Isten országában számít a nők munkája

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! (‭‭Kolossé‬ ‭3:23‭-‬24‬)



Éppen csak három hónapja voltunk házasok, amikor hirtelen elvesztettem a munkám. Döbbent voltam és megsebzett. Próbáltam összeszedni szakmai életem széteső darabjait, hogy újra a helyükre kerülhessenek.

A hirtelen munkavesztes után komolyan elkezdtem tanulmányozni, hogy mit mond a Szentírás a nőkről és a munkáról. Az egész életemet megváltoztatta, amit akkor olvastam.

A Biblia első oldalán azt látjuk, hogy Isten dolgozott és megteremtette a Földet. (1 Mózes 1). A munka csúcspontja az emberiség megteremtése volt, ahogyan Isten férfit és nőt alkotott a saját képére. Azt parancsolta Ádámnak és Évának, hogy uralkodjanak a föld felett. A munka megelőzte az emberiség bukását. Az idő kezdete óta a nők elengedhetetlen szerepet töltenek be a környezetük felvirágoztatásában, a gyülekezet és Isten országának építésében a munkájukon keresztül.

1 Mózes 3-ban arról olvashatunk, hogy a bűn belépett a Földre és mindent megrongált, beleértve a kapcsolatunkat a munkával. Megtört emberként dolgozunk azok mellett, akik megbántottak, elárultak  darabokra hullott rendszerekben, intézményekben, szervezetekben.

A jó hír viszont az, hogy nem a bűn, a szomorúság és a küzdelem kapta meg az utolsó szót a történetben. A Biblia mindenhol Isten megváltó tervéről beszél az ő fiának, Jézusnak a halála és feltámadása által.

Ahogyan a bűnnek van következménye, úgy az evangéliumnak is messzire nyúlik a hatása. Krisztus nem csak azért jött a Földre, hogy a megváltásunkat biztosítsa. Azért is jött, hogy a saját képére formálhasson bennünket, hogy az igazsag, jóság és szépség követei lehessünk.

Az evangélium jó híre az is, hogy van értelme a munkánknak. Számít, mert Isten arra hívott el bennünket, hogy dolgozzunk, dicsőítsük Őt és szeressük az embereket.
Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! 
(‭‭Kolossé‬ ‭3:23‭-‬24‬)

Isten ígérete az, hogy semmi sem hiábavaló, amit Érte teszünk. Ahogyan az életünk szakaszai változnak, ki és belépünk szerepekben, nehézséget és örömet élünk meg, egy valami biztosan nem változik, az pedig az értékünk Isten országában.

Az evangélium emlékeztet bennünket, hogy nem kell azért küzdenünk hogy elismerjenek, vagy hogy értékesnek érezzük magunkat. Krisztusban már mindent megkaptunk amire az életben szükségünk van, hogy minél inkább Hozzá hasonlóvá válhassunk. (2 Péter 1:3)

Az evangélium felszabadít minket az alól, hogy földi céljaink legyenek csupán, és arra hív minket hogy szentségében és hitben éljük az életünket. ( 1 Péter 1:14-16)

Az evangélium azt mondja, megpihenhetünk Krisztusban mert a legnagyobb munka már elvégeztetett. (Máté 11:28-30)

Akárhol is vagy éppen szeretném ha emlékeztetnéd magad arra hogy Isten lát és szeret téged. Lehet, hogy úgy érzed sötétségben vagy és a munkádnak nincs is értelme. Viszont Isten gyermekeként soha nem dolgozol egyedül. Az Úr megígérte hogy soha nem hagy el, nem számít milyen kihívásokat hoz magával az élet. (Zsidókhoz írt levél 13:5)

Ahogyan küzdöttem át magamat a munkám elvesztésén és próbáltam kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés, Isten igazsága az örökké tartó jelenlétéről mély nyugalmat adott. Emlékeztetett arra, hogy nem számít, hol tartok szakmailag, nem számít mit értem el és mit rontottam el, Isten mindig vezet az utamon.

És barátaim, Ő vezet titeket is.

Atyám, köszönöm Jézus megváltását és helyreállítását az életemben, a munkámat is beleértve. Segíts, hogy úgy lássak mindent az életemben, mint szolgálat és dicséret Feléd és tudjalak hűségesen követni Téged minden nap. Jézus nevében, Ámen.

                                               



(forrás: https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2023/10/09/womens-work-matters-in-the-kingdom-of-god
Chelsea Patterson Sobolik-Woman's Work Matters in the Kingdom of God
fotó:pinterst.com
)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések