Miért nem sírok már, ha elégetem a kenyeret

„Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki, hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”

1Pét 4,11

Az óvoda ebédlőjében szorongtam az apróságok között, mikor hatéves nagyfiam, Josh, olyat mondott, hogy szinte hangosan felnevettem. Gyorsan egy zsebkendő mögé rejtettem a vigyorgásomat, de az is eszembe jutott, hogy nem is olyan régen még egészen más érzéseket váltott volna ki belőlem egy ilyen ártatlan megjegyzés.

Azzal kezdődött, hogy mellettem egy kisfiú elővette a szendvicsét az uzsonnás táskájából. „Hű, mekkora!” – kiáltott Joshua, mialatt előkotorta, a tányérjára rakta a maga kis főtt répáját, és közben vágyakozva nézte a társa ebédjét.

A szendvics hatalmas volt. Jókora sajt- és sonkaszeletek pihentek két vastag kenyérszelet között. Vajon mennyiért volna hajlandó egy óvodás gyerek elcserélni ezt a mesterművet az én átázott, lucskos répáimra?

„Egyáltalán át tudod harapni?” – ugrattam asztaltársamat, aki komótosan bontogatta a konyhai csodát a műanyag fóliából.

„Én mindig ilyet eszem”- válaszolta. „Ez anyukám specialitása.”

Joshua felhúzott szemöldökkel nézett a gyerek kezében lévő különlegességre. „Azt mondod, anyukád süti a kenyeret?”

A kisember lelkesen bólintott.

Az én fiam tágra nyílt szemmel nézett rám, majd megvonta a vállát, és így szólt: „Ó, az én anyukám specialitása a megégett kenyér”.

Egyetértően bólintottam. „Mi nem is tudjuk megenni a kenyeret, ha nem szenes a héja” – nevettem.

A szendvicset majszoló kislegény nem is reagált a szavaimra, de Joshua széles mosollyal nyugtázta humoromat.

Megszólalt a csengő, jelezve, hogy vége az ebédidőnek, és a gyerekek felsorakoztak, hogy kimenjenek az udvarra játszani. Barnahajú kisfiam még hátrafordult, felém intett, majd kivonult a többiekkel otthagyva engem egy halom főtt répával a rózsaszín pöttyös óvodai tányéron, meg egy mosollyal az arcomon.

Tíz éve a kisfiam megjegyzésétől másodrangú anyukának éreztem volna magam. Futottam volna a könyvtárba, hogy keressek egy könyvet, amiből megtanulhatok kenyeret sütni.

Fájdalmas élményeken keresztül tanultam meg, mennyi jelentős és szent pillanatot elszalasztok azzal, hogy minden területen igyekszem maximálisan teljesíteni. Amikor azon fáradozom, hogy mindenben kiváló legyek, elveszítem az apró dolgok örömét.

Nem attól jó anya valaki, hogy mindent kiválóan csinál. Egyetlen dologban teljesítsen jól. Akkor jó anya valaki, ha jó abban, aminek Isten teremtette. Mind a magamfajta, óvodai ebédlőben töprengő, kenyér-elégetős anyukákra, mind rátok, akik a családi autóban, multicég irodájában vagy hintaszékben üldögéltek, ugyanaz az igazság vonatkozik: nem arra teremtettünk, hogy mindent jól csináljunk.

Azért vagyunk, hogy eljátsszunk egy aprócska szerepet a hatalmas Ország történelmében. És ha azzal töltjük az életünket, hogy igyekszünk mindenki más szerepét utánozni, talán átsiklunk a forgatókönyvben azokon a sorokon, amelyek csak ránk vonatkoznak.

Minden nap tudok mondani egy-két dolgot, amit jól csinálok. De talán könnyebb számba venni azt, amiben nem vagyok jó.

Néhány éve rájöttem, mennyire fontos, hogy számon tartsam azokat a területeket, ahol nem teljesítek megfelelően. Ha már belefáradtál abba, hogy mindig fáradt vagy, javaslom, írj egy ilyen listát. Ha már eleged van abból, hogy mindig másokkal veted össze magadat, írd meg azt a listát. Ha nem tudsz örülni, mikor valamiben ügyes vagy, és nem tudsz nevetni azon, ha valami nem sikerül, állítsd össze a listát.

Ragaszd ki a tükörre a fürdőszobában. Hordd magadnál a pénztárcádban. És ne kérj bocsánatot azért, mert olyan vagy, amilyen vagy.

Tehát, kedvesem, ha arra vagy teremtve, hogy házi kenyeret süss, ám láss hozzá.

Ha úgy alakítottak téged, hogy képes legyél biztatni másokat, tedd azt, adj nekik életkedvet.

Ha tudsz énekelni, töltsd meg a világot a hangoddal.

De bármit teszel, ne akarj mindent megtenni, mert könnyen elhanyagolod azt az egyet, amit kétségbeesetten vár tőled a világ.

Uram, belefáradtam, hogy mindenben jól teljesítsek. Segíts, kérlek, hogy számba vegyem képességeimet, és fogadjam el korlátaimat, hogy el tudjam játszani az én szerepemet Országod csodálatos történetében. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Alicia Bruxvoort: Why I No Longer Cry Over Burnt Bread, Encouragement for today, 2014.06.06. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)