Amikor a Jóisten megérintette a földet
(Írta: Veres Ágost 13 éves)

-Ditró állomás! A vonat hóakadály miatt nem megy tovább!- harsogta a hangosbemondó. Az utasok bosszankodva szálltak ki a kocsikból 1942. december 24-én déli 12 órakor. Köztük volt egy fiatal tanító is, aki a hat kilométerre lévő Szárhegyre igyekezett. Augusztus közepe óta nem volt otthon. A Bereg megyei Csedregen volt az állomáshelye. Egész ősszel gyűjtögette a pénzét, hogy karácsonyra ajándékot tudjon venni szeretteinek. Idesnek kesztyűt és kendőt, Tatának kucsmát és zoknit, a hat kisebb testvérnek könyveket, füzeteket, ceruzákat, színeseket és persze csokit és cukorkát. Sőt Vásárhelyen, ahol át kellett szállnia, a maradék pénzéből még egy frissen vágott libát is sikerült vennie az állomás melletti piacon.

-Ez lesz ám a meglepetés!- gondolta magában. Most azonban úgy néz ki, hogy a hóvihar meghiusítja a közös karácsony estét.
- Elindulok gyalog!- döntötte el hirtelen. A Görgényi havasok irányából fújt a szél, emiatt is tudta a medencéből összegyűjtött havat a sínekre hordani. Fél úton lehetett, amikor elnyújtott üvöltést
hallott a Gyergyói havasok felöl.
-Ha nincs rá válasz, nem lesz baj!- nyugtatta magát. Néhány perc múlva azonban a Tatárhalom oldalából szaggatott vonyítás hallatszott.
-Szagot fogtak, sietnem kell! -villant át az agyán.

A falutól egy kilométerre a Szármány hegy lábánál lakott egy család, arra vette az útját. Közben hátranézett és fekete pontokat pillantott meg az úton.
-Futnom kell, ha életben akarok maradni! A kerítés sarkához érve már hallotta a halál csengettyűjét: ahogy a farkasok hasán összefagyott szőrcsomók egymáshoz ütődnek. Elérte a bejáratot és dörömbölni
kezdett. A háziak ajtót nyitottak, a tanító szinte beesett rajta. A falka ekkor ugrott át a kerítésen. A házat többször körbeszaladták, sőt a vezér még be is vicsorított a piciny ablakon.

-Köszönöm!- lihegte holtfáradtan a tanító.
-No, ha ide igyekezett, akkor éppen idejében érkezett!- fogta derűsre a ház ura.
-Ha Szárhegyre, akkor várnia kell reggelig! Isten hozta nálunk, legyen a vendégünk!
A tanító csak ekkor nézett körül a pici hajlékban. Régi rönkház volt, a szobák nem voltak falakkal elválasztva egymástól, csupán néhány bútor jelezte, hogy mi hol is lehet. A konyharészen az asszony
szorgoskodott, a sarokban négy gyerek játszott, a kályha mellett egy anyóka üldögélt, mellette párja pipázott.

-Bíztam benne, hogy nappal nem érhet baj!- válaszolta a házigazdának.
-Igyék egy bögre meleg tejet! Ez felmelegíti, és meg is nyugtatja a lelket!- mondta a háziasszony és hellyel kínálta őt.
-Gyerekek, gyertek! Állítsuk fel a karácsonyfát! Hagy tudja meg a Jézuska, hogy várjuk Őt! Az apróságok boldogan szaladtak anyjukhoz és a szemükben a csodavárás fénye ragyogott. Amíg a család szorgoskodott
a tanító jobban körülnézhetett. A konyhaasztalon már ott gőzölgött az ünnepi vacsora. Hajában főtt pityóka sült szalonnával, édességnek pedig puliszka vékonyan kent szilvalekvárral.
-Istenem! Mit ehetnek máskor, ha ez az ünnepi vacsora!?- kérdezte magában.

-Tanító Úr! Legyen az angyalunk! Mi kimegyünk a kamrába a gyerekekkel, kérem csengessen pár perc múlva, így nagyobb lesz a meglepetés!- súgta a házigazda.
A család kivonult, az anya gyorsan, hogy a gyerekek meg ne lássák, a fa alá rakta az ajándékokat, majd a többiek után sietett. A tanító várt egy kicsit, és közben rápillantott az ajándékokra. Kézzel
faragott állatkák, néhány alma, és két kicsi, hímzett kendőcske volt a fa alatt.
Kinyitotta táskáját, kivett belőle négy füzetet, négy ceruzát, egy doboz színest és egy mesekönyvet. Gyorsan a fa alá rakta, majd korholni kezdte magát:
-Hiszen gyerekek, a csokoládénak jobban örülnének!
Visszament táskájához, négy szelet csokoládét és egy zacskó cukorkát is kiolvasott belőle. Újra a fához sietett az édességekkel.
-És a felnőttek? Ha már én lettem az angyaluk nekik is kell adnom valamit! Ismét a csomagjaihoz lépett, elővette a frissen vágott libát és a fa alá rakta. A konyha sarkába húzódott, majd csengetni kezdett.

A család bevonult a szobába. A félhomályban elénekelték a Mennyből az angyalt, majd feltekerték a petróleumlámpa fényét és a fához gyűltek.
A gyerekek ámulva, boldogan mutatták meg remélni sem mert ajándékaikat szüleiknek. A legnagyobbik felkiáltott.

-Ni, ez meg itt egy liba!- és az anyja kezébe nyomta.
A szülők csak álltak egymással szemben, kezüket összeforrasztotta a frissen vágott liba, meglepetésüket a gyerekek csacsogása sem tudta csökkenteni.
A házigazda halkan megszólalt: -A Jóisten megérintette a földet!
Felesége reá mosolygott, két gyönyörű szeméből könnyek csordultak ki és egyenesen a liba hátára potyogtak.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések