Együtt élni a bizonytalansággal
Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.
Lukács 1: 38
Hajnali három óra volt, és bármit is csináltam, nem tudtam elaludni.
Idegesen fészkelődtem, a takarót szorosan magamhoz húztam, éreztem, ahogy a magány hidege körém fonódik. Ki akartam bújni a saját gondolataimból. Bár kimerült voltam, mégis egyszerre éreztem magam nyugtalannak.
A bizonytalanság képes a lelkünk mélyén is összezavarni minket. Ezen az éjszakán a gondolataim olyan ismeretlen területekre tévedtek, amelyek zavaróak, nyugtalanítóak és bonyolultak voltak. Mit? Miért? Hol vagy, Istenem? El tudnád magyarázni, mit csinálsz? A csendes sötétségben emlékeztetve lettem a saját kicsinységemre és arra, hogy milyen kevés dolgot irányítok.
Nyomaszt ma a bizonytalanság? Amikor a Bibliát olvasom, azon gondolkodom, vajon volt-e bárki, akit jobban nyomott ez a teher, mint Máriát. Lukács evangéliumának 2. fejezetében olvashatunk a történetéről, amikor még talán csak kamaszlány volt, és arra választották, hogy betöltse azt a hatalmas hivatást, hogy megszülje a Messiást.
Ahogy mostanában tanulmányoztam ezt a szakaszt, feltűnt, hogy velünk ellentétben Mária nem ismerte a történet végét. El tudjátok képzelni, mennyi kérdés kavaroghatott benne? Szűz volt, tehát hogyan eshet teherbe? Milyen szégyent hozhat ez rá? Ki ez a gyermek? És mibe fog kerülni neki, ha igent mond erre a hivatásra? Ezek azok a sorsfordító bizonytalanságok, amelyek úgy szorítják a torkunkat, mintha ujjak fognák a tüdőnket, kiszorítva a levegőt.
De az, ahogyan Isten hívására válaszolt, megmaradt bennem: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Lukács 1: 38
Nem tudta pontosan, mit fog jelenteni az »igen«-je. Igent mondott a bizonytalanságra. Igent mondott arra, hogy együtt éljen a bizonytalanságával, gyengéden magában tartva az ismeretlent.
Hogyan nézhetne ki számunkra, Máriához hasonlóan, a bizonytalansággal való együttélés? Én lennék az első, aki felemeli a kezét, és azt mondja, sokkal jobban szeretném, ha a dolgok elrendezettek, kitaláltak és biztosak lennének. Nem szeretem a szorongást és a zavart, amit a kérdések okoznak. Azt veszem észre, hogy visszahúzódok az ismeretlentől. Mély biztonságérzetet ad, ha tudom, mit, hogyan vagy miért.
De mindannyian meghívást kapunk, hogy részesei legyünk Isten történetének, úgy, hogy teljesen megéljük azt a történetet, amit ránk bízott, és jelen legyünk minden egyes pillanatban: örömben, fájdalomban és vágyakozásban. Ahelyett, hogy kapaszkodnánk a magyarázatokba, vagy erőlködnénk, hogy lássuk a jövő kimenetelét, azt érzem, Isten gyengéden arra hív, hogy jobban figyeljünk a jelenre. Itt, az ismeretlen közepén, a történetünk kellős közepén, a körülmények kusza alakulásában, amit nem értünk.
Amikor nem tudjuk a válaszokat a kérdéseinkre, magunkban tarthatjuk a tudatlanságunkat. Ahogy elidőztem a kérdéseimmel, őszintén megnevezve azokat Isten szeretetének és együttérzésének jelenlétében, azt tapasztaltam, hogy mélyebben gyökerezem – nem a bizonyosságban, hanem Isten szívének mély és változatlan jóságában.
Istenem, ebben a bizonytalanságban segíts, hogy ma beléd kapaszkodjak. Jézus nevében, Ámen.
kép:pinterest
Megjegyzések
Megjegyzés küldése