Uram, segíts nekünk, édesanyáknak!

„Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja neki adni.” 

Jakab 1:5

Legszívesebben megböktem volna a két lányt az első sorban az istentiszteleten. Ha tehetem, alaposan leteremtem őket. De nem lehetett, 5 sorral előttem ültek, addig még az én kezem sem ér el.

Mivel érintéssel nem tudtam magamra vonni a figyelmüket, a tekintetemmel fogok majd hatni rájuk. Ismered, amikor ezer figyelmeztetést tudsz belesűríteni a nézésedbe, míg egyik szemöldöködet felhúzod. Na arról beszélek.

Amint valamelyikük hátranéz, tudni fogják, mit gondolok a fészkelődésükről, a prédikáció alatti figyelmetlenségükről. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a két kislány hozzám tartozott. Az egyik mindenképpen. A másik pedig a lányom barátnője volt, aki néha eljött velünk a gyülekezetbe.

Rajtam kívül talán senki sem vette észre őket. Nem zavartak senkit. De nem úgy viselkedtek, ahogy ÉN szerettem volna. Én azt akartam, hogy üljenek szépen egyenesen, szívják magukba a tanítást, esetleg jegyzeteljenek.

Hirtelen egy kellemetlen kis gondolat jelent meg a többi között az elmémben. „Azért akarod, hogy jól viselkedjenek a gyermekeid, mert akkor jó véleménnyel lesznek rólad az emberek. Ne foglalkozz ezzel. Nem kell karót nyelve üljenek és körmöljenek ahhoz, hogy meghallják Isten üzenetét. Légy kedvesebb, ez a kegyelem órája.”

Na tessék.

Nem nagyon örülök, mikor a Szentlélek olyan igazságra mutat rá, ami kellemetlen. Én össze akartam szidni valakit, valakiket. Kedvesnek lenni? Most? Nem ezt akartam, de abban a pillanatban ezt kellett tennem. Pár perc múlva a lányom barátnője hátranézett. Legyűrtem az indulataimat, megpróbáltam mosolyogni, rákacsintottam, s még a kezemmel is intettem neki.

S akkor ez a fészkelődő kisiskolás, aki nem igazán szokta kifejezni gyengéd érzelmeit, felállt, és elindult hátrafelé a sorok között. Mikor odaért hozzám, két karjával szorosan átölelt, s ez az ölelés többet adott nekem ott és akkor, mint száz prédikáció.

Igen, ott és akkor kedvességre volt szükség. Az ölelés után leült mellém, és csendben figyelve hallgatta az istentiszteletet. Hazafelé menet még kérdezett is a prédikációval kapcsolatban.

Na ettől olyan nehéz szülőnek lenni. Nincsenek szakkönyvekben rögzíthető megoldások. Pillanatról pillanatra egyensúlyozunk a szeretet, a gondoskodás, a szigor, a kedvesség, a formálás, a mintanyújtás, a kicsit több szeretet, kevés számonkérés stb. megnyilvánulásai között.

Egyetlen módon tudok talpon maradni ebben az állandó egyensúlyozásban: ha nagyon közel vagyok Istenhez. Egészen közel. Nem távolról tekintek rá, hanem kapaszkodok belé, mint egy ijedt kislány az édesapjába. A Filippiekhez írt levélben (4:6-7) ezt olvassuk: „Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.”

Nagyon szeretem ezt az idézetet, de ha így kiemeljük a szövegkörnyezetből, veszít erejéből. A Fil 4:5 utolsó négy szava nyitja meg Isten békéjét, amely minden értelmet meghalad.

A négy szó pedig: „Az Úr közel van.”

És mert közel van, nem kell aggodalmaskodnunk – megszólíthatjuk, és megkérdezhetjük, mit tegyünk, hogyan reagáljunk, mikor fegyelmezzünk, mikor hassunk kedves szóval. A Jakab-levél 1:5 legyen emlékeztető: „Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja neki adni.” Csak Isten láthat el azzal a bölcsességgel és tisztánlátással, amire minden egyes szülői pillanatban szükségem van. Ezért nagyon közel kell maradnom Hozzá – kérdeznem kell Őt – Rá kell hagyatkoznom – kiáltanom kell Hozzá – és Rá kell alapoznom egész szülői ténykedésemet.

Nem lehet az a célom, hogy úgy nevelem a gyermekeimet, hogy az embereknek jó véleménye legyen rólam. (Ó pedig, hogy vágyom rá!) Nem, a célom az legyen, hogy minden pillanatban kérem Istent, adja meg a pillanathoz szükséges bölcsességet, mert olyan gyerekeket szeretnék nevelni, akik szívükben meg vannak győződve Isten jóságáról.

Áldás áradjon rád is, míg keresed a finom egyensúlyt a fegyelmezés és a kedvesség között.

Szerető Atyám, bölcsességet kérek tőled a mai napra, hogyan neveljem helyesen a gyermekeimet. Segíts, hogy mindig tudjam, mikor legyek szigorú, mikor legyek kedves. Add, hogy átéljem közelségedet, hogy ne érezzem magam magányosnak és túlterheltnek anyai feladataim között. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Encouragement for today, 2010.03.04. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések