Fogalmazzuk újra, mi a szép

„Péter ekkor így szólt hozzá: ’Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!’” ApCsel 3,6

Minden lány olyat akart. És persze, neki is „szüksége volt” rá!
Ez volt „a” csizma azon a télen. Máskor meg „a” hátizsák, „a” dzseki. Amíg iskolába járt, mindig volt valami, ami „kellett” a lányomnak.
Ha közel volt a karácsony vagy a születésnapja, gyakran megkapta, amire vágyott. De olyan is volt, hogy mire ezek az ajándékozási alkalmak elérkeztek, már valami más kötötte le a vágyait.
Persze tudom, legtöbbször mi motiválta: be akart illeszkedni. Olyan akart lenni, mint a többi lány az iskolában. És bár nem szerettem volna erősíteni az anyagi javak utáni vágyakozását, anyai szívem nagyon is megértette. Nem akart kilógni a sorból – legalábbis ezen a téren.
Biztos volt benne, hogy ha megkapja, amire vágyik, akkor ezzel kielégíti szükségletét, megold egy problémát.
Akkor jutott eszembe mindez, mikor Péter, János és a béna lábú ember történetét olvastam.
Az ApCsel 3,1-10 számol be a történtekről. Ezt az embert minden reggel kivittek a templom Ékes-kapujához. Ott üldögélt, és koldult azoktól, akik bementek a templom udvarára. Egyik nap meglátta Péter és Jánost, Jézus tanítványait, akik szintén a templomba tartottak, és tőlük is alamizsnát kért. Péter rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!” A férfi odafordult, remélve, hogy megkapja, amire vágyik.
De Péter így folytatta: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3,6b). Azután megfogta a kezét, és felsegítette. A férfi felugrott, és járkálni kezdett. Ugrándozva követte őket a templomba, és dicsőítette Istent. Mindenki elámult, aki ismerte a születésétől béna férfit.
Szeretteink közül is vannak, akik minden nap odajárulnak az Ékesség kapujához koldulni. Emberalkotta kapu az Ékesség, kultúránk normája, amit követni kell. Azokhoz fordulunk, akiknek van miből, és kérjük, adjanak arra, amire szükségünk van. Egy kamaszlány szükséglete az, hogy elfogadja őt egy népszerű csoport vagy „a” fiú. Nőként figyelemre vágyunk, arra, hogy értékesnek tartsanak. De akárcsak a sánta férfi, mi sem vesszük észre, hogy nem azt kérjük, amit kell, és nem attól, aki adni tud. A sánta férfi sem tudta, hogy van jobb megoldás is. Péter és János nem azt adta neki, amire szerinte szüksége volt. Azt adták, ami valóban kellett neki: épséget.
Bennünk is sok gyógyítanivaló van. A társadalom ránk erőlteti szépségnormáit, megmondja, hogyan kell kinéznünk, mennyi legyen a súlyunk, a különböző méreteink.
De akárcsak a sánta férfi az ApCsel 3-ban, mi is éppé-egészségessé válhatunk. Jézus nevében új meghatározást adhatunk a szépségnek, az Ő normái szerint, és megkaphatjuk az elismerést, az elfogadást, amire szükségünk van.
„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen” (Énekek 4,7).

Atyám, sántává tett a társadalom szépségideálja. Szeretnék ép lenni. Gyógyítsd meg nyomorék lelkemet. Állítsd helyre összetört szívemet. Tedd egyenessé elgörbült önértékelésemet. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel,” (Zsof 3,17).

(Lynn Cowell: Redefine Beautiful, Encouragement for today, 2015.01.19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)