Maradj velem, Uram!

 "Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságában, kiragadom onnan és megdicsőítem őt." Zsolt. 91,15

Tavasszal, amikor a szív

- e felrebbenő madár -

az élet megújulását öleli át dalolva, 

maradj velem!

 

Nyáron, mikor fehér galambok szabdalják határtalan eged tündöklő kékjét,

és remény-selyemzászlóm lobog a szélben,

figyelmeztess, hogy kurták a napok és maradj velem!

 

Ősszel, mikor fénysebesen iramlanak a percek, s nő a vándor szorongása,

s elillan a szívből a szépség mámora,

mint dérlepte őszi rétről az illat,

mikor otthontalan szomorúság nyomaszt,

mert szívverésnyire a búcsú perce,

s az emlékekbe kövült drága arcok

elmerültek, mint szigetek a ködben,

a marasztaló kételyek homályából 

fordulj Teremtődhöz, ki irgalmas hozzád,

menekülj megtartó szárnyai alá

és mondd: Őrizd, Uram, fáradt lépteimet

s maradj velem!

 

Télen, amikor már fakult fény szitálgat,

és megfeketedik a hold ezüstje,

s mint oldott kéve hullanak szét napjaid,

és a tömör csend kékhomály-magánya 

borul rád, várjad készen őt és virasszál,

öleld át lázas szívvel a keresztet,

ha karodat megbénította az idő,

elföldelt vétkeidet, látszatokat

tedd a megmentő kegyelem asztalára

s mondd: adj tiszta szívet, hogy szerethesselek,

alázatos szívet, mely mindent megbocsát,

légy kősziklám, melyhez köthetem magam,

maradj velem, Uram! 

vers: Tamás Jenő: Maradj velem, Uram

fotó: pexels.com