Amikor az előadás nem követi a szövegkönyvet

„Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mond a nyelv.” Péld 16,1


„Én is szeretnék szövegkönyvet kapni”, vallotta be kislányom, mialatt a színházterem bejáratánál álltunk, és néztük a gyerekek színpadig kígyózó sorát.
Vándortársulat érkezett a városunkba, és a helybéli gyerekeket kérték fel, hogy segítsenek egy musical színrevitelében.
Nem volt felső határa a kórustagok számának, minden színészpalánta, aki elmerészkedett a meghallgatásra, helyet fog kapni a színpadon.
Ám az én tízévesem nem elégedett meg néhány tánclépéssel, énekléssel. Szöveggel rendelkező szereplő akart lenni.
A legjobbakat kívántam a kislányomnak, és megígértem, hogy a parkolóban fogok várni, míg vége lesz a meghallgatásnak. Reményteljes mosolyt villantott rám, és beállt a sor végére.
Ahogy búcsút intettem neki, eszembe jutott, hogy igazából én is olyan vagyok, mint ő. Lehet, sosem állok kivilágított színpadon, de ezen a másikon, amit életnek nevezünk, én is szeretem, ha van szövegkönyvem.
A szövegkönyv biztonságot ad. Ha követjük a leírtakat, pontosan tudjuk, mit kell mondanunk vagy tennünk. Elég eljátszanunk a szerepet, kibillenés nélkül megtartani az egyensúlyt.
A szövegkönyv csökkenti a kockázatot. Ha tudjuk előre, mi történik, nem aggódunk, hogy valami váratlanul vagy készületlenül ér. A szövegkönyv jóleső érzést ad. Ha tudjuk a szerepünket, nem kell meglepő fordulatoktól, hirtelen színváltástól tartanunk.
Kislányom vágya teljesült. Büszke kísérője lett az egyik fontosabb szereplőnek, szövegkönyvet kapott sárgával kiemelt, megtanulnivaló mondatokkal.
Le nem tette volna a szövegkönyvet egész héten. Szorgalmasan és elragadtatással ismételte a mondatait. Aztán eljött a nagy nap - és megtanulhattuk, hogy még a legjobb történetek is el tudnak térni a szövegkönyvtől.
Az utolsó jelenetig minden rendben zajlott. A díszletek csodaszépek, a szereplők szórakoztatóak, a történet érdekfeszítő volt.
De ahogy a tánckar megtöltötte a színpadot az utolsó ének előtt, a reflektorok pislákolni kezdtek, a hangerősítő recsegett-ropogott. A színpad elsötétedett, a legkisebbek nyafogni kezdtek.
A súgó belezavarodott a súgásba, a tánckar nem volt hajlandó sötétben táncolni, a nézők zavartan várták valami lezárását az előadásnak.
Néhány gyermek megpróbálta betanult szövegével túlkiabálni a ricsajt, de a káoszban, a hangzavarban értelmüket vesztették a szövegkönyvet követő mondatok.
Talán ismered ezt az érzést. Talán az életed nem a tervek szerint alakult. Talán mindent megtettél a siker érdekében, mégis elbuktál.
Talán büszke voltál rá, hogy mindent gondosan előkészítettél, és valami váratlan esemény keresztülhúzta a számításaidat.
És talán, mint a kis színészpalánták, te is úgy érzed, hogy a szövegkönyv értelmét vesztette.
Elmondjam, mi lett az áramszünetes előadás vége?
Mikor már úgy tűnt, az egész előadás kudarcba fullad, a színészrendező kézbe vette az irányítást. Ipari méretű elemlámpával felszerelkezve feltáncolt a színpadra, néhány mondattal, ami nem volt az eredeti szövegkönyvben, lekerekítette a történetet, és elkezdett egy gyönyörű dalt.
A gyerekek előrejöttek, körbevették, és vele énekeltek. „A vége csodálatos volt – lelkendezett később egy kisfiú -, pedig nem is volt benne a szövegkönyvben.”
A Péld. 16,1 arra figyelmeztet, hogy még ha mi belesülünk is a szövegünkbe, van egy Megváltónk akinek a terve sosem bukik meg. Tegyük Őt történetünk szereplőjévé, és Ő fényt hoz oda, ahol sötét van, dicsősége ragyogni fog a romok fölött.
Lehet, hogy nem sikerül várakozásaink szerint minden jelenet, de bízzuk nyugodtan Jézusra a történetet. És ha nem ragaszkodunk szigorúan saját szövegkönyvünkhöz, viszont belekapaszkodunk Isten ígéreteibe, rá fogunk jönni, hogy az Általa kitalált történet százszor jobb annál, amit mi elképzeltünk.
És ami a legjobb, az Ő története mindig így végződik: és boldogan élnek örökké (Jel 21,1-7).


Istenem, add, hogy bízzam Benned akkor is, ha terveim félresiklanak, ha az életem nem úgy zajlik, ahogy vártam. Lépj be, kérlek, a történetbe, és történjék minden a Te tökéletes szövegkönyved szerint az életemben. Jézus nevében, Ámen.

(Alicia Bruxvoort: When Your Story Doesn’t Stick to the Script, Encouragement for today, 2016. 09.12., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések