Mindenért hálát adjatok!...

Az ünnepek alatt abban a luxusban volt részem, hogy nyugodtan olvashattam a nekem tetsző ideig. Így hát az év első napján is, miután a ház kezdett elcsendesedni, kezembe vettem egy könyvet és a kandalló melege mellett kibontakozott előttem egy csodálatos asszony élete. Corrie ten Boom önéletrajzát, "A menedéket" olvastam. Egy komolyan hívő, protestáns holland keresztény család mindennapjaiba pillantottam bele, hogy miként élték meg a náci megszállást, és hogyan mentették, rejtegették a zsidó honfitársaikat. Miután lefülelték őket, koncentrációs táborba kerültek. Megható volt olvasni, ahogy Corrie a bezártságot kezelte, ahogy biztonságot talált a bizonytalanságban, ahogyan megbocsátott, ahogyan szerette az ellenségeit, szembenézett a halállal, kijött a rossz természetű emberekkel, nem törődött bele a gonosz győzelmébe, és ahogy Isten az emberi gyengeségeit használni tudta. Most mégsem Corrie-tól szeretnék idézni nektek. Testvérétől, Betsie-től, egy csendes, szerény "mellékszereplőtől" tanultam ezen az estén nagyon sokat:

A történetbe akkor kapcsolódunk bele, amikor Corrie-t és Betsie-t hosszú megpróbáltatások után egy németországi koncentrációs táborba szállítják

"Követtük vezetőnket, a folyosón még ketten se fértünk el. Igyekeztünk legyűrni a fölöttünk tornyosuló hálóhelyek okozta klausztrofóbiát. A gigantikus terem csaknem néptelen volt. Lakói különböző munkacsoportokban dolgoztak. A vezető végül rámutatott egy második emeleti polcra. Először felhúzódzkodtunk az alsó szintre, onnan a másodikra, és végigmásztunk három másik szalmával fedett fekvőhelyen, amíg a miénkhez értünk, amin közel volt a fölöttünk lévő szint, hogy nem lehetett felülni. Lefeküdtünk, leküzdve a hányingert, amit a rothadt szalma bűze okozott. Hallottuk, ahogy a többi asszony is keresi a helyét. Hirtelen felkaptam a fejem, és beleütöttem a felettem levő deszkába. Valami megcsípte a lábam.
-Bolha! - kiáltottam. -Betsie, itt nyüzsögnek a bolhák!
Újra kimásztunk, lehajtott fejjel, hogy be ne verjük, és az egyik ablakhoz mentünk a fénybe.
-Itt! És még egy!-jajgattam. - Hogy bírjuk ki ilyen helyen?
-Mutasd meg! Mutasd, meg, hogyan! - Ezt olyan józan hangon mondta, hogy csak egy perc múlva értettem meg: imádkozott.
Betsie számára az imádság és a mindennapi élet egyre elválaszthatatlanabb lett.
-Corrie - mondta izgatottan-, már válaszolt is nekünk! Most is, még mielőtt kértük volna! A Bibliában, ma reggel. Hol is volt? Olvasd el még egyszer!
A hosszú, sötét folyosóra pillantottam, nem jön-e a felügyelő, s elővettem a Bibliámat a zacskóból.
-A thesszalonikaiakhoz írt első levél volt - mondtam. Az Újtestamentumot már harmadszor olvastuk, amióta Scheveningenből eljöttünk. -

  "...biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. Vigyázzatok, hogy senkinek se fizessetek a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt..." 

- Ez kifejezetten Ravensbrück számára lett megírva.
-Olvasd tovább - mondta Betsie -, még van valami.
-Ó, igen...

"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra..."

- Ez az, Corrie! Ez az ő válasza - mondta. - Mindenért hálát adjatok! S hozzá is kezdhettünk, hogy hálát adjunk mindenért ami ebben a barakkban van.
Rámeredtem, aztán meg a sötét, büdös teremre.
-Például miért?
-Például azért, hogy itt együtt lehetünk.
Ajkamba haraptam.
-Ó, igen, Úr Jézus!
-Például azért, amit éppen a kezedben tartasz.
Ránéztem a Bibliára.
-Igen. Köszönöm, Uram, hogy mikor idejöttem, nem kutattak át. Hálát adok az asszonyokért, akik ezen a könyvön keresztül veled találkoznak.
-Igen - mondta Betsie. - Köszönetet mondunk e zsúfoltságért is. Itt olyan szorosan vagyunk egymás mellett, hogy annál többen hallják az igét.
Várakozásteljesen nézett rám.
-Corrie! - noszogatott.
-Na jó. Hálát adok az összezsúfolt, összenyomott, fullasztó tömegért.
-Köszönöm - folytatta Betsie higgadtan - a bolhákat!
A bolhák! Ez már túl sok volt.
-Betsie, maga Isten sem vehet rá arra, hogy a bolhákért hálás legyek.
-Légy hálás mindenért! - idézte Betsie. - Ez nem csak a kellemes dolgokra vonatkozik! A bolhák ehhez a helyhez tartoznak, ahova most Isten vezetett minket.
Az emeletes alvópolcok közt tehát hálát adtunk a bolhákért is. De biztosra vettem, hogy Betsie tévedett."

"Betsie nem utálta úgy ezt a helyet, mint én. Számára ez csupán egy lehetőség volt, ahol Jézusról beszélhetett - mint mindenütt. Munkán, ételosztáson, hálóteremben, Betsie mindenütt az Ő közelségéről beszélt, arról, hogy Ő be akar lépni az életünkbe. Minél gyengébb lett a teste, annál erősebb lett a hite"

"Asszonyok gyűltek körém és kérdezősködtek Betsie után. Hogy van? Meddig kell kórházban maradnia? Lefekvéshez fütyültek, felkúsztunk a helyeinkre. Középtájra másztam, át azokon, akik már feküdtek. Milyen mássá lett minden, amióta Betsie idejött! Ahol ilyenkor szitkozódás, sőt átkozódás hallatszódott volna, most "bocsánat", "sajnálom", "nem tesz semmit"..."

"Egy este későn tértem vissza fagyűjtő akciómból a barakkba. A talajt már hó fedte, s nehezen lehetett a fadarabokat és ágakat észrevenni, amivel a kis kályhákat fűtöttük. Betsie már várt rám, hogy együtt sorakozzunk az ételosztáson. A szeme ragyogott.
-Nagyon meg vagy elégedve magaddal - mondtam.
-Tudod, sosem értettem, miért van itt a hálóban olyan nagy szabadságunk - mondta. - Most rájöttem.
Délután a kötőcsoportban vita tört ki a zoknik mérete körül, és a felügyelőnőt kérték, hogy jöjjön és tegyen igazságot.
-De nem jött. Nem akarta átlépni a küszöböt, és az őrök sem. Tudod-e miért? - Betsie diadalmasan kiáltotta:  - A bolhák miatt! Szó szerint ezt mondta: "Ott nyüzsögnek a bolhák!"
Visszagondoltam itt töltött első óráimra, Betsie lehajtott fejére, amikor hálát adott Isten e teremtményeiért, amiknek én semmi hasznát nem láttam, sőt."


Miután elolvastam ezeket a sorokat, teljesen más megvilágításba került elém az az Isteni szó, hogy "Mindenért hálát adjatok!", és rádöbbentem arra, hogy milyen fontos, hogy az élet minden helyzetében a saját önző, szűk látókörű, önmagunk körül forgó hozzáállásunk helyett más, szélesebb perspektívában lássuk életünket.