult, hogy családommal az ország egyik végéből a másikba kellett költöznünk, meglepődtem, mennyire elbizonytalanodtam. Általában magabiztos voltam életem legtöbb területén, és most hirtelen nem találtam a helyemet, megkérdőjeleztem a képességeimet.
Félre ne értsetek. Az emberek aranyosak, barátságosak voltak. Csak valahogy nagyon másnak éreztem magam. Az asszonyok mind csinosak, elegánsak voltak, dallamosan beszéltek. Én közönségesen öltözködtem, s hirtelen úgy tűnt, unalmas, monoton a beszédstílusom.
És ez még nem minden. Isten olyan munkahelyre irányított, ahol minden más nőnek jelentős elemekkel volt tele az életrajza, elismert teljesítmény volt mögöttük. Évek óta együtt dolgoztak. Tudták, mit akarnak, magabiztosaknak látszottak. Új jövevényként az önbizalmam megingott, mikor összevetettem saját tapasztalataimat és képességeimet az övékkel.
Idővel ezek a különbségek tovább növekedtek, ahogy munkatársaim egyre több sikert könyvelhettek el. Az én adottságaim jelentékteleneknek látszottak. Ugyan mire használna Isten egy olyan egyszerű, közönséges nőt, mint én, mikor annyi csodálatos, aranyos asszony van körülöttem?
A tudatom kételkedett, de a szívemben Isten világosságot gyújtott. Arra tanított, hogy az Ő szeretete nem függ a teljesítménytől. Nem számít, mi van a szakmai előtörténetemben, vagy hogy milyen sikerekről számolhatok be. Annyit vár el tőlem, hogy elfogadjam a szeretetét, én, a magam egyszerű valójában. Mekkora szabadságot rejt ez a felismerés egy olyan teljesítménykényszeres emberkének, amilyen én vagyok!
Nem ment egyik napról a másikra, de ahogy egyre inkább felfogtam, hogy az értékemet Isten szeretete adja, rá kellett jönnöm, hogy Ő sohasem hasonlít össze másokkal. Nem számlálja a sikereimet, nem méricskéli a teljesítményemet. Csak azzal törődik, mihez kezdek a tálentumokkal, amiket rám bízott.
Hosszú évek önbecsmérlése után végre elfogadtam, hogy Isten olyanná alkotott, amilyen vagyok. A gondolkodásom, a személyiségem, a képességeim mind eszközök Isten tervének megvalósításához. Abban, amit én hibának hittem, Ő lehetőséget lát. Minél tovább foglalkoztam azzal, milyennek alkotott engem Isten, annál inkább felragyogott az Ő dicsősége, s annál jobban tudtam teljesíteni a munkámban, a hivatásomban.
Ez mindenkire érvényes igazság. Isten nem véletlenül tervezett olyanná, amilyen vagy. Oka van annak, hogy nem olyan vagy, mint a szüleid, mint a testvéreid vagy a barátaid. Életed és munkád sosem lesz olyan, mint a főnöködé, akit csodálsz, vagy a közösségvezetődé, vagy a szomszédodban lakóké. És ez így van jól, mert Isten nem akarja, hogy olyan légy, mint ők. Ő azt akarja, hogy te TE legyél.
A mai házi feladat az legyen, hogy elengeded az elvárásokat, amiket magad elé állítottál, s igyekszel megismerni Isten csodálatos tervét rólad. Rá fogsz jönni, amire én is rájöttem: mindenkinek van mit felajánlani.

Uram, köszönöm a lehetőségeket, amiket belém tápláltál. Bocsásd meg, hogy semmibe vettem az ajándékaidat, a tálentumokat, amiket nekem adtál, s mások képességeire, tapasztalataira vágytam. Segíts, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyennek alkottál, s felfedezzem csodálatos tervedet, ami rólam szól. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.07.18., Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)