Hitet az érzelmekre

„Mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.”

Zsolt 25,5b

Hónapokig dolgoztam rajta, sokat vártam tőle, tele voltam reményekkel. Aztán egy szempillantás alatt összeomlott az egész. Éles késként hasított szívembe a valóság, és apró szilánkokra szabdalta az álmaimat. Hatalmas csalódás volt; nehezen lettem úrrá az érzéseimen. Fáradhatatlanul dolgoztam ezen a terven, és most nemcsak csalódást, de elutasítást is éreztem.

A csalódás ingerültségbe, majd bánatba fordult. Nem éreztem igazságosnak.

Miért nem hallgatta meg Isten a kéréseimet? Miért helyezett a szívembe egy álmot, hogy aztán hagyja összetörni? Miért engedte, hogy ez megtörténjék? Miért épp velem történt?

Tudtam, hogy pozitívan kéne hozzáállnom, nem kellene feladnom, de nem éreztem magamat képesnek rá.

A kérdések tovább doboltak az agyamon. Mi értelme volna? Miért lenne jó újrakezdeni? Ha Isten ennyi idő után nem hallgatott meg, minek folytassam a próbálkozást?

Látod, hagytam, hogy az érzelmeim eluralkodjanak a gondolkodásom fölött, és háttérbe szorítsák a hitemet.

Csak a csalódás kiváltotta érzelmekkel foglalkoztam, ahelyett, hogy Istennek a hitem által nem látható ténykedését figyeltem volna a háttérben. Igazságtalannak éreztem a történteket, s nem gondoltam arra, hogy Isten megoldásai mindig a lehető legjobbak. Azonnali eredményeket vártam, ahelyett, hogy Isten tökéletes időzítésére hagyatkoztam volna.

Rövidesen rájöttem, hogy érzelmeim a hitem útjában állnak. Ezért a 25. zsoltárhoz fordultam, hogy a következő versek átmossák a lelkemet:

1. „Uram, hozzád emelem a lelkemet,”

Kedveszegett voltam, értéktelennek, reményvesztettnek, elutasítottnak éreztem magam. Kiöntöttem a lelkem az Úrnak, és Ő figyelt rám.

2. „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!”

Isten figyelmeztetett, hogy Benne bízzam, ne a vágyaimban vagy egy álomban. Ne a világ véleményében. Ne a saját képességeimben. Ne az időzítésemben. Ne az ötleteimben. Csak Benne. Elé hoztam az ellenségeimet: a kétségeket, az elbizonytalanodást, az összezavarodást, az elkedvetlenedést.

3. „Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!”

Mindegy, valóra válnak-e az álmaim, nem fogok megszégyenülni, mert Isten az istenem. Ha tervei keresztezik is az álmaimat, tudom, örök ígéreteit be fogja tartani.

4-5a. „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem,”

Itt megálltam. Kezdtem világosabban gondolkodni. „Miért verem a falba a fejem? Miért aggodalmaskodom, miért esem kétségbe? Hagyom, hogy Isten irányítsa az utaimat?” Isten gyöngéden figyelmeztetett, hogy ő a tanár, mi diákok vagyunk.

5b. „mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem”.

Ha a vágyaimba és a képességeimbe vetem a reményemet, eleve kudarcra ítélem magam. Egyetlen reményem az örömre és a beteljesülésre Krisztustól származik. A reményt csak Benne találhatom meg, nem emberekben, karrierben, férjben, gyermekekben, egyházban, anyagi sikerekben, gondtalan életben, beteljesülő álmokban.

Mindig fognak érni csalódások. De ha Istenben élünk, csalódásaink a Vele való találkozások színhelyei lesznek, ahol újra Belé vethetjük bizalmunkat. De gyakorolnunk kell, hogy hitünk eluralkodjék érzéseink fölött.

Uram, Te ismered szívem fájdalmát, a csalódás tüskéit, amik megsebeztek. Segíts, hogy bízzam Benned ahelyett, hogy felőrlődnék bánatomban. Tölts fel olyan erős hittel, ami uralkodni tud az érzelmeim felett. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2010.08.23. Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: www-eszmelkedesek.blogspot.hu)