Mit hozol magaddal?

„Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem.” Zsolt 71,20


Minden család tarsolyában találunk szemetet és drágaköveket. Milyen áldásokat és átkokat hordozol magaddal származásod révén? Milyen családi tragédiákat tapasztaltál, milyen csodákat, újjászületéseket éltél át, vagy mikről hallottál?
Ebből a szempontból én kettősséget hozok magammal: egyik oldalról egy zűrös válás terméke, másrészt nagymamám lángoló imáinak kedvezményezettje vagyok. Felmenőim között van kiátkozott operaénekes és állhatatos vasárnapi iskolai tanító is. Vannak heves antialkoholisták és függőséggel küzdők. Vannak olyanok, akik nem beszélnek egymással, s olyanok, akik fáradhatatlanul dolgoznak az egymás közti szakadékok betömésén.
Életünk első részét sokan azzal töltjük, hogy megküzdjünk a „családi örökség” negatív elemeivel, a továbbiakban meg kétségbeesetten igyekszünk helyrehozni azt, amit akkori reakcióinkkal elrontottunk. Sokan élünk állandó lelkiismeret furdalással azért, amiket elkövettünk, s nem tudunk megbocsátani azoknak, akik velünk tettek dolgokat.
Hát ez nem az a fajta „bőségben élés”, amit Jézus ígért követőinek. Nem lenne szabad lezáratlan ügyeket hagynunk magunk után életünk végén, mert csak továbbadjuk őket az utánunk jövőknek.
Az Ószövetségben olvashatunk „megátkozott” családokról. Nemzedékeken át gonoszat tettek az Úr szemében, és nem volt részük az Ő kegyeiben. De elég volt egyetlen személy, hogy megtörje a családi átkot, és új életet kezdhettek Isten áldásával. Hasonlóképpen egy hosszú időn át kegyelemben élő családban elég volt egyetlen ember, hogy elveszítse Isten kegyeit, s gonosszá tegyen sokakat.
A 2Kir 23,37-ben olvasunk például egy emberről, aki „azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan elődei tették”, vagy egy másikról kicsit korábban: „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.” (2Kir 22,2).
Az Újszövetségben viszont azt látjuk, hogy ha Krisztust befogadjuk, új családba születünk: Isten családjába. Világos ebből, hogy nem vagyunk örökségünk foglyai itt a földön, bármikor megfordíthatjuk az irányt. Nem kell „ősapáink” nyomdokában járnunk, akár helyesek, akár gonoszak voltak lépteik, ugyanakkor választhatjuk azt is, hogy követjük őket.
Mániákus családfakutatóként örömmel ismerkedem felmenőim életével, személyiségével, hisz ez segít megértenem, honnan jövök, mit hozok magammal. De az, hogy hová tartok, rajtam áll. Választhatom azt, hogy a saját múltam vagy „ősapáim” világosságra került bűneinek hozadékával foglalkozom, de választhatom azt is, hogy kiegyenesítem az ösvényt, megértem, és megbocsátom az előttem élők bűneit. Dönthetek úgy, hogy mindenben Istent keresem, és áldását kérem az életemre, a gyermekeim életére, és mindazokéra, akik utánam jönnek.
Szeretnék áldás lenni, nem átok a családfánkon. Hát te?


Uram, kérlek, segíts megértenem azokat, akik előttem jártak, és azt, amit örökségül hordozok. Szakítani akarok, Uram, mindennel, ami visszatart, és azt keresni, ami szép volt elődeim életében. Segíts, és használj fel, hogy áldás lehessek a családfánkon. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.03.01., www.proverbs31.org, Nicole Seit, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések