18:47

„Erre megkérdezte tőlük: ’Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.’ Mikor megszámolták, azt mondták: ’Öt darab, és két halunk.’”

 (Mk 6:38)

Rápillantottam az órára a képernyő sarkában. 18:47-et mutatott, az e-mailt, amit épp megbontottam, már órákkal előbb elküldték. Dühös voltam magamra, amiért nem néztem meg korábban a postafiókomat, s nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam eleget tenni barátnőm kérésének. Azt kérte, imádkozzam érte, mert a gyülekezet egy kiscsoportja előtt fog bizonyságot tenni. Újra átfutottam a levelet, s megtaláltam a kezdési időpontot: 18:30.

Kellemetlen érzés volt, s gyorsan írtam egy választ:

„Kedves Karen, 18:47 van, és imádkozom azért, hogy a tanúságtételed hatékony legyen a hallgatóid lelkében.” Nem is tudom, miért írtam meg az időpontot, úgy éreztem, így helyes. Talán azt akartam, hogy tudja, amint lehetett, megtettem, amit kért. Másnap reggel a következő e-mail várt:

„EZ NEM LEHET IGAZ!!!!!!!!! Azt mondták, 18:30-ra menjek, mert azonnal kezdünk, ahogy a hölgyek elfoglalják a helyüket. Amikor a vezető szólt, hogy kezdhetünk, ránéztem az órámra: 18:47 volt!!!!!!!!!”

Már sokszor voltam hasonló helyzetben, amikor nem tettem semmit, mert tudtam, hogy nem tudom jól elvégezni. Ilyen gondolatokkal ostorozom magam: Egy igazi jó barát azonnal imádkozott volna, ahogy az e-mail megérkezik. Egy rendszeresebb ember hamarabb megnézte volna a postáját. Hányszor de hányszor érezzük, hogy nem tudunk eleget tenni valaminek, amit keresztényként megtehetnénk. Szeretnénk többet adni, erőteljesebben imádkozni, gyakrabban tanúságot tenni, több időt szentelni valaminek, ami jó és helyes. És végül, mert nem tudunk annyit tenni, amennyit szeretnénk, inkább hozzá se fogunk. Mivel nem tudunk mindent adni, inkább nem adunk semmit.

Ahogy elolvastam a barátnőm levelét, örültem, hogy tettem valamit, fogtam azt a keveset, amim volt, és odaadtam. Az én időm szerint elkéstem, de Istené szerint időben voltam. Lekéstem a lehetőségről, hogy előre imádkozzam a barátnőmért, de Isten csodálatos módon úgy rendezte, hogy épp akkor nyissam meg a levelét, és épp akkor imádkozzam érte, amikor elkezdte az előadását.

A Márk 6:35-44-ben Jézus csodát tesz, megvendégel 5000 férfit. A tanítványok megmondták neki, hogy nincs elég ennivalójuk a tömeg számára. Feladták volna. Nagyon szeretem a kérdést, amit Jézus feltett nekik: „Mitek van? Menjetek és nézzétek meg.” Mikor visszatértek, és átadták Neki, amijük volt, Ő azt megsokszorosította úgy, ahogy nem is álmodták volna.

Hányszor állok Elé ugyanígy: „Nagyon kevés – pénzem, időm, lehetőségem, energiám – van.”

És Ő így válaszol: „Hozd ide, amid van. Csak ennyit kérek. Hadd rendelkezzem én vele.”

Mid van, amit oda tudnál adni? Lehet, nem tudsz 1000 dollárt, de tudsz 10-et. Lehet nem tudsz órákon át a közösségért dolgozni, de tudsz havonta egy órát. Lehet, nem szívesen beszélsz tömegek előtt, de négyszemközt szívesen elmondod, mit tesz Isten az életedben. Talán nem tudsz imacsoportot vezetni. De tudsz imádkozni egy barátodért, akinek szüksége van rá, még akkor is, ha szerinted elkéstél.

Add Istennek a keveset, hogy sokat csináljon belőle. Add oda Neki a 18:47-et, hogy az Ő kezében épp a kezdés időpontja legyen.

Édes Istenem, mutasd meg, mit adhatok, amikor úgy érzem, valamiből nincs elég. Segíts, hogy a kicsit is adjam a Te nevedben, és figyeljem, hogyan sokszorosítod meg. Nyisd meg a szemem, hogy észrevegyem, mikor adjam, amim van, és higgyem, hogy az elég, a többit Rád bízhatom. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2010.05.11. Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)