Mondd úgy, ahogy lehetséges!

A szeretet... mindig a legjobbat reméli”

 (1Kor 13,7 The Message fordítás)


Amikor nagy reménységgel vagy valaki iránt, akkor ezt ne csak közöld vele, hanem mond úgy, hogy ezt lehetségesnek tartod. Te hiszel abban, hogy Isten akar valamit tenni vele és általa, és ezzel megerősíted őt abban, hogy Istennek van célja az ő számára.

Tökéletes példa arra, ahogyan ez működik Bruce Wilkinson, egy író és tanár története. Évekkel ezelőtt, még amikor kezdő professzor volt a multnomah-i egyetemen, az első tantestületi gyűlésén megkapta osztályait. Ekkor egy másik professzor azt mondta neki: „Bruce, két »5-ös kategóriás« csoportot kaptál. Ők a legokosabb diákok az egyetemen, igazán elkötelezettek, és öröm tanítani őket. Szerencsés vagy, hogy már az első tanítási évedben »5-ös kategóriás« diákokat kaptál.”

Hamarosan Bruce rájött, hogy ez mennyire igaz: nagyon szerette tanítani azokat a gyerekeket. Sokkal érdekesebb volt őket tanítani, mint másokat. Okosabbak voltak, és jobb kérdéseket tettek fel.

Év végén Bruce azt mondta felettesének: „Remélem jövőre is »5-ös kategóriás« diákokat kapok!” A felettese azt válaszolta: „Nincs olyan, hogy »5-ös kategóriás« csoport. 6 évvel ezelőtt töröltük ezt a programot.”

Amikor Bruce ellenőrizte az osztálynaplókat, azt találta, hogy bár ezek a diákok hivatalosan nem „5-ös kategóriások”, de mégis több 5-ös jegyet kaptak, és sokkal komolyabb, jobban kidolgozott dolgozatokat készítettek, mint más osztályok. Bruce rádöbbent, hogy azt várta el ezektől a diákoktól, hogy jobb tanulók legyenek, és ők fel is nőttek ehhez a kihíváshoz.


Egész életeden át formálni fogod a körülötted lévőket az elvárásaiddal. Amikor a legjobbakat hiszed másokról, akkor visszatükrözöd rájuk Jézus soha véget nem érő szeretetét.

A bibliában Pál apostol azt mondja, hogy a szeretet nem zsörtölődik, és nem emleget fel múltbeli hibákat, hanem „A szeretet... mindig a legjobbat reméli” (1Kor 13,7 The Message fordítás). Az örökké tartó szeretet előretekintő. Optimista.

Az örökké tartó szeretet tele van reménnyel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Nehezen megy, hogy a legjobbat várd el valakitől? Amennyiben igen, hogyan tudnád megváltoztatni az elvárásaidat?
  • Hogyan, mit érzel, amikor valaki ismerősöd, például a házastársad vagy a főnököd nagy dolgokat feltételez tőled?
  • Mit gondolsz, Isten reménnyel van felőled?
https://napiremeny.blog.hu/2020/02/17/mondd_el_ugy_ahogyan_lenne_kellene
fotó: https://unsplash.com/photos/FhLiYoqHhvA

Megjegyzések

  1. Hallottam errol a "kiserletrol". Az "elvaras" szo itt nem igazan jo forditas. Kisse elferditi a tortenet mondanivalojat. A tortenet szerint a tanarnak azt mondtak, h az osztalyban egy csoport gyerek nagyon okos, egy masik nem. A tanar ez alapjan viszonyult hozzajuk. Az "okosakat" tehetsegeskent kezelte, dicserte, kulon feladatokkal latta el, stb. A tanev vegere ez a csoport szignifikans fejlodest mutatott, mert elhittek roluk, h ertekesek, okosak es igy viszonyultak hozzajuk.
    Az "elvaras" szo nem feltetelezi az en segitsegemet, tamogatasomat, csak az en akaratomat tukrozi, a masik kepessegeit, szandekait, celjait figyelmen kivul hagyja. Mondhatnak ehelyett inkabb, hogy a legjobbat feltetelezi, ertekesnek tart valakit es eszerint viszonyul hozza. Igy mar ertheto lenne szamomra a tortenet, mert hiszem, hogy Isten ertekesnek tart es a mondhatnank "a legjobbat nezi ki belolem".

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések