A védelmi program, amely nélkül nem lehet élni

Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket. 

(Nehémiás 4:9)

Össze-vissza dobáltam magam, álmatlanság gyötört. Már a bárányok számolása is hatástalan volt. Leterhelt, - különösen az éjszaka sötétjében,- édesapám kórházba kerülése és az egészségi állapota. A félelem és az aggódás nyomasztó és mérgező gondolatok lavináját indította el bennem.

Még jó, hogy ki lehet lépni ezekből a gondolat spirálokból. Ahelyett, hogy a „mi lesz ha” és a „talán” gondolatoknak további teret engedtem volna, hogy eluralkodjanak bennem és pusztítást végezzenek, megálltam és a lelkemnek halkan odasúgtam: „”Állj meg Ráchel. Ne feledd, Isten irányítja az eseményeket.”

Ez egy sorsdöntő pillanat volt számomra. Mert megállítani a kísértő gondolatokat, amelyeket az ellenség dob felénk a krízisben vagy egy tragédia megélésekor, létfontosságú két ok miatt: lestoppolja a negatív spirált, és teret enged az ima számára. Ezt a taktikát a mai igénk első szavaiból merítettem: „Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket. „

Hatalmas ellenállásba ütközött Nehémiás, amikor elkezdte Jeruzsálem falait újjáépíteni. Az ellenség a szájára vette a zsidókat, amiért ismét létre akarták hozni azt a királyságot, melyet Isten megígért számukra. Kigúnyolták, nevetségessé tették és megszégyenítették őket. Cselszövést terveztek ellenük. Düh és gonoszság zúdult rájuk. Amikor legmagasabbra csaptak a hullámok, egyetlen apró szó belépett a képbe: „azonban”. Ők úgy döntöttek, hogy megállnak, félbe szakítják az aggódás spirálját, és imádkoznak.

Amikor bármely döntésben először az imát választjuk, akkor az azt követő döntéseinket már teljes békében, Isten akaratának követésében tehetjük meg. Az ima segít abban, hogy elengedjed azon dolgok irányítását, amelyek nem rád tartoznak, megóv a hirtelen, meggondolatlan döntésektől és megvéd attól, hogy családtagjaid vagy barátaid rossz irányba befolyásoljanak téged. Az ima megóv attól, hogy Isten nélkül élő társadalmi közeg által sugallt hatások áldozata légy. Nehémiás mindezt a védelmet megtapasztalta azért, mert megállt, szünetet tartott és imádkozott. Ez az a védelmi program, amely nélkül lehetetlen élni!

Legközelebb, amikor a félelem és az aggódás nyomasztó gondolatai körbevesznek, kövesd ezt a három, egyszerű lépést, annak érdekében, hogy megerősítsd hitedet.

Állj meg. Imádkozz. Fordítsd meg gondolataid menetét.

Ne engedd, hogy az ellenség fenyegetései annyira lebénítsanak és félelemmel töltsenek el, hogy meggátoljanak az imádkozástól. Mondd el Istennek a kéréseidet, nyugodj meg az Ő akaratában és naponkénti gondviselő jelenlétében.

Az a vágyam mindannyiunk számára, hogy a következő rövid mondat határozza meg és fordítsa meg történetünket Isten dicsőségére: „Ő azonban imádkozott Istenéhez”

Drága Istenem! Fel sem foghatom szereteted mélységét, amellyel felém fordulsz és szeretsz engem. Segíts kérlek, hogy amikor aggódó szívemet szorongatják az élet terheiből fakadó félelmeim, akkor egyet tegyek: Hozzád forduljak. Hiszen Te ismered hajszálaim számát, Te tartod számon a csillagokat az űrben és minden egyes lépésemet megtervezed számomra. Amikor az aggodalom szorongat és egyre fojtogatóbbá válik, szeretnék mindent a Te kezedbe letenni. Abba a kézbe, amely a hajszálaimat megalkotta, amely a csillagos égboltot megteremtette és amely a jövőmet a kezében tartja. Bátorságot adj nekem, hogy teljesen Benned bízhassak. Ajándékozz meg kérlek a békéddel, hogy a félelmeim elcsituljanak, mert csak akkor válhatok szánandó, reszkető szívű aggódó emberből egy rendíthetetlen ima harcossá.

Jézus nevében, Ámen











(Forrás: Girlfriends in God Daily Devotion, The Protection Program You Can’t Live WithoutBy Rachel Wojo On October 19, 2022.
Copyrighted by Girlfriends in God
Used with permission)
fotó: pinterest

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések