A bőségre teremtettél, nem a hiányra

Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. (1 János 4:9)

Gyerekkoromban a karácsony mindig egy ünnepi lakomával kezdődött. A morva hagyomány szerint ez egy szeretetvendégséggel indult: közös étkezéssel és istentisztelettel nyitottuk meg az ünnepet.

Emlékeimben ragyogó gyertyák, csillogó karácsonyfák és örökzöld koszorúk élnek. Még most is érzem a szám szélén a régi idők ízeit: a frissen sült kovászos kenyérét és a selymes kávéét, amelyek elmaradhatatlan részei voltak ezeknek az alkalmaknak. A kórus régi karácsonyi énekei pedig ma is visszhangzanak bennem.

De leginkább arra emlékszem, milyen érzés volt ott ülni szüleim között, tele várakozással mindazzal kapcsolatban, amit a karácsony jelentett: a családi együttlét, az ajándékok, a finom ételek. Biztonságban éreztem magam — és legfőképpen szeretve.

A szeretet. Ez karácsony igazi lényege. Még jóval a modern díszek előtt az ünnep értelme abban a gyermekben rejlett, aki azért jött, hogy megmutassa: Isten szeretete irántunk mérhetetlen.

János apostol is világosan megírta, miért jött Jézus: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16).

Később, idős korában János újra emlékeztetett minket: „Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.” (1 János 4:9).

Mindkét helyen az agapé szót használja — azt a görög kifejezést, amely Isten bőséges, feltétel nélküli szeretetét jelenti. És van még egy érdekesség: az agapé jelentéséhez a „lakoma” szó is kapcsolódhat. Igen, az agapé Isten határtalan szeretetének titka, de utalhat egy szeretetvendégségre is.

Isten elküldte Fiát, hogy egy lakomát hozzon el nekünk a szeretetéből — nekünk pedig arra  van hívásunk, hogy ebből beteljünk. Mégis sokszor éhezünk. Az asztal terítve áll, de mi mégis visszahúzódunk, mert úgy érezzük, nem vagyunk rá méltók, vagy nem is vagyunk igazán meghívva. Inkább választjuk a hiányt és a belső ürességet, mert torz képet hordozunk magunkban Istenről. A lelkünk ellensége pedig azt suttogja: „Isten biztosan nem lehet hozzád olyan jó, mint másokhoz.”

Pedig dehogynem! Amikor Isten elküldte Jézust, hogy megszülessen, bűntelen életet éljen, majd a kereszten a mi bűneinket vegye magára, akkor mutatta meg igazán, milyen Ő valójában. Isten nem morzsákat osztogat — Ő ünnepet terít elénk. Jézusban teljes életet kínál.

Ebben az ünnepi időszakban, amikor úgyis mindenhol lakomák vesznek körül minket, használjuk ki az alkalmakat, hogy emlékezzünk: Jézus által Isten szeretetvendégséget ad a világnak, jeleként annak, mennyire vágyik rá, hogy betöltse az éhező lelkünket.

Uram, köszönöm ezt a gyönyörű időszakot. Hálás vagyok minden látványért, hangért és ízért, amelyek a Te bőségedre emlékeztetnek. De leginkább azért dicsérlek, hogy Jézusban megadtad nekünk a lakomát — az egyetlen táplálékot, amely belülről kifelé elégít meg. Jézus nevében, ámen.

(forrás: https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2025/12/06/you-were-made-to-feast-not-starve
fotó:pinterest.com)