Viszonyítás

„Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett.” 5Móz 5,15


Kishúgommal verhetetlenek voltunk egy jól ismert társasjátékban. Pillanatok alatt megfejtettük egymás rajzait, ellenfeleink bosszúságára. Előfordult, hogy valami közös emlék okozta, de gyakrabban az, hogy mindketten értettük a viszonyítás fogalmát.
Például, ha kosárlabdát akartunk rajzolni, nem a labdával kezdtük, hanem rajzoltunk valami viszonyítási pontot. Különben a többiek arra vesztegették volna az idejüket, hogy kitalálják, napot, földet vagy arcot akarunk rajzolni. Egy pálcikaemberke viszont, aki kezében tartja a karikát, máris szűkíti a lehetőségek körét. A viszonyítási pont elősegíti az igazság kibontakozását.
A viszonyításon múlt a játék sikere, és ezen múlik az életünk eseményeihez való hozzáállásunk is. Viszonyítás nélkül apróságok leküzdhetetlennek látszanak, és nem vesszük észre a figyelmeztető jeleket sem. De megfelelő viszonyítással, a kétségbeesés helyett a hála uralkodik el rajtunk.
Hogy a nehéz időszakokban is kiegyensúlyozott maradjak, felállítottam magamnak pár viszonyítási pontot. Ezek alapja néhány igen kemény lecke volt az életem során. A viszonyítási pontok segítségével az egyébként gyászos eseményekben is értéket találok. Amikor rossz hírt kapok, csalódás vagy kudarc ér, megragadom valamelyik viszonyítási pontomat, arra fordulok, mint az iránytű nyelve észak felé, annak fényében értékelem az eseményt, és hálás tudok lenni.
Az egyik legmegrázóbb viszonyítási pont az életemben Christa unokahúgom halála egy autóbalesetben. Gyakran úgy érzem, az életem két szakaszra oszlik: Christa halála előtti és Christa halála utáni időre. Öt gyermek édesanyjaként számomra családunknak ez a megrázó vesztesége viszonyítási pontja lett mindennek, ami a gyermekeimmel történik. Amikor valamelyik olyan döntést hoz, amitől majd meghasad a szívem, gyötrődöm és reagálok, de utána nagyon gyorsan, mint egy mágnestű fordulok a viszonyítási pont felé, és szívem megtelik hálával. Uram, köszönöm, hogy él a gyermekem.
Egy másik viszonyítási pont az elmúlt évek gazdasági összeomlása. Picit már könnyebb, de még hosszú évekig fogunk vergődni, hogy kijussunk a mocsárból. Ahelyett, hogy neheztelnék, hálás vagyok, hogy még egyáltalán van valamennyi pénzem. Köszönöm Uram, hogy átsegítesz ezen a nehéz időszakon, és hogy ma is volt pénzem a legszükségesebbekre.
Az 5Móz 5-ben Mózes átnyújtja Izrael népének a Tízparancsolatot. Amikor a nyugalom napjának megtartásához ér, figyelmezteti a népet: „Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett” (5Móz /MTörv 5,15). Isten biztosít egy napot a pihenésre, de ez egyúttal a viszonyítás és a hála napja is. Azt akarja, hogy népe ne feledje el a nehéz időket, és ahhoz viszonyítson minden eseményt, hogy még jobban értékelni tudja a jót, ami történik vele.
A viszonyítási pontokból nyilak indulnak, amik a hálaadásra mutatnak. Felidézik Isten hűségét, és hűségének állandóságát. Eszembe juttatják, hogy Isten akkor is hatalmasabb volt a körülményeknél, és most is az. És ami a legfontosabb, segítik, hogy állandóan hálás legyek azért, amim van, akkor is, ha veszteség ér. Az igazság az, hogy amíg lélegezni tudunk, mindig van okunk a hálára és a reménykedésre.
A Hálaadás ünnepén gondoljunk életünk viszonyítási pontjaira. Így tudunk értéket találni abban is, ami veszteségnek tűnik. Azt bizonyítják, hogy Isten bármiből ki tud hozni jót, és szívünket a neheztelés helyett hálára ösztönzik.


Uram, köszönöm Neked életem nehéz időszakait. Bár akkor nem volt könnyű, már látom, hogyan működtél bennük és általuk. Segíts viszonyításban látnom mai problémáimat, emlékezve múltbeli hűségedre. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.11.24., www.proverbs31.org,Glynnis Whitwer, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések