Mitől jutok a mennybe?

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16


Magányos volt, haldoklott, fájdalmai voltak. Családtagjai, barátai mind elmentek már. Megkérte a szeretetotthon alkalmazottait, hívjanak el hozzá valakit, aki imádkozna vele.
Ebédidő volt, mikor megszólalt a mobilom. Aki hívott, azt mondta, sürgős, menjek máris.
Nem ismertem személyesen az ágyon fekvő idős hölgyet. Még sosem találkoztunk, de ahogy ránéztem, felbugyogott a szívemben a szeretet. A szemébe néztem, de ő nem tudott visszanézni – vak volt. Megfogtam elgyengült kezét, és feltettem néhány kérdést. Aztán ő így szólt: „Haldoklom. Szeretném, ha imádkozna értem.”
„Mit szeretne, mit imádkozzam?” – kérdeztem. Vártam. Homályos kék szeme könnybe lábadt. Hallgatott. Én is hallgattam.
Miután egy darabig vártam, hogy a Szentlélek irányt mutasson, így szóltam hozzá: „Meséljen arról a napról, amikor elfogadta Jézust.” Nem mondott semmit. Tudtam, hogy csendben kell lennem, amíg átgondolja a kérdésemet. Végül így válaszolt: „Nem tudok mondani semmit. Kicsi koromban jártam templomba. Egész életemben jó ember voltam. De igazából nem ismertem Jézust.”
Világos volt, merre vezet Isten. Bertha tudta, hogy az, hogy valaki jó, nem ugyanaz, mint ha az Úrért él, és Neki engedelmeskedik. Meg kellett tennünk még egy lépést.
„Hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” – kérdeztem.
Bólintott, és ahogy kimondtam mai alapigénk szavait, a könnyek újra peregni kezdtek lefelé az arcán. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Így folytattam: „Meghalt a kereszten a maga bűnei miatt, és feltámadt, hogy maga örökké Vele élhessen. Az örök élet ajándék; ingyen kapjuk. Isten nagyon szereti magát, Bertha! Azt akarja, hogy az egész örökkévalóságot együtt töltsék.”
Elmondtunk együtt egy egyszerű imádságot. Ő elfogadta Jézust Megváltójának, és kérte, hogy bocsássa meg a bűneit. Nem sokkal beszélgetésünk után Bertha meghalt. Nem volt alkalma több jócselekedetre. De nem is volt erre szüksége. Nem kellett ahhoz, hogy övé legyen Jézus ingyen ajándéka: a Vele töltött örök élet.
Nagyon sok alkalom adódik a jótettekre az év folyamán: meleg télikabátot adhatunk fázó gyermekeknek, takarókat vihetünk hajléktalanszállókra, tartós élelmiszert adományozhatunk. Mi el szoktunk hívni magunkhoz az ünnepekre olyanokat, akiknek nincs hol tölteniük az ünnepet. De tudom, hogy azzal, hogy betegeket látogatok, vagy időseket a szeretetotthonban, vagy asztalhoz ültetem a magányosokat (vagy bármilyen más jócselekedettel), nem biztosítom a helyemet a Mennyországban.
Mitől jutok a Mennybe? Isten egyszülött Fia, Jézus juttat el oda.
A legnagyobb ajándék a földön az, hogy hihetem, hogy születése, halála és feltámadása valóban megtörtént. Olyan drága ez az ajándék, hogy sosem tudnánk megvásárolni. Nem arról van szó, hogy mennyi jót tettünk, vagy mennyi rossznak álltunk ellen, hanem arról, hogy mit tett Jézus. Kétezer évvel ezelőtt feláldozta életét a kereszten, hogy mi élhessünk a halál után. Ez a legnagyobb ajándék az életünk folyamán, amit elfogadhatunk, mint Bertha!

Uram, köszönöm Neked ingyen ajándékodat, az örök életet. Születésed, halálod és feltámadásod minden idők legnagyobb ajándéka. Annyira hálás vagyok azért, hogy bárki, aki elfogad Téged, egykor Veled lesz a Mennyben. Jézus nevében, Ámen.


(Sharon Glasgow: What Gets Me into Heaven?, Encouragement for today, 2015.01.28., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések