Reményt találni a pásztorokkal: Karácsonyi történet az ígéretről
„Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek! Mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, Dávid városában: Ő a Messiás, az Úr. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, bepólyálva, a jászolban fekve.”
Lukács 2:10–12 (TLV)
A karácsony tökéletes alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és igazán elgondolkodjunk a betlehemi pásztorok szerepén. Elgondoltad már valaha, miért éppen ők hallották először Jézus születésének hírét? Nem voltak vallási vezetők, sem befolyásos emberek. Egyszerű munkájukat végző férfiak voltak, akik a mezőn őrizték a nyájat – olyan feladatot, amelyet sokan jelentéktelennek tartottak.
De ami engem igazán lenyűgöz, az ez: ezek a pásztorok nem akármilyen pásztorok voltak. A zsidó hagyomány szerint a Betlehem környéki pásztorok olyan bárányokat neveltek, amelyeket Jeruzsálemben áldozati állatként mutattak be a templomban. Ők léviták voltak – papi családok tagjai –, akiknek feladata az volt, hogy a pászkaünnepre szánt bárányok tökéletesek és hibátlanok maradjanak, ahogyan Isten házában az előírás megkívánta.
Amikor azon az éjjelen megjelentek nekik az angyalok, és hirdették „a Megváltó születését, aki bepólyálva, a jászolban fekszik” (Lk 2:12), a pásztorok rögtön megértettek valamit, ami nekünk könnyen elkerüli a figyelmünket. Ők pontosan tudták, mit kell keresniük, mert a jelenet ismerős volt számukra.
Amikor ugyanis ezekben a mezőkben megszülettek a bárányok, a pásztorok csíkokra vágott vászondarabokba tekerték őket, hogy megóvják a sziklás barlangpadlón keletkező sérülésektől. A kis jászolba tették őket, hogy biztonságban legyenek. A pólyák nem csupán a melegen tartást szolgálták, hanem hogy a bárányok ne szerezhessenek olyan hibát vagy karcolást, amely alkalmatlanná tette volna őket az áldozatra.
Így amikor a pásztorok megtalálták a kis Jézust ugyanilyen pólyába csavarva, és ugyanúgy a jászolban, felismerték a mély jelentést. Ott feküdt előttük az Isten Báránya, éppen úgy születve és elhelyezve, mint azok a bárányok, amelyeket ők maguk készítettek elő az áldozatra. Ez nem véletlen volt – ez Isten tökéletesen megtervezett története, amely pontosan úgy bontakozott ki, ahogyan Ő elhatározta.
És még ennél is több remény rejlik a részletekben: a pólya, amelybe Jézust tekerték, nagy valószínűséggel régi papi ruhadarabokból készült – abból az anyagból, amelyből a templomi menóra kanócait is sodorták. Jézus tehát már földi életének első pillanataiban nemcsak mint Isten Báránya jelent meg, hanem mint „a világ világossága” is.
Számomra hatalmas vigasztalás, hogy Isten hétköznapi embereket választott ki első tanúknak. Ezek a pásztorok nem voltak tökéletesek – ahogyan mi sem vagyunk azok. Mégis méltónak látta őket arra, hogy először hallják és továbbadják a Jó Hírt.
A pásztorok történetének reménysége ez: Isten ott találkozik velünk, ahol éppen vagyunk – a mindennapjaink körforgásában –, az Ő rendkívüli szeretetével. Ahogyan Ő kiválasztotta a nyájukat őrző pásztorokat, úgy választ minket is, bármilyen „mezőn” dolgozunk éppen. Barátságának szövetsége köti hozzánk, amelyet Fia áldozata pecsételt meg – az a Bárány, aki egyben a mi nagy Főpapunk is lett.
A Transformed by the Messiah szerzője
2025. december 3.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése