A hit harca

De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. (János 16:7)


Amikor kislány voltam a nyár fénypontja a családi összejövetel volt. Szerettem a találkozókat, mert mindig volt többféle saláta és sok sütemény. Mi gyerekek örömmel játszottunk, amíg teljesen le nem izzadtunk. A játékok után pedig a felnőttek is csatlakoztak hozzánk egy versenyre, ami kötélhúzás volt.

Ebben a játékban az volt a stratégiám, hogy akkor indultam el, amikor az apukám. A gyermeki lelkemnek ő olyan erős volt, mint a szuperhősök. Apa mindig hátul helyezkedett el, mint egy horgony és az ő ereje segített minket a nyeréshez.

Nap mint nap élünk meg hitbeli kalandokat, amely akár egy másfajta kötélhúzásnak is tekinthető, egy csata, amit a láthatatlannal vívunk.

Mutassuk be a résztvevőket:

A legyőzöttek csapata: A kötél egyik oldalán az ellenség helyezkedik el készen arra, hogy legyőzzön. Sötét, büdös gödörbe akar taszítani.
Az ellenség nem látható, de valóságos. Ismerjük úgy is, hogy a félelem, kételkedés, bűntudat, bizonytalanság, büszkeség, versengés, különbözőség, hiányosság és hazugság.

A győztes csapat: A másik oldalon a hit áll, a Szent Szellem van a mi oldalunkon. Ő a horgony, ami erőt ad. Ő vezet és segít minket, hogy biztosan álljunk, készen a harcra. Tanít, hogyan legyünk magabiztosak, elhivatottak, megbocsátóak, alázatosak, bölcsek és elégedettek. Emlékeztet arra, hogy kik vagyunk mi Krisztusban és megvéd minket a másik oldaltól.

Minden reggel, minden ébredéssel új kötélhúzás kezdődik.

Minden egyes nap.

Az ellenség, amivel szembe kell néznünk valóságos- ezt a Biblia mondja- és az életünk bizonyítja a valóságosságát.

Én így tekintek erre:

És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (János 1:14)

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.(János 14:6)

Ha Krisztus azt mondta a tanítványainak, hogy jobb lesz nekik, ha Ő elmegy és elküldi maga helyett a Szent Szellemet, akkor kik vagyunk mi, hogy úgy gondoljuk a Szent Szellem nem fontos?

Mivel Jézus világosan megmondta, hogy az életem jobb lesz a Szellem igazságával én az egészet szeretném Belőle. A legfényesebb kapcsolatot szeretném megélni Istennel az életemben. Minden részét szeretném a vezetésének, békességének, tanításának, segítéségének és emlékezni szeretnék mindig mindarra, amit Ő adni tud. Ez csak akkor történhet meg, ha teljesen átadott életet élek. Amikor a hit oldalán állok a kötélhúzásnál.

Azt kívánom, bárcsak tökéletes helyzetből írhatnám ezeket a sorokat, de sajnos nem így van. A csata, ami a test és a lélek között zajlik, minden reggel újszerűen hat, mint a frissen őrölt kávém. Az a szomorú helyzet, hogy mindig tudom, mit kellett volna tennem. Tudom, mikor szükségem van Isten Szellemére, hogy betöltsön és kitöltse az életem friss erővel, vezessen és perspektívát, békét meggyőződést és Jézus igazságát adja minden nap.

Szükségem van segítségre Isten Szellemétől, mert a harc valós.

Áment suttogsz?

Nem mehetünk csatába műanyag késsel a kezünkben. Ha az életemet mindazzal az erővel szeretném élni, amit Isten adni tud, kérnem kell az Ő Szent Szellemét, hogy vezessen.

Minden egyes nap.

Nekünk, Jézust szeretőknek, mindig elkötelezettnek és ébernek kell lennünk.

Nem kell álcáznunk magunkat, hanem egy harci tervre van szükségünk. Az első lépés az, hogy elismerjük azt, hogy van egy szellemi csata körülöttünk és el kell döntenünk melyik csapatért és melyik csapat ellen harcolunk.

Drága Uram, te Mindenható vagy. Kérlek törd össze a bizonytalanságom és félelmeim, hogy a Te erődet tudjam bemutatni. Takarj be engem a Te Szent Szellemeddel ma és fegyverezz fel az ellenség támadásai ellen. Jézus nevében, Ámen.


                                               



(forrás: https://girlfriendsingod.com/the-faith-battle-2/
Gwen Smith- The Faith Battle
fotó:pinterst.com)



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések