Az ígéret teljesülése előtti folyamat

Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.

(40.Zsoltár 1) 

Életed nehéz időszakát éled meg éppen, és úgy gondolod, nincs kiút, megoldás a problémádra? Ugyanazt az imát mondod el újra és újra már egy ideje, még sincs változás az életedben?

Tapasztalatból tudom, milyen nehéz mindezt megélni. Az elmúlt években nagyon nehéz időszakot küzdöttem végig a családi életemben, a házasságomban és az egészségemmel.

Az életkörülményeink bár különbözhetnek, de valószínűleg neked is vannak álmatlan éjszakáid, amikor a könnyeidet nyeldesed.

Valószínűleg neked is vannak fájó emlékeid, vagy éppen a jelen rideg valósága fakaszt sírásra. Talán a küzdelmeidből nem látod a kiutat, és el vagy keseredve, mert nem teljesülnek Isten ígéretei az életedben, melyekért oly kitartóan könyörögsz.

Magányos perceidben legszívesebben oly szavakat ordítanál, melyeket nem használnál a Bibliát olvasó barátaid körében. Persze vannak jobb pillanataid is, amikor dicsőítő zenét hallgatsz, reményteljesen imádkozol Istenhez, és szilárdan hiszed, hogy Isten a szerencsétlen körülmények ellenére is Jóságos.

Ezek a váltakozó hangulatok, érzések tesznek bennünket igazán emberré – fájdalmat hordozunk, mégis reménykedünk.

Ebben az állapotban a  40. Zsoltár verseit olvasva tudunk igazán azonosulni Dáviddal. Az első tíz versben dicsőíti Istent a szabadításáért, majd a 11-17. versben ismét Istenhez kiált a megoldásért. Dávid a küzdelmeiben is reménykedve bízik Istenben.

A reménység nem azt jelenti, hogy naivak vagyunk és nem veszünk tudomást a realitásokról. Hanem inkább azt tükrözi a reménységünk, hogy elismerjük a bennünket körbevevő rideg valóságot, ennek ellenére mélyen hiszünk Isten mindenhatóságában.

Reménységünk nem függ az emberek vagy a körülmények változásától, mert a hitünk Isten szilárd ígéreteibe kapaszkodik. Abban bízunk, hogy a legnehezebb körülményünkből is Isten a legjobbat tudja kimunkálni, függetlenül attól, hogy ez a kifejlet a vágyainkat tükrözi, vagy sem. Erre a pontra eljutni azonban a legtöbbször nem megy az egyik percről a másikra. Ez az út bizony kitartásra tanít bennünket. Türelemre nevel és gyakran béketűrésre int.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor ez a folyamat ijesztőnek tűnik számunkra.


Persze, szeretném, ha a 40. Zsoltár 4. versében fogalmazott áldás valósággá válna az életemben: „Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát”, de gyakran elfelejtkezem arról, hogy ez az ígéret a küzdelmekben való hűséges kitartás által fog megragadhatóvá válni számomra. Nem azért, mert Isten ki akarna tolni velem, hanem azért, mert Isten formálni szeretne engem, és azt kívánja, hogy ígéreteinek beteljesedése valóság legyen számomra.


Ez pedig hatalmas megtiszteltetés. Azonban, amikor benne vagyok az élet sűrűjében, nem mindig érzem így. Törvényszerű, hogy meg kell járnom a mélységeket, mielőtt készen állnék arra, hogy Isten ígéreteit megélhessem és értékelhessem.

Ezen folyamat mélységeiről olvashatunk a 40. vers első három versében:

"Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. 

Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. 

Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne."

Az első versben megfogalmazott türelmes várakozás nagyon fontos tényezője ennek a zsoltárnak. A szó héber megfelelőjének a jelentése egy folyamatos, buzgó, reményteljes várakozást tükröz. 

Tehát, mielőtt a sziklára állítaná a lábamat az Úr, türelmesen kell várnom rá, hogy a sárból és iszapból kiemeljen engem. Az „állított” szónál itt a héber „qum „ szó szerepel, ami azt jelenti, hogy „felemelkedik, elfoglalja a helyét”. Ez alapján, tehát, mielőtt a helyemre tudna állítani az Úr, és biztossá tudná tenni a lépteimet, végig kell vinnie azon a folyamaton, mely megszabadít engem a fogságból, mélységből.

Az új ének ígéretében is szeretnék részesülni. Felfigyeltél azonban arra, hogy a zsoltárban mi áll az új ének ígérete előtt? Az Úrhoz forduló, segítségért folyamodó kiáltás. A legtöbb szívből jövő dicsőítő éneket a mélységből felszálló fájdalom hangja táplálja, mely csodálatos dallammá formálódott a folyamatban. 

Tudom, hogy az út nem egyszerű. De engedd meg, hogy közel hajoljak hozzád, és csendesen biztosítsalak arról, hogy Isten mindent rendbe fog tenni. Ő nem egy messzeségben lévő Úr, hanem Ő közel van hozzánk, mellettünk áll. Kapaszkodjunk bele ebbe az ígéretbe. Itt és most. Még akkor is, ha az imánkra nem úgy és nem akkor érkezik a válasz, ahogy szeretnénk. Még akkor is, ha ez az egész folyamat zavarosnak tűnik. Hinnünk kell azt, hogy Isten jó és a javunkat akarja és szeret  bennünket. 

Folytasd tehát a szívből jövő könyörgésedet, kedves Barátom. Ne add fel a reményt. És tudd, hogy Isten összegyűjti a kiáltásaidat, és egy csodálatos énekké fogja formálni azokat. 

Urunk, Istenünk! Tudjuk jól, hogy Te gyakran számunkra felfoghatatlan módon munkálkodsz. Segíts bennünket, hogy ne érezzük magunkat távol Tőled, miközben az ígéreteid beteljesülése előtti folyamaton végigkísérsz bennünket. Szeretnénk, ha a reménységünk egyedül Benned gyökerezne. Mert hisszük, hogy Te akkor is munkálkodsz, amikor oly távolinak és némának tűnsz. Segíts bennünket, hogy megtapasztaljuk, és elhiggyük, hogy te mindenkor,  minden körülményben Jó vagy. Köszönjük, hogy Te nem szűnsz meg szeretni bennünket, és folyamatosan vigyázol ránk, gyermekeidre. Mindenkor hálásak vagyunk Érted. Jézus nevében, Ámen 

IGAZSÁG A MAI NAPRA:
Szeretem az URat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek.

116. Zsoltár, 1-2 vers

(Forrás: The Process Before The Promise, Lysa TerKeurst, Proverbs31 Ministries Daily Devotion, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/01/the-process-before-the-promise, fotó: pinterest.com)