Mikor Istennel is türelmetlen vagyok

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” Fil 2,13

Vigyázz – kész – rajt!
Mindig elsőként löktem el magam a földtől erre a vezényszóra. Nem volt startlécünk, a betonra rajzolt vonalról indultunk. Jó volt az nekünk.
Azért sem törődtem vele, hisz hetedikben én voltam a leggyorsabb az osztályban. Bármikor le tudtam hagyni a lányokat, de a fiúkat is. Kivéve 600 méteren.
Minden évben megrendezték nálunk a Fizikai Erőnlét Elnöki Próbája nevű eseményt. Különböző próbákból állt, amivel erőnket és kitartásunkat mérték, és megállapították minden tanuló testi erőnlétét. Akik bizonyos százalék fölött végeztek, megkapták a Fizikai Erőnlét Elnöki Díját.
Nagyon akartam azt a díjat. Tudtam, hogy jól teljesítek a próbákon. Egy kivételével. A 600 méteres futás mindig kifogott rajtam. Most már olyan rövid távnak tűnik, de akkor számomra ez volt a Marathon.
Indulás előtt az edzőnk figyelmeztetett, hogy osszuk be az erőnket, állítsuk be úgy a sebességünket, hogy bírjuk végig a távot. No persze, gondoltam, ismerem én a magam sebességét. Gyors vagyok! Végigfutom, és célba érek, mielőtt a többiekhez eljut a vezényszó vége! Legalábbis így gondoltam.
Azt hittem, rám nem vonatkozik az edző figyelmeztetése. Mit tudja ő? Majd én beállítom a sebességemet. Így is történt.
Miután teljes gőzzel lefutottam az első 100 métert, a lábaim hirtelen felmondták a szolgálatot. Mintha gumiból lennének. A tüdőm meg ólomból. Egy lépést se tudtam tenni. Előrehajoltam levegőért küzdve, és a szemem sarkából láttam, ahogy az osztálytársaim normál iramban elhúznak mellettem a győzelem felé.
Visszanézve már tudom, hogy nem jól álltam hozzá, nem kellett volna azonnal olyan gyorsan indítanom, ahogy csak bírok. Felnőttként is előfordul, hogy megelőzöm Isten terveit. Ahelyett, hogy imádságos lélekkel megkérdezném Istentől, hova kellene eljutnom, saját elképzeléseim szerint vágtatok előre. Ha pedig ezt teszem, olyan vagyok, mint egy gyorsan égő gyertya rövid kanóccal. Kiégek.
Mai alapigénk, a Filippiekhez írt levél 2,13 azt mondja, Istennek terve és célja van velünk, és eljuttat oda, ahol szüksége van ránk. Az Ő időzítése szerint. Ne próbálkozzunk megelőzni Őt a célvonalnál.
Hallottam egy meghatározást a türelemről, eszerint türelem az, amikor lelassulsz valaki másnak a ritmusára. Megtanultam, hogy Istennel is türelmesnek kell lennem, le kell lassulnom az Ő ritmusára – arra a sebességre, amit Ő nekem beállított.
El kell ismernem, nagyon csalódott voltam minden évben, hogy nem kaptam meg a Fizikai Erőnlét Elnöki Díjat. De ma már inkább Isten sebességével szeretném végigfutni a versenyt, hogy megkapjam díjként az Ő dicséretét: „Jól van, te derék és hűséges szolga.”

Mennyei Atyám! Futottam egész életemben, és kimerültem. Ezentúl Veled szeretnék lépést tartani. Segíts lelassulnom a Te sebességedre, hogy ne fussak el semmi mellett, amit Nekem előkészítettél. Jézus nevében, Ámen.

(Christy Mobley: When I Lose My Patience with God, Encouragement for today, 2014.12.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)