Gond van az apaképemmel?

„Ugye két verebet adnak egy filléren? A Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre.” Mt 10,29

Egyik barátnőm édesapja elhagyta a családját, mikor a gyerekek még kicsik voltak. Ennek a kislánynak felnőtt korában is nehezen ment Istenre apaként tekinteni. Egy másik barátnőm apja kemény, kritikus ember volt. Évekbe telt, amíg ez a lány hinni tudott Isten feltétel nélküli szeretetében.
Fiatal keresztényként én nem éreztem, hogy gond lenne az apaképemmel. Édesapám nem volt ugyan keresztény, de hagyta, hogy anyukám elvigyen minket a húgommal a templomba. És bár apámtól sosem hallottam azt a szót, hogy „szeretlek”, sosem láttam iskolai ünnepélyen, ahol én is szerepeltem, mégis tudtam, hogy szeret a maga módján. Apám jó ember volt, keményen dolgozott a családjáért, hűséges volt hozzánk. De valahogy nem volt igazán jelen az életemben.
Ha valami gondom volt, édesanyámhoz fordultam. Ha bajba kerültem, anyát hívtam. Ha tanácsra volt szükségem, sejted már, kit kérdeztem. És ez így volt természetes.
Éveken át büszke voltam magamra, hogy semmi neheztelés nincs bennem apám távolságtartása miatt. Tökéletesen tudtam, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, s hálát adtam Istennek a boldog gyermekkoromért. Úgy tíz évvel ezelőtt aztán kicsit mélyebbre kezdtem ásni a témában, hogyan befolyásolja földi apánkról alkotott képünk Istenképünket. Hogyan viszonyulunk emiatt Mennyei Atyánkhoz.
Arról beszéltek akkor sokan, hogy „apa-problémájuk” van Istennel (eredendően bűnös) földi édesapjuk miatt. Szerettem volna félresöpörni a kérdést, de aztán úgy döntöttem, foglalkozom vele. Vajon igaz rám is ez a képlet? Lehet, hogy hiányzik valami az Istennel való kapcsolatomból? Mélyre ásva felismertem, hogy bár bízom Isten szeretetében, igazából nem számítok a jelenlétére a bajban. Közbelépne, ha bajba kerülnék? Egyáltalán észrevenné, törődne vele?
Mindegyik kérdés ugyanarra a zavaró igazságra mutatott rá: a szívem mélyén nem tudok valóban, igazán, mélyen bízni Istenben. Hinni? Igen. Szeretni? Igen. De bízni benne? Szavak szintjén megy, de a szívem nem visszhangzott rá.
Ez a felismerés árnyékot vetett egy csomó dologra, amivel addig nem igazán foglalkoztam. Például, hogy nehezen tudok önmagamért imádkozni. Vagy a sok-sok félelemre a gyermekeimmel és magammal kapcsolatban, meg hogy nem fordultam Isten bölcsességéhez tanácsért, amikor döntéseket kellett hoznom.
Úgy látszik, mégis vannak „apa-problémáim”, amelyek hatnak az Istennel való bensőséges kapcsolatomra. Nincsenek élményeim, milyen az, ha édesapámhoz fordulok, mikor valami jó vagy rossz dolog történik velem. De meg akartam tanulni. Nagyon szerettem volna Istent a tökéletes apaként megismerni.
Így, bár idegenkedtem tőle, mégis próbáltam változtatni a kapcsolatunkon. Személyesebbé tettem az imádságaimat, még azzal is kísérleteztem, hogy az Atyát apunak, sőt apucinak szólítsam (Mk 14,36). Amikor valami kérdés merült fel, még az apróságokkal is Istenhez fordultam (Jak 1,5). Ha valami félelem kerített hatalmába, például mielőtt repülőgépre szálltam, így szóltam magamban: „Nem a pilótában bízom, nem a szerelőkben, akik a biztonsági övet felrakták az ülésre, nem az időjárásban, Benned bízom, Istenem!” (Zsolt 91).
Lassacskán a hitem és a bizalmam mélyülni kezdett. Elkaptam a kételkedő gondolatokat (2Kor 10,5), és tudatosan kicseréltem őket olyanokkal, amik Isten megbízhatóságáról szóltak a nehéz helyzetekben. Évekbe telt, míg beépítettem a tudatomba, hogy Isten akar és képes Mennyei Édesapám lenni. És bevallom, még mindig nem készültem el vele teljesen.
Mikor vissza-visszacsúszom eredetei függetlenségembe, tudatosítom újra meg újra azt, amit igaznak hiszek: van egy Mennyei Apukám, aki a hősöm, a bajnokom, a védelmezőm, a bizalmasom lehet – ha hagyom.
 

Mennyei Atyám, Te mindenben tökéletes vagy. Igéd azt mondja, szerető Apa vagy, és én ilyennek akarlak megismerni. Csak Te tudod, milyen hiányosságok vannak a kapcsolatunkban, amik az én tökéletlen ismereteimből származnak. Mutass rá ezekre, kérlek, és segíts feldolgoznom őket. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.07.16., Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)