Csúnyán viselkedő keresztény emberek

„Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22,37-39)

Nemrég átnéztem a megjegyzéseket egy közösségi oldalra feltett bejegyzés alatt. Többnyire biztatóak, kedvesek voltak. Nem mindenki értett egyet a szerzővel, de ők is civilizáltan közölték véleményüket.
Volt viszont egy harmadik csoport. Egy sokkal kisebb, de sokkal hangosabb csapat.
Ellentétes véleményüket ítélkező, lekezelő, éles szavakkal igyekeztek mások tudomására juttatni. S hogy mi ebben a legszomorúbb? Ezek is keresztények emberek voltak, akik más keresztényeket támadtak.
Őszintén, nem értem.
Képtelen vagyok felfogni. Ahogy olvastam a megjegyzéseket, az volt az érzésem, hogy ízekre akarják szedni a szerzőt, csak hogy a maguk nézőpontját igazolják. Hogy ők milyen okosak, s a másik keresztény ember mennyire tapló. Ráadásul arra hivatkoztak közben, hogy kötelességük „megvédeni Istent”.
De Isten nem igényli az emberek védelmét. Ő tőlünk szeretetet vár. Mások szeretetét is. A keresztény gorombaság, mely markát a másik torkán tartva igazolja önmagát, nem nevezhető szeretetnek.
Máté 22,36: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?”
„Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22,37-39).
Igen, oda kell figyelnünk, hogy ne ferdítse el senki az Igazságot. De ezt óvatosan tegyük, nehogy mi magunk ártsunk közben az Igazságnak.
Reagálásunknak három dolgot kell tartalmaznia: igazságot, irgalmat és alázatosságot. "Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel." Mik 6,8
Nemrég olvastam az alábbi szövegrészletet, s eszembe juttatta Mikeásnak ezt a mondatát. „Helyes, ha az igazság fennmaradásáért küzdünk. De helytelen, ha egónk is színre lép: ha azt igyekszem bizonyítani, hogy erős vagyok, hogy a másik fölött állok, hogy én vagyok Isten igazságának legfőbb csendőre.” (Michael J. Wilkins)
Lehet, hogy az átlagosnál érzékenyebb vagyok erre a témára, mert velem is előfordult, hogy néhány munkatársam a Misszióban kemény, kegyetlen módon támadott és vádolt. Ebből a mocsokból jutott pár csepp az én világomba is.
Ez a harmadik csoport, aki követi ezeknek a növekedő misszióknak a fejlődését, talán azt hiszi, szavaik nem érnek el úgysem a közösségek vezetőihez. De talán még rosszabb, ha azt hiszik, hogy elérik és megsebzik őket. Mindkét eset nagyon fájdalmas.
Tudom, ez az egész nem csak a vezetőket érinti. Bármelyikünkkel megeshet, bármilyen élethelyzetben. Akármelyik oldalon állsz, akár te vagy túlságosan kritikus, akár téged támadott már meg maró szavakkal egy ismerős, egy családtag, egy munkatárs – az ilyen szavak minden érintettnek kárára vannak.
Nincs egyszerű megoldás. De ha ez a pár sor csak egy vagy két embert megállít és elgondolkoztat, mielőtt dühét a főnöke, egy családtagja vagy ismerőse felé kiokádná – már az is valami. Ha meg mindenekelőtt eszembe juttatja, hogy úgy váltsam tettekre az igazságot , hogy közben szeressek irgalmasan, és viselkedjem alázatosan – nos ez már jónak mondható.

Uram, köszönöm mindennapi irgalmadat és türelmedet. Segíts észrevennem, ha ítélkező vagyok másokkal szemben. A Te szeretetedet szeretném közvetíteni. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Christians Acting Ugly, Encouragement for today, 2012.11.20., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)