Kegyelemben részesülve

Sokáig azt hittem, hogy „kegyelemben részesültnek lenni” azt jelenti: Isten valami könnyűre, szépre vagy logikus küldetésre választott ki.
Azt gondoltam, hogy ez a kedvesség ajtókat nyit meg, áldásokat áraszt, és végül minden összeáll.
De ma már tudom, hogy valami egészen mást jelent.
A „kegyelemben részesült” nem azt jelenti, hogy különleges, erős, vagy érdemes vagyok.
A görög kecharitōmenē szó azt fejezi ki, hogy teljesen körül vagyok véve kegyelemmel – amely beborít, átölel, megtart.
Nem egy dicsőséges cím ez, hanem a Jelenlét ígérete.

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”
(2Korinthus 12:9)

A kegyelem lesz a levegő, amit akkor is belélegzel, amikor az élet súlya szorítja a mellkasod.
A kegyelem lesz a talaj a lábad alatt, amikor a föld kicsúszik alólad.
A kegyelem lesz a láthatatlan kar, amely összetart, amikor a gyász szét akar tépni.
A Biblia mindössze kétszer használja ezt a különleges kifejezést.
Egyszer Máriára vonatkoztatva:
„Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!”
(Lukács 1:28)
És egyszer ránk, Krisztusban hívőkre:
„...hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.”
(Efézus 1:6)
Mindkét helyen ugyanannak a görög igének a formája szerepel (charitóō), ami azt jelenti: „kegyelemmel beborítani, megajándékozni”.

Mária az első, akit így szólított meg az Úr,
mi pedig azok, akik ugyanabban a kegyelemben részesülünk Krisztus által.
Mária – aki remegve hallgatta az angyal szavait.
Mi – akik remegve nézünk az előttünk álló ismeretlenbe.
Mindketten körülvéve kegyelemmel.
Mindketten elfogadva a Szeretett Fiúban.
És ez mindent megváltoztat.

Mert az isteni kedvesség nem mindig kényelmet jelent.
Néha azt jelenti, hogy olyasmit hordozol, amit más nem ért.
Néha azt, hogy lemondasz a terveidről, a nevedről, az irányításról… a szívedről.
Néha pedig azt, hogy könnyek között suttogod:

„Íme, az Úr szolgálóleánya; legyen nekem a te beszéded szerint.”
(Lukács 1:38)

A kegyelem nem mindig ment meg a vihartól – néha csak attól óv meg, hogy nehogy belefulladj.
Talán éppen ez a „kegyelemben részesült” valódi jelentése:
nem hogy megkímél a fájdalomtól,
hanem hogy átsegít rajta.
Nem hogy ünnepelnek,
hanem hogy hordoznak.

„Ha vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak téged.”
(Ézsaiás 43:2)

Isten kedvessége nem részrehajlás – hanem meg nem érdemelt irgalom.
Nem azért választ, mert elbírod,
hanem mert az Ő kegyelme bír el téged.
Kezdem megérteni, hogy „kegyelemben részesültnek lenni” nem azt jelenti, hogy mentes vagyok a fájdalomtól –
hanem azt, hogy minden fájdalomban ott találom a Kegyelmet.
Amikor elhagy az erőm, a kegyelem körülvesz.
Amikor nem tudok megállni, a kegyelem felemel.
Amikor nem tudom, mit imádkozzak, a kegyelem suttog helyettem.

„A Lélek maga esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”
(Róma 8:26)

Kegyelemben részesültnek lenni azt jelenti, hogy maga a Kegyelem hordoz.
És én most ehhez kapaszkodom.
Mert belefáradtam abba, hogy bizonygassam: elég vagyok.
Belefáradtam abba, hogy azt higgyem, Isten jóindulatát ki kell érdemelni.
Talán soha nem is arról volt szó, hogy elég erős legyek –
hanem csak arról, hogy engedjem, hogy teljesen átöleljen az Ő kegyelme.

Így hát most újra kimondom az egyetlen szavakat, amiknek még értelme van:
„Íme, az Úr szolgálóleánya.”
Bármi jön ezután, hadd legyek körülvéve —
nem tökéletességgel,
nem elismeréssel,
hanem azzal a Kegyelemmel,
amely átvisz a tűzön,
és közben pedig így szólít meg:
kegyelemben részesült.

(Forrás: Sarah Trent)