Olvasói gondolatok

"Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve."

            Kolossé 3:3

Délutáni csendességemet udvarunk legnyugodtabb pontján, gyönyörű fűzfánk árnyékában töltöttem. Megbújtam hosszú, földig érő ágai alatt, ahol nem látnak kíváncsi szemek és nem hallanak illetéktelen fülek. Szeretem ezt a titokzatos helyet. Csendes, nyugodt, hangulatos rejtek. Egy más világ, ahol Mennyei Apukám vár, hogy Magához öleljen, hogy szólhasson hozzám. Felüdítő érzés ide menekülni, hisz az élet zsúfolt, zajos és fárasztó. 

Őszintén szólva számomra monoton. 15 éve itthon vagyok, négy gyermekemről gondoskodok éjjel és nappal. Súlyosan fogyatékos kisfiam ápolása sok időmet és energiámat felemészti. Kis teste az évek során eldeformálódott, ebből adódóan már nehezen tud ülni. Szinte csak orvosi vizsgálatokra tudunk elmenni vele - oda is nehézkesen. Se egy séta, se egy családi program, se istentisztelet... Jóformán egész évben itthon, bezárva. A barátok, rokonok elmaradtak. Nem érdeklődik felőlünk senki. Férjem nap, mint nap dolgozik, hisz ő a családfenntartó, alig van velünk.

Ezeken szomorkodva panaszkodtam Istenemnek. Céltalan, megfásult, kimerült voltam. Magam előtt láttam másokat, akik nyaralnak, konferenciákra járnak, barátaik körében jól érzik magukat. Akik élnek, akikkel történik valami.És velem?

Lenéztem a földre, ahol egy lehullott, megsárgult fűzfalevelet láttam.

    -Ilyennek érzem magam! - mondtam Atyámnak. Megsárgult, sivár az életem. Nincs benne semmi, csak úgy van. Itt vagyok hagyva, távol az élettel teli, zöldelő faágtól!

Ekkor Ő felemelte a fejem. Tekintetem a kis pad mellett csüngő faágak egyikére vetődött. A sok zöldelő levél közt megpillantottam egyet, ami különbözött a többitől.

  -Én ilyennek látlak téged! - szólt hozzám.

A szép, szabályos, egymás alá sorakozó, hosszú, keskeny és egyenesen meredázó levelek között, ott volt az enyém is. Egy girbegurba, spirálosan tekergőző, más leveleket magához ölelő levélke.

Ekkor megértettem! Nem vagyok magamra hagyva, hiszen az Éltető Fán csüngök. Tőle kapok erőt minden nap és Ő az, Aki engem használ, hogy másokat átölelhessen és szeretetét rájuk árassza.

Lehet, hogy az én életem más, mint a többieké, de nem céltalan és nem üres...mert bár láthatatlan, de Istenben van elrejtve.

Bódi Ildikó