Barátságosan a mindennapokban

„Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.” 1Pt 4,8-9

„Hát ennyi, hölgyeim”, fejezte be a vendégelőadó a beszédét, „most menjetek haza, és legyetek barátságosak az otthoniakkal”.

Hoppá! Csak nem volt nálunk láthatatlanul alig öt órája? Nem nevezhetném barátságosnak azt, ahogy a porontyaimmal viselkedtem. Nyers voltam? Igen. Bántó? Bizonyára. Gúnyos és egyenesen durva? Ha őszinte vagyok, be kell vallanom, hogy igen.

Mi válthatta ki egy Jézust szolgáló anyukából ezt a nagyon nem jézusi viselkedést azon a délutánon? Valaki bántón szólt hozzám? Tiszteletlenül viselkedtek velem a gyerekek, vagy a férjem mondott valami sértőt? Mi volt az, ami bekapcsolta bennem az indítógombot, és indulataim szavakban törtek ki?

Koszos zoknik. Kicsöppent eperlekvár. Leszórt kenyérmorzsa. Koszos tányérok és evőeszközök. Füzetek.

Nem a felsorolt holmik egyszerű jelenléte váltotta ki a szóáradatot, hanem az, hogy alig pár perccel azelőtt fejezetem be egy alapos takarítást, hogy ragyogó tisztaságot hagyjak, mielőtt elmegyek az előadásra. Mármint szemétmentes életteret, letörölgetett konyhapultokat és asztalokat, felporszívózott padlót, leporolt felületeket. Szerettem volna, hogy a család nyugodtan, szép környezetben pihenhessen, amíg én nem vagyok itthon.

Aztán mialatt itthoni pólós-farmeres külsőmet lecseréltem egy esti kimenősre, elrendeztem a hajam, kis festéket raktam a szememre, felkaptam a táskámat – a csemetéim tönkretették egész délutáni kemény munkámat! Legalábbis én így értelmeztem. Zoknijukat eldobálták, szeleteket vágtak az otthon sült kenyérből, s eperdzsemmel megkenték őket, ezzel kenyérmorzsával és dzsemcseppekkel pötyögtették tele a konyhapultot, és a templomi gyermekprogramokról kapott füzetkéket szétszórták maguk körül. Anyuvérem felforrt, és durva szavakban kirobbant.

Épp a vendéglátásról szóló könyvön dolgoztam azokban a napokban, s a fenti igét elemeztem az olvasóknak. Le akartam vezetni, hogy a vendéglátás – amikor otthonunkat és időnket Isten gondoskodásának előszobájaként ajánljuk fel mások számára – és a szeretet – amikor egy másik ember érdekeit saját érdekeid elé helyezed – szorosan összefügg. A legfontosabb dolog, hogy zúgolódás nélkül kell adnunk szeretetünket és vendéglátásunkat másoknak. Egyszóval: barátságosan.

Most gondolj bele, amikor vendégek vannak, nemde végig barátságosak tudunk maradni? Mosolygunk és kiszolgáljuk őket, s nem törődünk a morzsákkal a földön. Boldogan feltöröljük a cseppeket a kőről. Miért van ez? Általánosabban fogalmazva, miért könnyebb barátságosnak lenni vadidegenekkel, mint húsvér rokonainkkal, gyermekeinkkel? Miért tudunk könnyen uralkodni indulatainkon, ha a zöldségesnél vagy például a fogorvosnál vagyunk (akihez pedig utálok évente kétszer elmenni, legszívesebben hisztiznék miatta, hogy meg kell tennem)?

Miért olyan könnyű felcsattanni a gyermekeinkre, hidegzuhanyt zúdítani a férjünkre, gúnyosan szemünket forgatni, mikor a kedves rokon szóba kerül, s ugyanakkor kedvesen mosolyogni nyilvánosság előtt akkor is, ha valami olyasmit tapasztalunk, ami tényleg kiborít?

Félek, hogy legtöbbünk ilyen kettősségben éli a napjait. És vajon milyen képeket tárolnak el dédelgetett gyermekeink memóriabankjukban? „Anya higgadtan viselte, mikor a tisztítóban tönkretették legkedvesebb pulóverét, de rám ordított, ha véletlenül kicsöppentettem a szőlőlét a padlóra.”

Jaj, lányok, nagyon nem jó ez így!

Talán itt az ideje barátságos vendéglátókként viselkedni a családtagjainkkal; uralkodni indulatainkon, visszatartani a morgásainkat; hagyni, hogy a tökéletes szeretet elmossa a vétkeket. És ezzel nem a lekvármaszatolásra, morzsálásra gondolok, hanem az anyuk-féle üvöltözésre, csapkodásra.

De jó lenne, ha mi, Jézus-szerető anyukák nem tartanánk természetesnek, hogy ordítozunk a gyermekeinkkel. Ha mindig barátságosak tudnánk lenni velük is a mindennapokban.

Uram, bocsásd meg, hogy néha a családomon vezetem le a feszültségemet. Segíts, hogy ez ne így legyen. Úgy szeretnék viselkedni, cselekedni, ahogy Te tennéd. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.10.06., Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest/https://www.today.com/food/best-cookbooks-family-meals-weeknight-dinners-t114802)