Emlékezzünk az Úr cselekedeteire!

Az Isten által engedélyezett fájdalmakat úgy tudjuk elviselni, ha visszaemlékezünk arra, kicsoda Isten, és mit tett értünk a múltban. Amikor a Bárcsak érzések betöltik gondolataimat, amikor fájdalom szorongatja szívemet, kikeresem egyik kedvenc zsoltáromat. Ez egy olyan fejezet, melyben újra meg újra Istennel találkoztam. Olvasd el a 77. zsoltárt, és figyeld meg a zsoltáríró fájdalmas szavait: "Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom...De lelkem nem tud megvigasztalódni. Istenre gondolok, és csak sóhajtozom...Szótlanul hánykolódom. Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata? Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete? Elfelejtette kegyelmét az Isten?" (Zsolt. 77:3-4, 8-10)

Ezek a kérdések úgy hangzanak, mint az én kérdéseim. De figyeld meg, a zsoltáros kétségbeesése önsajnálatról dicséretre fordul.

Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon. Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk? Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel. (Zsolt. 77:12-15)


Emlékezem. Ez az Istenben való bizalom kulcsa. Sok éjszakán keltem ki ágyamból, vettem papírt és tollat a kezembe, és kényszerítettem magamat, hogy visszaemlékezzem azokra, amiket Isten a múltban tett, visszaemlékezzem hozzám való hűségére. Amikor leírom mindazt, amit Isten tett értem, az segítséget nyújt, hogy most, a jelenben is bízzam benne.
(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)