Egy napon térdre hullok majd...

„Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok,

és a ti utaitok nem az én utaim — így szól az ÚR.

Mert amint magasabb az ég a földnél,

úgy magasabbak az én utaim a ti utaitoknál,

és gondolataim a ti gondolataitoknál.” 

Ézsaiás 55:8–9

Ha Isten mindig engedett volna az akaratomnak,

ha pontosan úgy válaszolt volna, ahogy én kértem,
akkor és úgy, ahogy én akartam,
az én szűk látásom szerint –
hogyan lehetne Ő igazán Isten?

Hogyan tudna meglepni dicsőségével,
vagy olyan csodákkal megajándékozni,
amelyekről még csak nem is tudtam, hogy kérhetném?

Ha mindig csak azt adná, amit én a legjobbnak hiszek,
az életem nagyon kicsi lenne,
beszorítva a türelmetlenségembe,
bezárva a saját értelmem korlátaiba.
De Isten nincs megkötve a könyörgéseimmel,
és nem korlátozzák rövidlátó imáim.

Ő az Isten, aki áttöri a lehetetlenséget,
aki olyan történeteket ír,
amelyek messze túlmutatnak a képzeletemen,
és aki még azokra az imákra is válaszol,
amelyeket el sem mertem mondani.

Néha nehéz elviselnem a csendjét.
Néha a várakozását összetévesztem a hiányával.
Néha így kiáltok: „Miért nem most, Uram?”
És mégis, a csendben érzem, hogy visszatart,
nem mert kegyetlen,
hanem mert valami sokkal nagyobbat készít.
Valamit, amit most még nem láthatok át –
és amit, ha túl hamar kapnék meg,
én magam tennék tönkre.

Nem olyan Istenre van szükségem,
aki csak visszhangozza a kívánságaimat,
hanem olyanra, aki túltesz rajtuk.
Olyanra, aki lebontja a terveimet,
hogy valami örökkévalót építsen helyettük.
Olyanra, aki annyira szeret,
hogy nem ad át a saját szűk vágyaimnak.

Ezért meghajolok Előtte, összetörve, de bízva.
Elengedem, ahogy én elképzeltem.
És reszketve vallom:
Uram, ha soha többé semmit sem tennél úgy, ahogy vártam,
akkor is hűséges maradnál.
Ha késlekedsz, míg a hitem szinte elszakad,
akkor is jó vagy.

Mert Te vagy az Isten, aki sokkal többet tesz,
mint amit kérni tudnék,
mint amit álmodni mernék,
mint amit egyáltalán el tudnék képzelni.
És talán a késlekedéseid nem elutasítások,
hanem kapuk egy dicsőséghez,
amely egy nap térdre borulok majd,
rádöbbenve, milyen keveset kértem,
és mennyivel többet adtál Te

Forrás: Sarah Trent