A tekintet, ami megnyugtatja a lelket

A Máté 19:26-ban Jézus a tanítványaira nézett, miután azok zavartan feltették a kérdést: „Akkor ugyan ki üdvözülhet?”

A bennük lévő bizonytalanság – annak felismerése, hogy a saját erőnkből soha nem leszünk elég jók, soha nem tudjuk megmenteni magunkat – nem váltott ki Jézusból szemrehányást vagy csalódottságot. Ehelyett egy léleknyugtató ígéretet adott:

„Jézus rájuk tekintett és ezt mondta: Embernél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.”

(Máté 19:26)

Annyira szeretem, hogy ez az igevers külön megemlíti a rájuk tekintett szót. Máté egyszerűen leírhatta volna azt is, hogy Jézus így felelt vagy Jézus ezt mondta, de ő mégis gondosan beleírja a görög emblepō igét, ami azt jelenti: figyelmesen, elmélyülten, hosszan nézni – különleges szeretettel, érdeklődéssel vagy törődéssel.

A BibleHub magyarázata erre a szóra még tovább növeli a csodálatot:

„Rendszerint egy olyan pillanatot jelöl, amelynek lelki súlya van – amikor Isten gondviselésének észrevételére hív, vagy amikor Krisztus együtt érző tekintete egyenesen a szívig hatol…”

A Valaki, akinek minden joga meglenne ahhoz, hogy a tökéletességéhez mérjen bennünket, hogy szemét forgassa, és rácsodálkozzon újra meg újra, milyen könnyen elbukunk — mégsem teszi.

Örök, valóságos szeretetével tekint ránk. Újra és újra a szemünkbe néz, hogy a szívünk mélyéig elérjen.

Soha nem fárad bele a kérdéseinkbe vagy hiányosságainkba. Jézus tudja, hogy a korlátaink olyanok, mint apró mágnesek: közelebb vonzanak bennünket Hozzá. Amikor beismerjük őket, épp ezek mutatnak rá, mennyire szükségünk van rá, és segítenek felismerni, hogy Ő méltó a bizalmunkra.

A lehetetlen szó még jobban kiemeli emberi korlátainkat. Mi magunktól tényleg képtelenek vagyunk rá. Nélküle nem megy.

És milyen felszabadító igazság ez! Engedd, hogy mélyen átjárja a lelked!

Ha a lehetetlent is Rá bízzuk, akkor végre megpihenhetünk, és békességben lehetünk azzal, hogy mi magunktól nem vagyunk elégségesek.

Nem kell mindent megcsinálnunk, mindent megoldanunk, vagy fejvesztve rohangálnunk, hogy megfeleljünk Istennek vagy másoknak.

Amikor Jézushoz visszük a kérdéseinket és a tökéletlenségünket, Ő együtt érző, gyengéd tekintettel néz ránk — olyannal, amely tiszteletben tartja a gyengeségeinket.

Amikor azt mondjuk: „Nem bírom tovább. Nem tudom, hogyan tovább.” —

Jézus szeretettel néz ránk, és így szól: „Én igen. Én tudom. Én megteszem.”

Jézus olyan tekintettel figyel rád, amely a lelkednek azt mondja: pihenj meg, és engedd el – mindent Nekem adhatsz.

Az Ő tekintete békébe és kegyelembe van burkolva. Azt akarja, hogy tudd: lát téged.

És azt is megmutatja, hogy a korlátaid valójában gyönyörű ajándékok: meghívások arra, hogy Rá támaszkodj, és lásd meg, ahogy csodákat és „hallelujákat” munkál körülötted.

Forrás: My Jars of Clay