Isten, aki lát: Remény a pusztában

 Te vagy az Isten, aki lát engem.

– 1Mózes 16:13

Két kedvenc történetem, amelyek Istentől származó reménységet mutatják be, Sárával, Ábrahámmal és Sára egyiptomi szolgálólányával, Hágárral kapcsolatos.

Először is, az 1Mózes 16-ban Sára – belefáradva abba, hogy várjon Isten ígéretének beteljesedésére, hogy fiút ad nekik – azt javasolta Ábrahámnak, hogy legyen gyermeke Hágárral. Amikor Hágár teherbe esett, Sára olyan mélyen megutálta őt, hogy Hágár a pusztába menekült. Isten ott találkozott vele, és nagy ígéretekkel ajándékozta meg a fiára nézve, ezzel hozva reményt az életébe. Azt mondta neki, nevezze el a fiút Ismáelnek, ami azt jelenti: „Isten meghallgat”.

Arra válaszul, ahogyan Isten kegyelmesen megjelent neki és gondoskodott róla, Hágár új nevet adott Istennek: Él Rói – „az Isten, aki lát”. Ezzel elismerte azt a reményt, amit Istentől kapott. Ami különösen megérinti a szívemet ebben a történetben, hogy Isten Hágárnak, egy pogány asszonynak adta meg azt a kiváltságot, hogy új nevet adjon Neki: „Az Isten, aki lát”.

Ezután Isten visszaküldte Hágárt Ábrahámhoz és Sárához.

Másodszor, évekkel később Sára – féltékenyen és fenyegetve érezve magát Ismáel miatt – azt mondta Ábrahámnak, küldje el Hágárt és Ismáelt. Hágár kétségbeesetten, reményvesztetten, szomjasan, éhesen és összetörve ismét a pusztába ment, ezúttal Ismáellel együtt. Letette a fiút egy bokor alá, majd eltávolodott tőle, és csendes helyen Istenhez kiáltott.

Ami ezután történt, csodálatos: „Akkor Isten megnyitotta a szemét, és ő meglátott egy vízforrást.”

Hallottad a szavakat? Isten MEGNYITOTTA a szemét.

A víz mindig is ott volt. Isten nem most teremtette a forrást. Hágár annyira elmerült a saját fájdalmában és gyászában, hogy nem látta meg ezt az életet adó vizet.

Elfelejtette volna Isten korábbi ígéretét? Úgy tűnik, igen. DE Isten megint megjelent… gondoskodva, ellátva és emlékeztetve őt a korábbi ígéreteire.

Mindannyian átélünk összetörtséget. A visszautasítás fájdalmát… az elhagyatottság érzését… az intenzív magányt… a mély sebeket… a zavartságot azzal kapcsolatban, mit is tesz éppen Isten.

És Hágárhoz hasonlóan az összetörtségünk közepette gyakran elfelejtünk Istenre figyelni és Őt keresni. A körülményeink szemüvegén át látjuk a dolgokat, nem pedig Isten Igéjének és jellemének szemüvegén át. Nem vesszük észre az Ő isteni gondoskodását. Elfeledjük ígéreteit.

Ilyenkor emlékezzünk vissza arra az utolsó alkalomra, amikor Isten megjelent számunkra a pusztában… az összetörtségünkben. Ő újra hűséges lesz.

Elcsendesedésedkor emlékezz vissza, mikor jelent meg Él Rói a te összetörtségedben, hogy reményt adjon neked.

– Wendy Blight

Drága Atyám,
köszönöm, hogy Te vagy Él Rói – az Isten, aki lát.
Látod a szívem fájdalmát, a kimondatlan gondolataimat, és azt is, amikor kimerülten a „pusztába” vonulok.
Köszönöm, hogy soha nem hagysz magamra, még akkor sem, amikor én nem látom a kiutat.
Nyisd meg a szememet, Uram, hogy észrevegyem azt a reményt és gondoskodást, amit már előre odakészítettél számomra.
Emlékeztess a múltbeli hűségedre, és erősítsd meg a szívemet, hogy bízni tudjak a jelenben és az előttem álló napokban is.
Köszönöm, hogy meghallasz, gondoskodsz rólam, és szereteted körülvesz minden pillanatban.
Ámen.