Amikor Isten többet ad, mint amit elbírsz

"Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” 


2 Korintus 1:9

Biztos voltam benne, hogy valami szörnyű tévedés történt. A családunkban előttem senki sem szenvedett mellrákban. Ráadásul fiatal(os) voltam, egészséges és épp egy rettenetesen nehéz időszakot éltem át a házasságomban, ami miatt már eleve elviselhetetlennek tűnt az élet. De mégis ott voltam, abban a rózsaszín székben, és azon gondolkodtam, hogy mi a teendő miután az emberrel azt a hírt közlik, hogy rákos. Eszembe jutott az a mondás, amivel az emberek oly szívesen dobálóznak ilyenkor: "Isten soha nem ad többet, mint amennyit elbírsz". De az az igazság, hogy ez nincs benne a Bibliában. Az van benne, hogy Isten nem fogja hagyni, hogy erőnkön felül kísértessünk meg, és hogy mindig megadja a szabadulás lehetőségét (Korintusiaknak írt első levél 10:13). Viszont ez nem azt jelenti, hogy Isten nem ad többet, mint amennyit elbírunk. Tudtam, hogy a rák nem Istentől van. De az is világos volt, hogy megengedte, hogy kialakuljon a betegség, és néha bizony egymás után enged meg dolgokat az életünkben. 
Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi Isten többet adott neki, mint amennyit elbír. Sőt, a világ tele van ilyen emberekkel, és meglepetésünkre a Bibliában is olvashatunk olyanokról, akik hasonló helyzetben voltak. Pál apostol írja: "Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat." (Korintusiaknak írt második levél 1:8-9)
Nem, Isten nem azt várja el tőlünk, hogy kézben tartsuk ezeket a helyzeteket- hanem azt, hogy adjuk át őket Neki. Nem azt akarja, hogy saját erőnkből fussunk nekik - hanem azt, hogy teljes mértékben az Ő erejére támaszkodjunk. Ha tényleg úgy gondoljuk, hogy Isten nem ad többet, mint amit elbírunk, akkor előbb vagy utóbb elveszítjük az Istenbe vetett bizalmunkat és elkezdünk rosszat gondolni Róla. Hiszen mindannyian találkozunk olyan helyzetekkel, amelyekkel nem bírunk el saját erőből. 
Napokig szenvedtem miután az orvosok közölték velem a rossz hírt. Nagyon szerettem volna Isten szemével látni a helyzetemet. De ez nem jött egyik napról a másikra, és emiatt nagyon frusztrált voltam. Féltem és folyton azt kérdezgettem: Miért pont ez? Miért most? Miért én? Úgy gondoltam, hogy már soha semmi jó nem fog történni az életemben. De aztán rájöttem, hogy nem vezet sehova ha csak azon pörgök, amit nem tudok. Ezért listát írtam mindarról, amit tudtam. Tudod, mi állt a lista elején? Az, hogy Isten jó. Nem ismertem Isten jó tervének minden apró részletét, de az Ő jóságában való hit segített abban, hogy az Ő szemével lássam a helyzetemet, és ha visszagondolok, hogy mi mit követett ebben az időszakban, nem tudom nem felfedezni Isten jóságának a nyomát:
Ha a diagnózis előtti hónapokban nem romlott volna meg a házasságom, valószínűleg nem parancsoltam volna megálljt magamnak, és nem mentem volna el a mammográfiás szűrővizsgálatra. De mivel akkor mentem amikor, az orvosok időben észrevették a daganatot, amit észre kellett venniük, és mivel időben észrevették, minden esélyem megvolt arra, hogy leküzdjem a betegséget. 
Mindannyiunknak megvan a saját története – amit a saját szemszögünkből mesélünk. De vigyáznunk kell arra, hogy jól legyen beállítva a szemszögünk, és a jó történetet meséljük.
Isten többet fog adni annál, amit elbírunk. De minden esetben jót tervez és a jót munkálja. Nem szeretjük ezt tudni, de ha tudjuk, az talán segít átvészelni ezeket a helyzeteket.


Drága Atyám, a mai napon átadok neked mindent, amit nem értek, és aminek a terhe alatt úgy érzem összeroskadok. Hiszem, hogy a Te jóságod övezi körül a helyzetemet és hogy mindent a javamra és a Te dicsőségedre munkálsz. Jézus nevében, Ámen.

NAPI IGAZSÁG
“..de azt felelte: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem..” 2 Korintus 12:9




Forrás: Proverbs31 Ministries Daily Devotional, Lysa TerKeurst: When God Gives You More Than You Can Handle, https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/08/when-god-gives-you-more-than-you-can-handle, fotó: pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések