Krisztus mellett lehetünk


"Akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! -és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban."

                (Efézus 2:5-7)




         


Szerinted, hol van a helyed Isten előtt, amikor imádkozol? Úgy látod magad, mint aki a sapkáját a kezében gyűrögetve könyörög? Esetleg nem érzed magad a mennyei trónterembe valónak? Talán úgy gondolod, hogy Isten nagy messzeségben van tőled, és te félénken, szégyenlősen, az Úrhoz esedezve járulsz hozzá a közbenjárásáért?
Vannak olyan időszakok, amikor koldusként kell megközelítenünk Istent. Amikor magunkba fordulva, egy borzasztó bűnt őszintén megbánva, Hozzá járulunk. Azonban a fájdalom ezen időszakában is, Isten azt szeretné, ha megértenéd az imában elfoglalt dicső helyedet. Mert amikor Isten elé járulsz, hogy dicsőítsd Őt, vagy amikor a közbenjárását kéred, akkor abban a kiváltságban és örömben lehet részed, hogy imáid összefonódnak Krisztus könyörgésével, Aki Isten jobbján ül. Ezen a szent helyen a koldus Isten gyermekévé válik.


Isten felemelt téged, hogy Krisztus mellett lehess a mennyei országban. Ez azonban nem csak a kiváltságok helye, hanem a komoly felelősségé is. Mert amikor imáid összefonódnak Uradéval a mennyei trónteremben, akkor Jézus részes társa leszel egy lelki hadviselésben. Ha Jézus élete a közbenjárásról szól, akkor hasonlóképpen a te életednek is a közbenjárásról kell szólnia. Emlékezz hát, amikor imádkozol az Úr mellett, akkor gyenge és elhaló imád felrázza azon emberek szívét, akikért szavad a mennyei trón előtt elhangzik. Ez egy kiváltság. Ez egy felelősség is egyben.



Uram, Te szüntelenül közbenjársz értünk. Köszönöm, hogy életet adtál nekem, és lehetőséget is, hogy a mennyekben az én szavam is összefonódjék a Te könyörgéseddel.
 
 



(Forrás: Joni and Friends Daily Devotional   January 8, 2014 http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ fotó:pinterest.com)
 

Megjegyzések

  1. Hitelek mindenféle célra
    Kínáljuk a minimális összeg 5.000,00 euró 10.000,00 euró és 20 millió euró
    Alacsony kamatlábon 2% hitel
    Időtartam: legfeljebb 25 évig függ a szükséges hitelösszegtől.
    Az ügyfeleknek rendelkezniük kell
    18 évesnél idősebb
    Ez az ügylet minden ügyfél számára 100% -ban biztonságos
    A hitelről további információért forduljon hozzánk e-mailben:
    (Leonardodorafinance@gmail.com)

    VálaszTörlés
  2. Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek (személyi kölcsön), és együttműködünk a testületeknél 3% -os kamatlábonként. Ezzel segítséget nyújthat pénzügyi kötelezettségeinek kielégítésében, különösen a folyamatban lévő pénzügyi világválság miatt. Kölcsönözhet 1.000 - 500.000.000 (font, euró vagy dollár) között. További információkért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben (dakany.endre@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  3. Sürgős hitre van szüksége? Adunk üzleti hiteleket, személyi kölcsönöket, diákhiteleket, autókölcsönöket, stb. Ha érdekelt, lépjen velünk kapcsolatba: (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  4. Jó nap

    Richard Cosmos vagyok, egy magánhitelező. Az évente 2% kamatozású, 1000 euró - 500 000 000 euró, 100% -os projektfinanszírozással, hiteles és fedezetlen kölcsönökkel rendelkezem. Garantáljuk, hogy pénzügyi szolgáltatásokat adunk ügyfeleinknek világszerte. Rugalmas hitelezési csomagjaink segítségével a hitelek feldolgozhatók és a pénzeszközök a lehető legrövidebb idő alatt átkerülnek a hitelfelvevőre. Tisztán és érthető módon működünk, és mindenféle hiteleket kínálunk érdeklődő ügyfeleknek, cégeknek, cégeknek és mindenféle üzleti szervezetnek, magánszemélynek és ingatlan-befektetőknek. Lépjen kapcsolatba velünk most: (richardcosmos5@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  5. Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €2000 és €500 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába 3% Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  6. Kínálunk minden típusú hitelek, van szüksége sürgős hitel? hazai hitel, üzleti hitel, vállalati hitel, szülési hitel, személyi és privát kölcsönöket. a hitel ajánlatot biztos és garancia. könnyű hitel hozzáférés, alkalmazzák ma mosoly holnap kapcsolattartó e-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések