180 fokos fordulat

„Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.”

(ApCsel 3,19 Károli)



A zene mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Az egyetemen zenei ösztöndíjprogramban vettem részt. A zongora volt a fő hangszerem, de gitározni is szerettem volna megtanulni.

Számomra a gitározás nem volt zenei kihívás. Az ujjaimat azonban igencsak próbára tette.

Egy barátom adott gitárleckéket, de néhány óra gyakorlás után az ujjhegyeim annyira begyulladtak és kisebesedtek, hogy még véreztek is. Amikor megkérdeztem a barátomat, mit csináltam rosszul, ő csak nevetett, és kinyújtotta tenyerét mutatván a durva bőrkeményedést az ujjain. „Amikor én elkezdtem gitározni, az ujjaim ugyanolyan gyulladtak és sebesek voltak, mint most a tieid. Csak játssz tovább, és egy idő után a te ujjaidon is kialakulnak a bőrkeményedések, és akkor már nem is fog fájni” – magyarázta.

Ugyanígy van ez a bűnökkel is. Az első alkalommal, amikor bűnt követsz el, nagyon fáj. Bűnösnek érezzük magunkat. Kesergünk, amiért megbántottuk Istent. De ha újra és újra elkövetjük azt a bűnt, a szívünk megkeményedik, és egy lelki bőrkeményedés képződik rajta. Az egyetlen megoldás a bűnbánat.

A bűnbánat egy komoly ügy Isten felé, és hitéletünk fontos része is kell, legyen. A megbánás szó szerint azt jelenti, hogy elfordulsz a bűntől, és az ellenkező irányba mész… nem, inkább rohansz.

Az igazi megbánás egyik legnagyszerűbb példája Jónás életében található. Az Úr megparancsolta Jónásnak, hogy menjen el Ninive városába. Jónás nem akart menni. Én nem hibáztatom. Én sem mentem volna.

Ninive kegyetlen hely volt, a gonosz és könyörtelen Újasszír Birodalom fővárosa. A templomi prostitúció és a gyermekáldozás hétköznapi gyakorlatok voltak ott. Mi több! Megcsonkították a foglyok orrát és fülét, hogy megjelöljék őket egy életre. Érthető Jónás tétovázása. De végül elment, és engedelmeskedett az Úrnak. Ez a története:

„Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg.” (Jónás 3,4-10)

Bámulatos! Ezek a bűnös és látszólag szívtelen emberek egyszerűen meghallották Isten hívó szavát, és hittek Neki. Ez a hit hozta a hirtelen változást, mert ez megbánásban gyökerező hit volt.

A niniveiek böjtölni kezdtek. Nem tudom, te böjtöltél-e már valaha. Én igen. A böjt nehéz. Még fájhat is. A böjt kézzelfogható és értékes. Megváltoztatja a mindennapjainkat. Ez az igazi megbánás: amikor az emberi kényelmet adó dolgoktól Isten felé fordulunk.
A niniveiek hamuba ültek.
Levetették kényelmes ruhájukat, és zsákruhát öltöttek.
Hangosan kiáltottak az Úrhoz, elfordultak a gonosz élettől, és nem tettek több kárt.

Magyarán 180 fokos fordulatot vettek. Teljesen megváltoztatták az életük irányát. Bűnbánatot tartottak.

A niniveiek – a királytól a legkisebb szolgáig – nyilvánosan megalázkodtak, és meghajoltak az egy igaz Isten előtt, az Ő kegyelméért és bocsánatáért esdekelve. Mindenre elszántak lettek Istenben. Megbánták bűneiket. És mert megbánták azokat, az Úr megkönyörült rajtuk, és megszánta életüket.

Isten megteszi ugyanezt értünk is. Az Ő szíve vágya mindig az újjáépítés, nem pedig a kárhoztatás. Ha igazán megbánjuk bűneinket, az Úr megbocsát. És új életet ad.


Uram, bocsáss meg nekem az életemben való bűnért. Döntöttem, és elfordulok a bűntől, ami Teközéd és énközém áll. Hozzád fordulok, Uram. Tudom, hogy elveszett és teljesen tehetetlen vagyok Nélküled. Köszönöm, Istenem, a feltétlen szeretetet és végtelen bocsánatot, amire Benned leltem. Jézus nevében, Ámen.


(forrás: http://www.girlfriendsingod.com/doing-a-180/ Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission, www.girlfriendsingod.com, fordította: Kiss Erzsébet Janka)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések