A csodálatos és rögös út...
Azt gondoltam, egyszerű dolog kereszténynek lenni, és Isten követése gond nélküli,
Ő pedig számtalan kanyaron, fordulón hegyen - völgyön át vezetett.
Ennek ellenére azonban mindig megláttam az utat a gázlón át.
~ Samuel Rutherford
Várok és várok, egyre csak arra várok, hogy jobban legyek. Mindig reménykedem, hogy a betegségem következő kanyarában felcsillan majd a normális élet reménye. Tegnap megkérdeztem kedvesemtől milyen érzés normálisnak lenni. Azt is kérdeztem tőle, milyen érzés nem gyengének éreznie magát, mert ezt az érzést én már lassan kezdem elfelejteni. Ahelyett, hogy megragadnám a pillanat örömét, amikor egy kicsit jobban vagyok, elkezdek pánikolni a következő kezelés miatt. De még dereng milyen is a normális élet, és egyre inkább vágyódom egy hétköznapi nap után. Teljesen átlagos napokat álmodok magamnak, oly események után vágyódom, ahol mindannyian ott lehetünk erőnk teljében. Nem hatalmas erőt képzelek ilyenkor, csupán elegendő erőt egy kedves őszi sétához, vagy a kandalló tüze melletti üldögéléshez és olvasgatáshoz elegendő erőt, a könnyeken átható nevetéshez elég erőt. A kedvesem erre hozzám fordult, és így szólt: "Én magam is elfelejtettem milyen lehet a hétköznapokat átlagosan megélni- hiszen a feleségem rákos."
Ma reggel arra ébredtem, hogy legkisebb lányom hozzám bújva aludt. Mostanában nem szereti a pizsamáját. Este mindig felveszi, de aztán kibújik belőle. Szerintem a csendes ellenszegülésében, reméli, hogy éjszaka folyamán majd annyira áthatja a hideg, hogy nálam kereshet meleget. Ezt hatalmas kegyelemként élem meg, hiszen amikor én magam is kimerülten levegő után kapkodok, az én picikém megkeres engem az ágyamban. És azt adhatom át neki, ami még megmaradt nekem. Melegséget még tudok adni. Még mindig van pulzusom, mely átjárja testemet, - és a kicsikémet meleggel ajándékozhatom meg még a mai napon is. A hála mélyen átjárt és helyretett engem. Hiszen nem csak a lélegzetemért és a melegért lehettem hálás, hanem a szeretetért is amit átadhattam kislányomnak, akkor amikor éberen feküdtem, és úgy éreztem semmi sem maradt már bennem amit továbbadhatnék.
"Lehet hogy apályt és dagályt, felemelkedést és mélybe zuhanást, ragyogást és megkopást kell megtapasztalnod, de a ma Ura ugyanaz, Aki a tegnapban is Úr volt. Megnyugtathat az a tudat, hogy az örök életed nem a te tetteid kerekén érkezik, és Krisztus tudja nagyon jól miként formáljon téged." (Samuel Rutherford)
Az előttem álló héten remélem, hogy kikelhetek az ágyamból, és szó szerint beleléphetek majd ezekbe a napokba, és megnevezhetem a kegyelem azon csodáit amelyeket megtapasztalok Jézussal való járásom során.
A mai napon egy nagy igazságot hallottam. Oly mélyen a szívemhez szólt, hogy egészen megváltoztatta azt. Teljesen átformálta a gondolkodásomat. Egy ember, aki ALS (Amiotrófiás laterálszklerózis) -ban szenved, egy csodálatos megállapítást mondott, mely átjárta szívemet, és talán a tiéddel is ezt fogja tenni. Először megosztom veled az Igeverset, és utána elmondom, miként segítettek szavai:
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (Thessalonikabelieknek írt levél 5:16-18)
Ez az úriember a fenti Ige elolvasása után azt mondta, melyre oly nagy szükségem volt. Mert ez a beteg nem az ALS betegségÉRT volt hálás, hanem azért a hálás lelkületért, amire Isten a betegségéBEN tanította meg. Aztán arról is beszélt, hogy egész életében mennyire szerette a feltámadott Krisztust, de a betegségében megtanulta megszeretni a szenvedő Jézust is. Azt a szenvedő Jézust, aki átérzi minden fájdalmunkat.
Szavakban ki sem tudom fejezni, hogy ezek a gondolatok milyen mélyen megérintettek. Felszabadulva tudom most már mondani: sajnálom a betegségemet, a szívem szakad meg miatta és a fájdalom miatt melyet át kell élnem. De nem csak ez miatt bánkódom, hanem mélyen együttérzek azzal a rengeteg fájdalommal és életsorssal melyet olvasóim osztanak meg velem. De mindeközben egy mély hálát is érzek a fájdalmam és szomorúságom ellenére, hiszen teljesen megújulva szemlélhetem Jézust. Mert megláthatom Jézust átragyogni azokon a nehézségeken keresztül melyeket megírtok nekem. Nem egyszerű szembesülni ennyi fájdalommal és szomorúsággal, de minden egyes élethelyzetben a kegyelem csodálatosan átragyog. Mert szenvedéseinkben mindig megtartatunk, és a tapasztalataink által mély hálára lelhetünk. Az utazás azonban nem egyszerű.
Így aztán a mai napon együtt bánkódom azokkal a barátaimmal, akik olvassák ezt a bejegyzést, és megosztják velem fájdalmukat. Sajnálom a szívfájdalmukat, az összetört álmaikat, és a megoldathatatlannak tűnő nehézségeiket.
Tegnapi nap folyamán egy csodálatos szerelmi történetet szemlélhettem a valóságában. Kedves barátnőm éppen férjét kíséri az utolsó leheletéig. Mert drága barátunk már nem tud nyelni sem, és egyre inkább csökken életereje. Minden vasárnap találkozunk, mindketten tudva azt, hogy nemsokára abban az országban lehetünk, ahol már nem lesz több könny. Minden egyes héten látom, hogy egyre távolodik ebből az életből, és a szemem egyre inkább beárnyékolódik. Minden egyes alkalommal magunkhoz vesszük az Úrvacsora jegyeit a kenyeret és bort, és tudjuk hogy megtartatunk Isten kegyelmében. Ennek a kedves beteg embernek a gyönyörű felesége mindig elmondja, hogy mennyire szereti férjét. Mindeközben a férj csendben mellettem áll, hiszen beszélni sem tud már, - de ölelni még tud, és csendben képes mosolyogni is.
Tegnap átöleltem a valaha széles vállát és megéreztem éles csontjait. És miközben megöleltem, felesége szeretettel letörölte szájából kicsurranó nyálát. Mindezt oly csodálatos szeretettel tette, ami ritkán látható. Szomorúak voltunk, mert az Úrvacsora a torkán akadt, de tudtuk jól, hogy az igazi Élő Kenyér jelent valódi táplálékot haldokló barátunk számára.
Sajnáljuk a fájdalmát, de hálásak vagyunk azért, hogy barátunk Krisztusban van. Ez a csodálatos egység soha sem fog megtörni, akkor sem, amikor a teste lassan összetöretik és az enyészetté válik.
Én magam is megköszönhetem Jézusnak, hogy a fájdalmamban megtart. A meggyötört kiáltásomat meghallja, és a betegségemben mellette lehetek, hiszen Ő mindig velem van. Tudom, hogy eljön majd a nap, amikor az új országban mindent megérthetek, ekkor meglátom majd, hogy mindezt miért kell átélnem. A mai nap azonban még bánkódom a rák fájdalma miatt, és mindazokért akiket a borzalmas kor felemészt, de közben hálás vagyok azért, hogy ebben az összetörettetésünkben soha sem vagyunk egyedül. Mert a kedves barátomat is, akit átöleltem tegnap, és engem is személyesen ismer, szeret és megtart Krisztus.
Drága Úr Jézus, ma még fellelhető bennem a testemet átjáró melegség. Van még lélegzetvételnyi erőm, amely átjárja tüdőmet. És van erőm leírni ezeket a szavakat is, és bizonyságot tenni jelenlétedről életemben. Azért imádkozom, hogy ebben az állapotomban is hűséges szolgád lehessek, őszinte követőd a gyötrelmeimben, szerető édesanya a fájdalmaimban, és figyelmes feleség a szívfájdalmamban. Amikor a normálisnak tűnő hétköznapok utáni vágy bálványként emelkedik felettem, kérlek segíts oltárt emelni szívemben, hogy dicsőíthesselek Téged. Kérlek emlékeztess mindig a szenvedő Jézusra, Aki sohasem fordított hátat saját szenvedéseinek. Kérlek vezess a lehetetlennek tűnő úton. Teremts bennem a jóságodba és kegyelmedbe vetett teljes függést, és segíts meglátnom minden egyes pillanat csodáját. Segíts, hogy ne zsörtölődjem és panaszkodjam a fájdalmamban. (Fil. 2:14). ne siránkozzak, és ne kívánjam a másik ember életét. Segíts, hogy megláthassam kibontakozó tervedet a betegségemben. Támogass kérlek, hogy ne féljek a könnyektől melyek oly megállíthatatlanul előtörnek, amikor egy egy új kezelés elveszi leheletnyi erőmet. Ámen
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése