Elégségesek az imáink?

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”
‭‭Róma‬ ‭8‬:‭26‬

Úgy éreztem, kudarcot vallottam.

Két gőzölgő csésze tea fölött közelebb hajoltam a mellettem ülő barát halk szavaira. Halkan sírt, a vállai rázkódtak a hír súlya alatt, amit megosztott velem. Ez egy komoly diagnózis volt, amelyre nem létezett semmilyen vigasztaló, egyszerű mondat.
Nem zavar a csend, amikor egy szenvedő barátnak csak egy kézre van szüksége, amit megfoghat. De sokszor nem tudom, hogyan imádkozzak a legjobban. Ezúttal a könyörgésem túl jelentéktelennek tűnt a megtört szíve terhéhez képest.

Nem ez volt az első alkalom, hogy így tehetetlennek éreztem magam. Amikor gyászoló szomszéd mellett ültem, amikor egy kétségbeesett fiatal anyát hallgattam, vagy amikor egy magányos özveggyel beszélgettem … sokszor indíttatást éreztem imádkozni, de nem mindig találtam a megfelelő szavakat.

Lehet, hogy te is átéltél hasonlót. Mit tehetünk, amikor úgy érezzük, tehetetlenek az imáink?

Pál rómaiakhoz írt levelében van reménység. Pál szavai ehhez a gyülekezethez – amely belső széthúzással és külső római elnyomással küzdött – elismerik a szenvedést és azt az elégtelenséget, amit az emberi lélek gyakran érez nyomorúság idején: „… nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell” (Róma 8,26).

Gyanítom, Pál nem egyszer ült szenvedő testvérek mellett.

Ő is átélhette, milyen gyorsan előtör a tehetetlenség – legyen szó egy pusztító diagnózisról vagy összetört álmokról. De éppen ezekben a pillanatokban térdelünk le, felemelt kezekkel – ezzel is kifejezve, hogy a mi erőnk itt véget ér, de Istené itt bontakozik ki igazán.

Számomra a szavak nélküli leborulás olyan, mint a Szentlélek által bennem felhangzó nagy zenemű előjátéka. Amikor a fájdalom olyan mély, hogy csak egyetlen nevet tudok kiejteni: Jézus, a Lélek ebből az egy szóból szimfóniát sző, minden hangot a helyére illesztve

A Róma 8 megmagyarázza, hogyan történik ez. Amikor küzdünk, hogy szavakba öntsük imáinkat, a Lélek szószólónk lesz „kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róma 8,26). Nemcsak a vágyainkat fejezi ki teljesen, hanem összhangban is teszi azt Isten tervével: „Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” (Róma 8,27).

Képzeld el úgy, mint egy ügyvédet a legfelső bíróság előtt, aki a Legfőbb Bíró elé áll, és tökéletesen tolmácsolja minden ki nem mondott szükségünket, szívünk minden rezdülését.

Én újra és újra ebben az igeszakaszban találok megnyugvást. Isten tudja, milyen hiányosságaink vannak, és gondoskodik segítségről.

Még akkor is, ha így szólunk:

„Fogalmam sincs, hogyan imádkozzak.”
„Azt sem tudom, hol kezdjem.”
„Ki érthetné meg ezt annyira, hogy a megfelelő szavakat megtalálja?”

Nem kell értenünk. Amikor az élet fáj, és nem tudjuk, hogyan forduljunk a Mindenhatóhoz, a Szentlélek ott áll közbenjáróként a résben.

Ez óriási ígérete a reménynek és a vigasztalásnak.

Atyám, amikor tehetetlennek érzem magam, emlékeztess a Lélek jelenlétére. Amikor nem találom a szavakat az imához, emlékeztess, hogy a Lélek szól helyettem. Köszönöm ezeket az ígéreteket. Jézus nevében, Ámen.

 

 

Forrás:

by Carole Holiday  

Daily Devotions
Do Our Prayers Fall Short?
September 26, 2025 

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2025/09/26/do-our-prayers-fall-short

Fotó: canva.com