Még van remény

Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában. Szelet bocsátott a földre, és a víz megapadt.

1 Mózes 8:1

Az értesítés felvillant a telefonomon: megérkeztek a biopsziám eredményei. A szívem hevesen vert. Mielőtt megnyitottam volna az üzenetet, elöntött a bizonytalanság.

A viharok sokszor előjel nélkül törnek ránk: egy váratlan diagnózis, egy feszültséggel teli csend a házastárs részéről, egy lázadó gyerek, a munka elvesztése vagy egy hír, ami mindent felforgat.

Én is átéltem már ezt. Vártam, hogy valami begyógyuljon, hogy újra tudjak remélni, hogy végre változzon valami. Voltak időszakok, amikor a munkám bizonytalannak tűnt, a házasságom törékeny volt, az anyaság pedig teljesen kimerített. A világ nehéznek tűnt, és a szívem is tele volt súllyal. Csendben csak ennyit imádkoztam: „Istenem, kérlek, ne hagyj magamra ebben.”

Mostanában sokat gondolok Noé történetére. Isten megőrizte őt az özönvíz idején, de amikor az eső végre elállt, a föld még mindig víz alatt volt. Úgy tűnik, Isten nem adott sem időpontot, sem hírt – csak csendet. Noé engedelmeskedett mindenben, mégis ott ringatózott a vízen, talán azon tűnődve, vajon Isten elfeledkezett-e róla.

Aztán ezt olvassuk: „Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában.....” (1Mózes 8:1).

A Bibliában, amikor azt olvassuk, hogy Isten „megemlékezett” valakiről, az nem azt jelenti, hogy korábban elfelejtette. A héber zakar szó azt is jelenti: „emlékezni azért, hogy cselekedjen”. Ez annak a jele, hogy Isten együttérzéssel és céllal készül cselekedni.

És Isten valóban cselekedett: „Szelet bocsátott a földre, és a vizek leapadtak.” A bárka megpihent. Majd jöttek a remény jelei: a galamb visszatért egy friss olajággal a csőrében. Végül feltűnt a szárazföld.

De Isten nem állt meg itt. Kihívta Noét, családját és az állatokat a bárkából, hogy új életet kezdjenek. Szivárványt helyezett az égre, ígéretül, hogy többé nem pusztítja el a földet vízözönnel – emlékeztetőül, hogy az Ő hűsége soha nem inog meg.

Isten nemcsak megóvta Noét a vihartól — hanem célt adott neki benne, és helyreállította azt, ami elveszett.

Isten csendje nem azt jelenti, hogy nincs jelen a várakozásunkban. Sokszor éppen ez az a tér, ahol Ő dolgozik: előkészít, megvéd, és utat készít számunkra.

Ha ma te is úgy érzed, sodródsz és elhagyatottnakérzed magad, még mindig vársz és nem tudod, mi jön ezután - kapaszkodj ebbe a három igazságba:

1. Isten lát téged. Nem feledkezett meg rólad (1Mózes 16:13).
2. Isten akkor is munkálkodik, amikor te nem látod (Ézsaiás 64:4).
3. Isten felkészít arra, hogy jól tudj várni, ahogyan Noét is felkészítette (1Mózes 6:14–16).

Néha az eső eláll, de a vizek még mindig magasan állnak – a gyógyulás és a remény nem mindig egyszerre érkezik. De Isten hatalmas szeretetében és soha el nem múló irgalmában a vizek le fognak apadni, és a remény újra fel fog éledni, mert Isten megtartja az ígéreteit.

Az én reményem nem abban van, amit látok, hanem abban, aki emlékszik rám. És Ő rád is emlékszik.

Drága Istenem, köszönöm, hogy amikor Te „emlékezel”, az cselekvést jelent. Amikor elfáradok a várakozásban, emlékeztess, hogy nem feledkeztél meg rólam. Megnyugtat, hogy a Te időzítésed tökéletes, és a hűségedben megpihenhetek. Jézus nevében, Ámen.

forrás: https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2025/10/31/hope-isnt-gone
kép: csendespercekistennel-virtuáliskávézónőknek