Túlhajszoltság

„De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem! Az időm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözőim hatalmából!” Zsolt 31,15-16

„Anyu, gyorsan… nézz már oda!” –kiáltotta tizennégy éves fiam, ahogy az autópályán haladtunk egy mozgalmas csütörtök délután. „Tilos, amit az a nő csinál!”- tette hozzá mély meggyőződéssel.
Átpillantottam a mellettünk suhanó autóra, arra számítva, hogy valaki nem abban a pozícióban tartja a kezét a kormányon, ahogy a szabályokhoz ragaszkodó fiam azt elvárná. Szinte lehajtottam az útról döbbenetemben, mikor megpillantottam, mit szúrt ki járőrszimatú gyermekem.
A nő jobb vállával a füléhez szorítva telefonját, beszélt bele, bal kezében egy McDonald’s-os zacskót tartott, jobb kezében fogta a dresszinges dobozkát, amit a fogával igyekezett felnyitni – s közben a térdével kormányozta az autót!
A mindenit! Fiammal együtt biztosra vettük, hogy ha nem hagyja abba, nekimegy valaminek.
„Hát én biztos sosem tennék ilyet vezetés közben”, gondoltam önelégülten. „Veszélyes és szabálytalan.” De jó, hogy a biztonságos vezetés terén az alma nem esett messze az „Édesem, már megint nem használtad a visszapillantó tükröt”- szövegű anyja fájától.
Késő este aztán leesett. A tantusz. Lehet, hogy vezetés közben nem koncentrálok másra, és nem kockáztatom az ütközést. De máskor? Napi tennivalóim közben? A „persze, bevállalom még ezt is, hogy meg legyenek velem elégedve” – hozzáállásommal? Gyakran annyira túlvállalom magam, hogy közel kerülök az ütközéshez. Ha túl sok feladatot veszünk a nyakunkba, legyen az bármennyire „jó” feladat, kockáztatjuk, hogy Isten szolgálatában eredménytelenek leszünk. Ő ismeri a határainkat. Megérti lehetőségeinket. Készen áll rá, hogy – ha kérjük – segítsen navigálni rengeteg feltorlódott elfoglaltságunk között.
A fenti ige egy ilyen ki-se-látszom-a-tennivalókból napon került elém. Bár Dávid bizonyára fizikai valóval rendelkező ellenségekről beszél, férfiakról, akik üldözték, elkaphatták és megölhették volna, rájöttem, hogy az én ellenségem aznap a túlhajszoltság volt. Az otthonom négy falán túli tennivalók és felelősségek már-már elborítottak. Üldöztek, utolértek, bekerítettek, készültek lesújtani rám.
Hála Neki, Isten ki tud menteni a túlhajszoltság csapdájából. Arra hív, hogy emeljük hozzá túlzsúfolt tálcánkat, hadd dobálja le róla az emészthetetlen tennivalókat, felelősségeket. Csak azt hagyja rajta, csak azt tegye rá, amit Ő szánt nekünk.
Ha érezzük, hogy nem bírjuk sokáig, illesszünk be a naptárunkba egy lelkigyakorlatot, csendes napot, amikor Istennel találkozhatunk. Olyan időszakot, amikor lenyugodhatunk, csendben ülve figyelhetjük magának az idő Szerzőjének tanítását.
Nos, te hogy állsz ezzel? Gyere barátnőm, fogjunk hozzá tennivalóink kirostálásához, mielőtt összeomolnánk és kiégnénk!

Uram, bocsásd meg, hogy hagytam, hogy a hajsza eluralkodjék az életemen, kiszorítva másokat és főleg Téged. Segíts, hogy csak olyasmit hagyjak tennivalóim, felelősségeim tálcáján, amit Te nekem szánsz. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.11.18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)