Rábízni Istenre a hiányzó részeket

Bejegyezte: Csendes Percek Istennel - Virtuális Kávézó Nőknek december 19, 2025

Rábízni Istenre a hiányzó részeket

"Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." János 14:6

Van egy kis festmény, ami az otthonomban lóg. A legtöbben valószínűleg nem neveznék mesterműnek. Egy hagyatéki vásáron vettem mindössze 5 dollárért, mégis minden egyes alkalommal, amikor ránézek, a megváltásról beszél a lelkemhez.

Nem tudom, mi történt azzal a nővel, aki festette. Az életében valami bizonyára darabokra hullott — mert eljött egy nap, amikor egy cég kitárta a lakása ajtaját idegenek előtt, akik megvették mindazt, amit az élete során összegyűjtött. Azt hiszem, túl érzelmes vagyok az ilyen vásárokhoz, mégis képtelen voltam úgy eljönni, hogy ne „mentsek meg” valamit az alkotásai közül.

Egy különös gondolat is eszembe jutott: hogy vad kalandba kezdek, és megkeresem ezt az ismeretlen festőt. Úgy képzeltem el, mint egy film nagyjelenetét: a zene felerősödik, én pedig rátalálok egy New York-i felhőkarcolóban élve.

Bekopognék az ajtaján, ő pedig meghatódva hallgatná a bejelentésemet:
„Csak azt szeretném, ha tudná, mennyire szeretem a munkáját. Megvettem az egyik festményét, és nap mint nap a megváltás üzenetét közvetíti számomra. Igazi kincsként őrzöm.”

Biztos voltam benne, hogy könnyes szemmel beinvitálna egy kávéra, elmesélné az életét, és valószínűtlen, mégis gyönyörű barátság születne. És boldogan élnénk, míg meg nem halunk.

De az élet általában nem olyan, mint a filmek. Kusza és kiszámíthatatlan. A törékeny szíveink legjobb esetben megsérülnek, rosszabb esetben összezúzódnak. És néha könnyebb elfutni, mint kockáztatni azt, hogy a romok éles darabjai tovább vágják azt a kevés életet, ami még bennünk maradt.

Nem volt zenei csúcspont. Nem volt hősies történetív. Nem lett tartós barátság. Csak egy 5 dolláros festmény, ami a konyhámban lóg.

És ennyit tudok.

Igen, az élet sok részlete ismeretlen marad. Vannak üresen hagyott helyek. Vannak kitöltetlen sorok.

Előfordul, hogy frusztrál, amikor egy előadó vázlatot ad, de néhány pontot egyszerűen kihagy? Engem is. Szeretjük a teljes vázlatokat. Kitöltött hiányokat. Bezárt réseket. Minden részletet feltárva. Minden kérdésre választ kapva — a mi megelégedésünkre.

De az élet nem ilyen. Vannak hézagok, amelyeket túl nagy ahhoz, hogy bezárjunk. És vannak kérdések, amelyekre látszólag nincs válasz. Hiszem, hogy Isten ezt így akarta. A mindentudó Isten nemcsak megengedi ezt, hanem eleve így tervezte az életet.

Ha nem lennének üres helyek, nem maradna tér arra, hogy Ő belépjen, és megírja a saját válaszait. Ahogyan Jézus is mondta tanítványainak a János 14,6-ban:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
Ő az út, amikor nincs út. Az igazság, amikor a hazugságok el akarnak borítani bennünket. Az élet, túl azon, hogy minden erőnkkel próbáljuk kézben tartani a saját történetünket — és kudarcot vallunk.

A mi Istenünk nem szeszélyes, nem feledékeny és nem törékeny. Nem hibázik. Ő céllal hagy réseket. Megengedi a szent csendeket és az üres helyeket. Teret hagy.

Mert ha minden hiány ki lenne töltve, könnyedén kimagyaráznánk Isten szerepét a történetünkből. Isten azonban nem azt akarja, hogy kimagyarázzuk Őt — hanem hogy meghívjuk.

Egykor, amikor „nem volt számukra hely a vendégszobában”, Isten egy egyszerű istállót felejthetetlen szentéllyé változtatott (Lukács 2,7). A „nincs hely” lett az a tér, amelyen keresztül Jézus Krisztus belépett a dicsőségből ebbe a bűntől átitatott világba.

Mit hozott magával?
Megváltást.

És mire adnak teret a te életed üres helyei és megválaszolatlan kérdései?
Megváltásra.

Ezért van rendben számomra az is, ha soha nem tudom meg a konyhai festményem történetének részleteit.
Megváltás miatt.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy mindennek, amit teszel, szent célja van — még annak is, amit nem értek. Köszönöm, hogy Te vagy az út, az igazság és az élet, amire szükségem van. Te vagy az én Megváltóm, és rád bízom történetem minden részletét.
Jézus nevében, ámen.