Annyi mindenhez ragaszkodunk. Ezernyi apró tárgy, emlék, emberek és érzések alkotják azt, amit önmagunknak gondolunk. Lelkünk otthona tele van kacatokkal, amelyekről azt gondoljuk, ha kidobnánk őket, magunkat is kidobnánk vele. Régi sérelmek állnak bekeretezve belső szobánk falán. Emberek, akik bántottak, és emberek, akiket mi bántottunk. Feloldatlan ellentétek, amelyeket nem tudunk kidobni, kitessékelni. Míg azt gondoljuk, hogy mi birtokoljuk általuk önmagunkat, aközben egyszer csak ők birtokolnak minket. Azzá leszek, ami belül vagyok. Lelkem kamrájából hozok elő, és onnan ahol sérelmek vannak, meg nem értettség, fájdalom, vagy félelem, onnan csak ugyanezeket tudom előhozni. Menj be a te belső szobádba – hangzik a felhívás. Néha elgondolkodom, hogy talán már én sem férek be a belső szobámba mindattól, amit ott őrzök, nem hogy a beszélgetőtársam, Jézus.
Szeretnék egyszer csak bemenni, és önmagamat sem kímélve kegyetlenül kitakarítani azt a szobát. Leszedni a bekeretezett sérelmeket és kudarcokat a falról és újrafesteni az egészet, ablakot nyitni, hogy friss levegő áradjon be, kimeszelni, vidámságot és békességet engedni be. Ma a gyülekezetben egy régi éneket énekeltünk: “Ó Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz, bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz”. Bent van ami elrabolja az életemet, az éveimet, a jövőmet, és kint van, aki visszaadja. Aki tanácsaival csak arra vár, hogy átformálódjon az életem. Ami kinn az van benn. Ami fenn az van lenn. Ahogy élsz annyit érsz. Ott van a válasz a szemedben. És akkor eljutok addig, hogy a szem a lélek tükre, hogy ablakot nyit a lelkemre, és azon betekintenek azok, akik találkoznak velem. és így történik meg, hogy néha jobban látható a szemedből az, hogy mi van bent, mint ahogyan azt te egyébként magadban gondolod.
A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája. (Lukács 6:45)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése