Hinni és elfogadni

„Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Róma 5,8)


Egy pici, kelet-texasi városban nőttem fel, és egészen óvodától a 10. osztályig ugyanabba az iskolakörzetbe jártam. A világom összeomlott, amikor édesapám bejelentette, hogy Dallas külvárosába költözünk. Miközben idegrohamot kaptam, hogy alkalmazkodjam az összes változáshoz, visszanézve látom, Isten által csodálatos módon növekedhettem abban az időszakban. A családunk kapcsolatba került egy dinamikus gyülekezettel, amely nagyon komolyan vette a tanítványság kérdését.
A legjobb barátnőm szurkolólány volt, és szerette volna, ha csatlakozom a csapathoz én is. Mivel nem volt semmilyen tapasztalatom, rábeszélt, hogy próbáljam ki a kabala szerepét, és mivel én voltam az egyetlen, aki vállalkozott rá, megkaptam a feladatot. A foci- és kosárlabda meccseken egy sólyom jelmezt viseltem és szórakoztattam a diákokat a nézőtéren. A kosztüm belsejében a szemem egy vonalban volt a madár csőrével. Ebben az időszakban Isten nagyon személyes módon kerített hatalmába, és a mai alapigénk, a Róma 5,8 nagyon erősen visszhangzott bennem. Egy papírcetlire kiírtam az igét, és beleragasztottam a madár csőrébe, így láthattam végig a meccs alatt.
Bizonytalan szívembe ez a vers bezárta az evangéliumot. Beszélni tudok a kegyelemről, de, valami belül mindig ki akarja érdemelni mások szeretetét, beleértve az Úrét is. Isten szerinti feleség, szerető anya és önfeláldozó barát akarok lenni. Egyszer Isten túláradó szeretete motivál, máskor pedig ezek a célok a reményteli elfogadás mélyéről jönnek. Azt szeretném, ha az Atya és mindenki más ezt mondaná nekem, „ Szép munka”.
A Róma 5,8 olvasása közben mindig megkönnyezem azt a részt, hogy „amikor bűnösök voltunk”. Az a vers a papírcetlin a sólyom jelmezemben beleégett az elmémbe így 30 évvel később is.
Ezeket Isten nem mondja:

· Mert minden nap olvasod a Bibliád és imádkozol.

· Mert jó munkát végzel.

· Mert más emberek kedvesnek tartanak.

· Mert jó jegyet kaptál az iskolában, vagy elismerik a munkádat.

Nem, Isten úgy mutatta meg szeretetét, hogy elküldte a Fiát, hogy haljon meg értünk, miközben mi még bűnösök voltunk. Amikor levetem a „dolgozz keményen és Isten szeretni fog” gondolkodásmódot, a Szentlélek a fülembe súgja, „ Mikor Melissa még bűnös volt, Krisztus már meghalt érte.”
Ez egy jó hír nekem, és egy jó hír neked is. Amikor még bűnös voltál, Isten megmutatta a szeretetét úgy, hogy elküldte Jézust érted. Örülj ma ennek az igazságnak és fogadd el Isten ajándékát. Engedd, hogy felszínre hozza a bizonytalanságaid, hagyd abba az erőlködést és támaszkodj az Ő szeretetére.


Imádkozzunk:
Drága Uram, Te valóban a reménység Istene vagy. Krisztus halálán és életén keresztül elláttál minket mindennel, amire szükségünk van erre és az örök életre vonatkozóan. Segíts, hogy abbahagyjam azoknak a tevékenységeknek a kergetését, amelyektől hatékonynak érzem magam. Mutasd meg, mit is jelent megpihenni Benned és engedni, hogy az én életemen keresztül teljesedjen ki az Akaratod. Jézus nevében, Ámen.

Jöjjön a te részed:
Helyettesítsd be a neved a pontozott részeknél és vond közelebb ezt az igazságot magadhoz:

Isten úgy mutatta meg a szeretetét ………………………(értem), amikor ………………………….. (én) még bűnös voltam. Jézus meghalt …………….(értem)
Valószínűleg nem fogsz ma viselni egy sólyom maszkot, ahogyan én a gimnáziumban, de hova tudnád kirakni a Róma 5,8-t, ahol sűrűn láthatod? A telefonod vagy számítógéped képernyőjére, vagy egy cetlire a mosogatónál, a fürdőszobai tükrön? Engedd, hogy Isten igéje megújítsa az elméd , hogy mindig tudd, mennyire szeret téged!

(https://girlfriendsingod.com/believing-and-receiving/, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések