Szóljon ez az év a félelem nélküli mosolyról

Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.

Péld. 31:25




Egészen aprók voltak. Annyira, hogy fel sem tüntek nekünk. A falainkban futottak, észrevétlenül. 

Már évek óta az otthonunkban éltünk, amikor kezdtük felfedezni az apró repedéseket a falon. Egy kisebb vonal itt, egy apró levállás amott, - de alig voltak láthatóak, nem nagyon tulajdonítottunk jelentőséget nekik. 

Egy idő után azonban egyre nagyobbá váltak ezek a repedések, és úgy döntöttünk, hogy mégis tenni kellene valamit, hogy eltüntessük őket. Egy kis vakolattal és festékkel elintéztük őket, és utána már el is felejtkeztünk róluk. 

Azoban a repedések hamarosan ismét megjelentek. De nem csak megjelentek, hanem egyre inkább növekedtek. Bármerre néztünk, mindenütt repedést láttunk valahol a falon. Az ajtókeretek feletti falat kettészelték, egészen felfutva a mennyezetig. Rádöbbentünk, hogy sokkal nagyobb beavatkozásra lesz szükségünk mint egy kis vakolat és festés. 

Mint kiderült, nem a megfelelő dologra koncentráltunk. Csak a felszíni problémára figyeltünk, de a valóságban a házunk alapjában volt a hiba, és azt kellett rendbehoznunk. A probléma nem a falon megjelenő repedés volt, az csupán a probléma látható eredményeként jelent meg. 

A mai igeversben egy asszonyról olvasunk, akit méltóság és erő jellemez, és ő mosolyogva, félelem nélkül tekint előre, a jövő felé. Amikor a fenti igeverset olvasod, és megpróbálod a jelenlegi helyzetbe beilleszteni, talán azt mondod, hogy te nem tudsz mosolyogva a jövő felé tekinteni. Vagy ha elolvasod az említett vers szövegkörnyezetét, talán úgy gondolod, hogy az itt jellemzett asszony egy lelki magaslatokban szárnyaló szuper hős, akinek fogalma sincs a félelemről. 

Első olvasatra ijesztőnek tűnhet az út, mire valaki elér odáig, hogy félelem nélkül, mosolyogva tudjon a jövő felé tekinteni. Egyébként is mi az a guzsaly meg az orsó? (Péld.31:19). De mielőtt rákeresnél az interneten, nézzük meg ezeket a verseket egy kicsit más megvilágításból. 

Az egész idézet mögött egy lelkület áll, amire nem csak a Példabeszédek könyvében bemutatott hölgynek, hanem nekünk is szükségünk van, Mert a félelem nélküli mosolyt nem nekünk kell elérnünk, hanem ez a mosolyt megkapjuk, amikor Istennel összhangban élünk. 

Biológiailag nézve a szívünk egy nagyon fontos szervünk. Nélküle azonnal meghalnánk. De a szív nem csak a fizikai életünknek fontos, mert nélküle a lelki életünk is elhal. Lelkileg nézve nem csak egy dobogó, hanem egy megszentelt szívre van szükségünk. 

A szívünkkel hiszünk Istenben, és szeretjük őt, (Róm. 10:10, Lukács 10:27). Szívünkből vagy igazság árad, vagy csalárd, hazugsággal van tele (Jeremiás 17:9, Máté 12:34), a Példabeszédek könyvének 4 fejezete 23. verse szerint pedig a szívünkből élet származik. 

Istennek fontosabbak a lelkünkben feszülő mozgató rugók, mint maguk a cselekedeteink. Persze, fontos miként élünk, de csak akkor tudjuk a cselekedeteink által dicsőíteni Istent és mosolyogva a jövőre tekinteni, ha a szívünk összhangban áll Istennel. 

A házunk súlyát nem bírta az alap, így egy idővel el kezdett süllyedni, minden megroggyant egy kicsit, a falakon és a mennyezeten pedig repedés támadt. 

A problémára szakosodó szakember gárda segített megoldani a bajt. Hangos, mindent felforgató, kimerítő folyamat volt. De miután a ház alapjait megerősítették, végre rendbe tudtuk hozni a látható repedéseket, azok pedig nem tértek vissza többé. 

Lehet, hogy szívedet évek óta nyomja egy el nem rendezett bűn terhe, vagy félelem nyomaszt, esetleg a mindennapi élet terhei fárasztanak. Lehet, hogy eleged van már abból, hogy naponta egy kis vakolattal és festékkel takargasd a felszínen megjelenő problémát, és fogalmad sincs arról, hogy van-e egyáltalán erőd a szívedet rendbehozni. Nem akarlak áltatni, a szív rendbetétele nem egyszerű feladat. De Isten Igéje képes a lelkünket egy biztos helyre helyezni, így képesek leszünk szilárdan állni a bizonytalan időszakokban is. 

Ha arra törekszünk, hogy Istenre figyelve összhangban éljünk vele, akkor olyan nőkké válhatunk, akik mosolyogva, félelem nélkül tudnak a jövő felé tekinteni. 

Drága Istenem! Bevallom, gyakran azon kapom magam, hogy egy probléma mentes jövőért munkálkodom saját erőmből, saját terveim szerint. Kérlek, segíts, hogy mélyre, a szívembe tekintsek, tedd helyre kérlek az indítékaimat, hozd helyre szívem állapotát. Segíts, hogy bizalommal tudjam a jövőmet a Te kezedbe helyezni. Jézus nevében, Ámen 




Sámuel 1. könyve 16:7 De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. 





Forrás: Proverbs31 Ministries, Daily Devotions, January 1, 2021, Katy McCown: Make This the Year to Smile Without Fear

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/01/make-this-the-year-to-smile-without-fear

fordítás:csendespercek, fotó: pinterest

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések