Szembenézni a félelmem kerítésével

Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz. Józsué 1:9


Küszködök azzal, hogy a bizonytalanságon keresztül eljussak azokhoz az ígéretekhez amelyeket Isten nekem szán. Látom magam előtt az utat, de nem hiszem el, hogy képes vagyok megtenni. Olyan nagynak tűnnek az akadályok. A képességeim pedig olyan kevésnek. Újra és újra olyan mintha egy kerítés előtt tapogatóznék. Egyenesen a komfortzónám szélére jutottam, de nem tudom rászánni magam, hogy átugorjak rajta.

Józsuénak, a bibliai vezetőnek, is ismerősek voltak ezek az érzéseket. A Józsué könyve úgy kezdődik, hogy éppen több millió egykori rabszolga – az izraeliták – hatalmát vette át, akik egy ellenségekkel teli föld felé tartottak. Az emberek nyugtalanok voltak, és a kihívások óriásinak tűntek. Mózes, a megbízható korábbi vezető, meghalt. Józsué bizonyára félt az ismeretlenbe ugrani.

De Isten terve nem az volt, hogy Józsué ne vegye figyelembe a félelmet vagy eljátsza, hogy nem is létezik; Józsuénak kellett túllépnie a félelmén és megragadnia a hitet. “Légy erős és bátor” parancsolta Isten - ez a felszólítás az első kilenc versben háromszor jelenik meg. Ez az első kilenc vers leírja, hogy hogyan válasszuk  a bátorságot, lépésekben: Isten Igéjén való elmélkedés (Józsué 1:8), cselekvési lépések a jövő felé (Józsué 1:2) és Isten múltbeli hűségére való emlékezés. (Józsué 1:5)

De a legjobb muníció a félelem támadásai ellen a mai kulcsvers második felében található: “Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.”‭‭Józsué‬ ‭1:9‬ ‭b

Barátom, nem tudom milyen nehézségekkel nézel ma szembe, de tudom, hogy Isten jelenlétének igazsága minden harcunk ellenszere.

Ezen a világon a félelem gyakran megbolygatja a lelkünket. De nem kell a félelemnek a leghangosabbnak lennie. Találjunk erőt, hogy megtegyük a hit ugrását – a félelem kerítésén át a hit határaira.

Drága Uram, Te látod a szívemet, és tudod, milyen „kerítéssel” állok szemben most a saját életemben. Kérlek, segíts, hogy erős és bátor legyek jelenléted ígéretében. Add meg nekem Lelked szent bátorságát, hogy bízzak a Te kitartó szeretetedben, és megtegyem a következő lépést a hitben, amely előre visz. Jézus nevében, Ámen.




kép: pinterest

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések