Az első 30 perc, amely meghatározza a napod hátralévő részét

 

Talán rájöhettél, hogy nem igazán vagyok egy reggeli pacsirta.

Vagyis, egyáltalán nem.

Ha tehetném, akkor addig az ágyban maradnék míg a nap sugarai be nem töltenék a hálószobát, meg nem hallanám a madarak csicsergését és nem érezném a lefőtt kávé illatát.

És aztán talán még 30 percet az ágyban maradnék … vagy többet.

Szundikálva, álmodozva.

Nem, soha nem tudnék magamra Korán Kelő Lányként tekinteni.

De, tanultam valamit, amely teljesen megváltoztatta a szívemet az otthonomat és ami motivál arra, hogy felkeljek. Korán. Még az ébresztőmet is beállítva.

Ha azt mondanád, hogy csak keljek fel hamarabb és olvassam a Bibliámat, lehet sikítanék.

Rendben, várj.

De nem csak erről van szó.

Valahol az Istennel járás és a családalapítás utam során megtanultam valamit. Valami nagyon fontosat.

Talán azt is mondhatnád hogy ez az én titkom.

Ahogyan a reggelemet kezdem, az, meghatározza a napom további részét.

Talán azt hiszed, hogy túlzok. Esetleg kitaláltam.

Kivéve, hogy nem.

Nem tudnék ennél komolyabb lenni.

Ahogyan a napomat kezdem nemcsak rám és a hozzáállásomra van hatással. . . .hatással van otthonunk többi részére és közös életünkre.

Az a bizonyos 30 perc az, ami beállít minket az egész napra.

Úgy értem mindannyiunkat.

Mert az a lelkület, amelyet magammal hozok, amikor kilépek a hálószobám ajtaján, az a lelkület hatja át az otthonomat. Ha békés lélekkel köszöntöm a családomat - szívemben Istenre és az Ő jóságára és kegyelmére összpontosítok, nem pedig a tennivalók listájára vagy más kívülről jövő nyomásokra és gondokra -, akkor ugyanezzel a lelkülettel árasztom el otthonunkat.

Ha csókkal és szerető szemekkel köszöntöm reggel a férjem az hatalmas dolog. Öleléssel és vidám “jó reggelt!”-el köszöntve a gyermekeimet, megalapozza az otthonunk légkörét. De azt tapasztalom, hogy nem tudom tettetni ezeket az érzéseket - a teljes szívem túlcsordulásából kell származniuk.

Másképp fogalmazva, ahogyan én a napomat kezdem, ők is úgy fogják a napjukat kezdeni.

A szívünket Isten felé fordítva

Tehát azt mondod, hogy a kötelességtudó Biblia-olvasás dönti el, hogy jó napod lesz-e vagy sem?

Nem, nem azt mondom.

Kötelesség nem teszi jóbbá a napodat.

De dicsőítve? Imádva? Tudatosan átadva Neki a napomat?

Igen. Így.

Tehát úgy kezdem a napot, hogy a szívemet Isten felé fordítom, mert mindenben szükségem van rá.

Telve vagyunk minden olyan dologgal, amit egy nap tartogathat. A kiömlött tejtől a fájdalmas érzéseken át a súlyos betegségig. Minden olyan dolog, amellyel az otthonunkban meglehetősen rendszeresen találkozom.

És, hogy őszinte legyek, ez lehet, hogy kicsit túlterhelő.

Néha nagyon is túlterhelő.

És az a 30 perc? Egy apró kezdés, ami jelentős és biztos kezdete a napomnak.

Az első harminc percben meghatározom a szívem és az otthonunk alaphangját, és így sokféleképp meghatározom az életünk irányát.

És ez, kedves barátnőm, elegendő ahhoz, hogy Korán Kelő Lánnyá váljak.



A napod első harminc percében

Dicsőíts

Miért korlátozzuk le a dicsőítést azokra a percekre, amikor gyülekezetben vagyunk? Istenünk és Megváltónk ennél sokkal többre méltó! Tehát kezd azzal, hogy elismered, kicsoda Krisztus, mit tett, és mindazt, amit a lelkedben és az életedben tett.

De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. János 4:23


Imádkozz

Tölts néhány percet azzal, hogy megköszönöd Istennek az új napot és kérd tőle, hogy töltsön fel az Ő erejével és tárja fel előtted az Ő céljait. Ha terhelt szívvel ébredsz, add át neki félelmeidet, bízva abban, hogy Aki meghallgat, gondoskodni is fog rólad.

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt . Filippi 4:6

Meditálj

Míg mélyrehatóbb bibliatanulmányomat késő délutánra hagyom, szeretek egy vagy két verssel kezdeni a napomat, hogy elmémet az Ő Igéjére összpontosítsam, és ragaszkodjak az ott talált igazságokhoz.

Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Kolossé 3:16

Adj hálát

Nem vagyok biztos abban, hogy kellene, hogy legyenek „kedvenceid”, de amikor a nap kezdéséről beszélünk, akkor ennek kellene, annak lennie . Miközben a reggeli feladatokat végzed, egy himnusz mormolása vagy egy dicsőítő ének hallgatása, egész napra fel tud készíeni és fel tud tölteni.

Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt!Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Zsoltárok 95:1-2

Igen, reggel, amikor felkelek, add nekem Jézust.





forrás: Lisa Jacobson: Those First 30 Minutes That Determine the Rest of Your Day
https://club31women.com/those-first-30-minutes-that-determine-the-rest-of-your-day/?fbclid=IwAR31z7dR_ibVRtKD-B_MynX8yKHYB5PfCP1IKb5Qd__607BbBsHq5xvxNo8
kép: pinterest

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések