Néhány gondolat Hellen Kellertől

Helen Keller írónő 19 hónapos korában egy súlyos betegség következtében veszítette el látását és hallását. Helen Keller kevéssé ismert itthon. Pedig az, ahogyan fogyatékossága ellenére, mérhetetlen lelki erejének, szinte emberfeletti kitartásának köszönhetően teljes életet tudott élni, mindenki számára példaértékű lehet.

Annak bemutatására, ki mennyit „lát meg” a világból, álljanak itt Helen Keller sorai, amit az után vetett papírra, hogy egyszer megkérdezte az erdei sétáról visszatérő barátját, mi szépet látott, s aki erre azt felelte: semmi különöset. „Megdöbbentem a válaszon. Én, aki nem látok, százféle érdekes dolgot találok puszta tapintással… Tavasszal reménykedve érintem meg a fák ágait, bimbót keresve… Néha, amikor gyengéden ráteszem a kezem egy kis fára, érzem, hogyan borzong boldogan a teljes erejéből csattogó madárdaltól. Csöndes, figyelő testemmel a hangok milliárdját hallom és fogom föl: a gallyak halk ropogását, amikor a madarak szállnak, a fű ingását, amikor a rovarok szárnyai súrolják, a bogáncs ezüstös susogását. Hallom mindezeket, bár a csöndben élek.”

„A boldogság nem valamiféle kielégülés, amikor jól érezzük magunkat, a boldogság a kitartásban rejlik, hogy hűek maradunk nemes célunkhoz.”

„Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz."

„Jobb annak, aki együtt megy a barátjával a sötétben, mint aki egyedül megy a fényben.”

 

 

Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat

Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat,

    mert általa találtam meg

        magamat, munkámat,

            sőt téged, magadat is Istenem!

Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben

    használtad életemet valami célra,

        melyet ugyan nem ismerek,

de egy napon majd mindent meg fogok érteni

    és akkor nagyon elégedett leszek.

 

Hiszem, hogy az életet azért kaptuk,

    hogy növekedjünk a szeretetben.

Hiszem, hogy Istenem bennem vagy,

    miként a nap a fényben és az illat a virágban.

Fény az én sötétségemben!

    Hang a csöndemben.

        Hiszem az örök életet.

Hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek,

    amelyeket most nélkülözök,

és hogy odaát csodaszép otthonom lesz

    telve színnel, zenével,

        a virágok bólongatásával

            és szeretteim arcával.