Isten lát téged

„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik teljes szívvel az övéi.” (2Krón 16,9a)

„Enyém szemembe nézz, apu! Enyém szemembe nézz!” kiabált kicsi gyermekünk egy zsúfolt vasárnap délután.

A fura mondat szavajárásává vált. Nemegyszer nevettünk rajta férjemmel, tetszett a benne rejlő nyomaték, amit Chase másképpen is megerősített: két kis tenyerébe vette az apja arcát, maga felé fordította, és előre hajolva alig pár centiről belenézett a szemébe.

Amikor egy kis többletfigyelemre vágyott, mindig ehhez a varázsmondathoz folyamodott, és csak akkor nyugodott meg, mikor azt a választ kapta, hogy „Látlak, drágaságom. Látlak.”

Sokgyerekes családból származom, máig emlékszem, mennyire vágytam a kettesben töltött időre valamelyik szülőmmel. Sokat utaztunk, énekeltünk, hamar megtanultam, hogy ha jól szerepelek, egy időre kielégül a vágyam, hogy rám irányuljon a figyelem. Nagyon szerettem a zenét, és bár félénk voltam, jó érzés volt mosolyt fakasztani a hallgatóság arcán.

Ahogy nőttem, egyre tisztábban láttam, hogy a taps előbb-utóbb elhal, az előadásnak vége lesz, az emberek másfele fordítják a tekintetüket.

Egy érzékeny fiatal lélek eltöpreng ezen…
Számítok én egyáltalán? Lát engem úgy IGAZÁN valaki? Vagy észre sem vesznek?
 
Hiába nem vagyok már gyerek, még mindig küzdök a vággyal, hogy a körülöttem élők felém forduljanak, hogy az „enyém szemembe nézzenek”. Néha úgy érzem, Isten tekintetét is magamra kell vonzanom.

Könnyen meginog önbecsülésünk, ha azt látjuk, senki nem vesz észre, nem figyel ránk, vagy ha összehasonlítjuk a magunk szürke életét, mások csillogó világával. Látom, milyen kiemelt figyelmet kapna barátnőm, aki Ugandába ment árva gyerekekkel foglalkozni, és úgy érzem, engem pedig maguk alá temetnek a kimerítő, dolgos hétköznapok.

Mosogatás, rohangálás, vacsorafőzés – egyik se igazán fontos. Törékeny szívünket néha össze tudja zúzni az a hamis gondolat, miszerint értékünket az adja, amit teszünk, és nem Isten, aki teremtett és szenvedélyesen szeret minket.

Ismered ezt az állapotot?

Hadd mondjak valami biztatót: az Isten felé fordított szív sosem marad észrevétlen.

Ő lát téged ott, ahol éppen vagy, akkor is, ha senki más nem vesz észre. Keresi az olyan szíveket, mint a tiéd! A szív, amely szereti az Urat, és átadja magát Neki, nem marad előtte észrevétlen. És irgalmas Istenünk tovább is megy.

Alapigénkben, a 2 Krón 16,9a-ban azt a kijelentést olvassuk, hogy Isten áttekinti az egész földet, és ígéretet kapunk, hogy „megmutatja erejét azoknak, akik teljes szívvel az övéi”. Megerősít.

Kapsz erőt ahhoz, hogy összehajtogass még egy adag száraz ruhát? Tutira.
Hogy kitalálj és kitálalj még egy ebédet? Igen.
Hogy bízd magad az Ő időzítésére? Biztos lehetsz benne.
Hogy a kis dolgokban is hűségesen szolgáld? De még mennyire!
Hogy várni tudj, míg jóra fordulnak a dolgok? Elhiheted!

A nehéz időkben, vagy amikor nagyon magányos vagyok, nem kell szerepelnem, le-föl ugrálnom, hogy Isten észrevegyen. Ő az, aki mindig nyúl felém, készen arra, hogy tenyerébe vegye arcomat, hozzám hajoljon, és ezt suttogja: „Nézz a szemembe, gyermekem. Az én szemembe nézz.”
 
Ebben a szoros együttlétben, amikor szelíd szeme találkozik fáradt tekintetünkkel, meghallhatjuk biztatását: „Látlak, drágaságom. Látlak.”
 
Szemtől-szemben mennyei Atyánkkal elcsitul vágyam, hogy észrevegyenek. Teljesítménykényszerem feloszlik a felismeréstől, hogy Isten tökéletesen ismer, és mindenestül szeret. Szívem rájön végre, hogy az Ő szeme felém fordul, és nincs is szükségem más figyelmére.

Istenem, köszönöm, hogy te valóságosan látsz engem. A tudat, hogy szemed mindig rajtam van, többet ér bárki más figyelménél. Amikor figyelemre, elismerésre vágyom, szereteted felé fordulok, és a kezedbe teszem mindazt, aki vagyok. Köszönöm, hogy megerősíted szívemet. Jézus nevében, Ámen.

Jenny Wheeler: God Sees You; Encouragement for today 2017. aug. 31.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com