Várakozás...

Elkeseredve, tehetetlenül, vágyakozva sírtam.

Csöndesen, türelmesen, szeretettel válaszolt Isten.

Könyörögtem és sírva kértem magyarázatot helyzetemre,

És a Mester gyöngéden így szólt: „Gyermekem, várnod kell!”

„Várni? Azt mondod, várni!” szólt csalódott válaszom.

„Uram! Válaszodra van szükségem, tudnom kell, miért!

Megrövidült a karod? Vagy nem hallottál meg engem?

HIT által könyörögtem, és hivatkoztam ígéreteidre.”

„Egész jövőm, és mindaz, ami körülvesz,

Válaszodtól függ, és te azt mondod nekem, hogy VÁRJAK?

Szükségem van igenedre, egy „csak így tovább” jelre,

Vagy akár egy „nem” válaszra, amire visszaléphetek.”

„És Uram, te azt ígérted, hogy ha hiszünk

Akkor csak kérnünk kell, és kapunk.

És Uram, én már egy ideje kérek, és most már sírok:

Belefáradtam a kérésbe! Válaszra van szükségem!”

Aztán csendbe, gyöngéden megtanította nekem,

Amint Mesterem ismét válaszolt: „Várnod kell.”

Így besüppedtem székembe; legyőzve, csalódva,

És panaszkodva Istennek: „Jó, akkor várok … de mire?”

Úgy tűnt, hogy mellém térdel, és az Ő szeme is könnyes,

És szelíden azt mondta: „Adhatnék neked jelet.

Megrázhatnám az egeket, és elsötétíthetném a napot.

Feltámaszthatnám a halottat, és a hegyek futkosnának.

Megadhatnék mindent, amit kérsz, és meg lennél elégedve.

Megkapnád, amit akarsz – de nem ismernél meg ENGEM.

Nem ismernéd meg szeretetem mélységét minden szent iránt:

Nem ismernéd meg azt az erőt, amit a gyengének adok.

Nem tanulnál meg keresztüllátni a csalódás fellegein:

Nem tanulnál meg bízni bennem akkor is, ha nem látsz,

Nem ismernéd meg annak örömét, hogy bennem megpihenhetsz

Amikor sötétség és csönd vesz körül minden oldalról.

Soha nem tapasztalnád meg a szeretetnek ezt a teljességét,

Ahogy az én Lelkem békessége galambként leszáll,

Annyit tudnál, hogy adok, és üdvözítek…,

De soha nem ismernéd meg szívverésem mélységét.

Vigasztalásom fénysugarát, mely beárad a késő éjszakába.

Azt a hitet, amit akkor adok, amikor látás nélkül jársz

A mélységet, melyet meglelsz, ha túllépsz a kívánságaidon,

Mert a végtelen Isten megadja, hogy elég lesz, amit ő nyújt.

Soha nem ismernéd meg, ha fájdalmad gyorsan eltűnne,

Mit jelent, hogy „Elég néked az én kegyelmem.”

Igen, szeretteidről szőtt álmaid egy nap alatt teljesednének,

De ó, a veszteség! Ha nem formálhatnálak át téged!

Tehát légy csöndben gyermekem, és időben meglátod,

HOGY A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK

AZ ÉN MEGISMERÉSEM.

És bár válaszom időnként rettenetesen késni látszik,

Ennek ellenére legbölcsebb válaszom, hogy VÁRJ.”

(Szerző: Ismeretlen)