Hogyan légy ma boldogabb

''Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.'' 

Galata 5:26

Nemrég kezembe került egy régi fotó, ami akkor készült, amikor férjemmel, Scottal még csak randiztunk. A képen Scott átkarolja a derekamat. Én mosolygok, de nem tűnik túl őszintének. Emlékszem, hogy miért volt így. A randi előtt izgatottan álltam a tükör előtt, a szempillámat próbáltam festeni és azt kívántam, bárcsak egy kicsit más lennék. 

Húsz évvel később, a képet nézve kicsit sajnáltam fiatal énemet. Gyönyörű volt. Szerelmes. Nagyszerű állásajánlat előtt állt, amit pár nappal később el is fogad. Boldognak kellett volna lennie! Ehelyett, elmulasztja a saját életét. 

Utólag tanulni a hibáinkból nem túl jó dolog. 

Mennyi boldogságról mondunk le, mennyi örömet szalasztunk el csak azért, mert valami másra vágyunk! 

Az idén Isten egy kihívás elé állított - azon kell dolgoznom, hogy minél több öröm legyen az életemben. A feladatom teljesítése során felismertem 4 fő dolgot, ami elrabolja boldogságunkat. Az egyik ilyen dolog arról próbál meggyőzni, hogy: "Ha olyan lennél, mint a másik ember, biztosan boldog lennél". 

A következő dolog pedig, amikor arra gondolunk, hogy milyen sokba kerülne nekünk - mennyi teendő, mennyi edzés, mennyi kinevezés, stb. - , ha olyanok akarunk lenni, mint az a másik ember. Így aztán úgy élünk, mint a gépek. Ez milyen kimerítő! 

Mélyen legbelül, el kell ismerjük, mindnyájan hasonlítjuk magunkat másokhoz. Pál apostol azonban azt mondja, hogy ne tegyük, hiszen értelmetlen : "Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők." (Galata 5:26). 

Én most tanulom, hogy ha ma boldogabb akarok lenni, ne kívánjam a másik életét, inkább fedezzem fel az örömöt a saját életemben. Ehhez abba kell hagynom a másokhoz való hasonlítgatást. És neked is ezt kell tenned. 

Hidd el, mások is küzdenek a tökéletlenséggel, ők is hasonló kihívásokkal néznek szembe, mint te. 

Próbálj meg örülni más örömének. Ha egy másik nő kapja meg azt, amit te szeretnél, örülj vele! Ne korlátozd a boldogságod azzal, hogy csak a hozzád közelállókkal tudsz együtt örülni. 

Ne várd meg, hogy egy régi fotó ébresszen rá arra, hogy milyen sok okod lehetett volna a boldogságra. 

Drága Nővérem, légy magadhoz őszinte. Te ember vagy, nem gép! Nem kell robotolnod a boldogságért, hiszen az a tiéd! 

Mondd ki: 

- Ember vagyok. 

- Nem egy gép, vagy egy program vagyok. 

- Van szívem, bőröm, sebhelyeim. Van lelkem. 

- Ember vagyok. 

- Az értékemet nem a hatékonyságom, eredményeim, kinevezéseim határozzák meg. Nem a sikereim vagy bukásaim száma jellemeznek. Nem a törekvéseim, energiaszintem, mások véleménye, a munkahelyen betöltött pozícióm, iskolai jegyeim fejeznek ki. 

- Nem egy tévedés vagyok, hanem egy csoda. 

- Isten szerető keze embernek teremtett. 

- Ma emberként akarok élni. Ma önmagam leszek. Ma elfogadom, hogy nem kell harcolnom a békességemért. Megpróbálom másokban a legjobbat meglátni és magamban is. Ma erényeket próbálok szerezni, nem trófeákat. Ma bátorítani fogok, nem irigykedni. És együtt örülök az örülőkkel. 

- Ember vagyok, a Mennyei Királyság állampolgára. Végtelen kegyelem vesz körül. Olyan ember vagyok, aki Jézushoz tartozik. 

Uram, kérlek emlékeztess minket, hogy embernek alkottál, nem gépnek. Segíts megértenünk, hogy a boldogságot nem lehet a boltban megvásárolni, tetteinkkel kiérdemelni, vagy más ember bőrében megtapasztalni. Köszönöm Uram, hogy az igazi boldogságot egyedül csak Benned találhatjuk. Jézus nevében, Ámen. 





Forrás: proverbs31.org Jennifer Dukes Lee: How to Supersize Your Happiness Today 2016.08.30, fordítás: Király Mónika, fotó: pinterest.com, fotó: https://members.cogwa.org/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések