A szeretet mint életforma, 1. rész

Mindannyian kapcsolatok hálójában élünk. Ott vannak a szomszédaink, munkatársaink, gyerekeink, házastársunk, szüleink, testvéreink és barátaink, de kétségkívül idetartozik a sarki fűszeres, vagy a srác, aki csak azért jött, hogy megjavítsa a csöpögő csapot, sőt még a hölgy is, aki este pont vacsoraidőben hívott fel, hogy egy "gyors felmérést" készítsen, persze "nem azért, mintha el akarna adni valamit." Valójában mindenkivel, akivel mindennapjaink során érintkezünk, valamiféle kapcsolatba kerülünk.

Az emberek többségéhez hasonlóan bizonyára a lehető legjobb kapcsolatban szeretnénk lenni másokkal. Mindamellett valószínűleg arra is rájöttünk már, milyen nehéz dolog ez.

Meggyőződésem, hogy akkor lehetünk sikeresek az életben, ha felfedezzük, micsoda hatalmat ad kezünkbe az, hogy képesek vagyunk szeretni másokat. Saját meghatározásom szerint siker az, amikor a világnak az a szeglete, amelyet magunkénak mondhatunk, jobbá lesz általunk.

Vajon tényleg megváltozik a világ attól, ha veszünk egy tál levest egy hajléktalan asszonynak, vagy ha kisétálunk gyermekünkkel a parkba, vagy elvisszük munkatársunkat a szerelőhöz, ha lerobban a kocsija? A válasz egyértelműen:igen. Lehet, hogy magasztosabb elképzelésünk van a szeretetről, és úgy gondoljuk, még az életünket is feláldoznánk másokért - de ugyan miért halnánk meg valakiért, ha még azt sem vállaljuk, hogy a kocsija tankját teletöltsük? 

A szeretet minden megnyilvánulása kis dolgokkal kezdődik.

(Forrás:Garry Chapman, A szeretet mint életforma)